Rimóc - Karancslapujtő    3:1 (1:0)

 

Árva Róbert vezérletével szép búcsút vett a csapat a 2011. évi őszi szezontól. Rengeteg helyzet, tetszetős foci; megérdemelt győzelem, kevés góllal.

A 2011/12. őszi szezonzáró mérkőzésén ellenfelünk a „nagy mumus” Karancslapujtő, ugyanis még a megyei I. osztályban sohasem sikerült őket legyőzni. Aktuális ellenfelünk a tabella előkelő 3. helyén várta a mérkőzést, míg mi a nem olyan előkelő 10. helyen tanyáztunk.

Nem állt a mester rendelkezésére Lovász Balázs, Rádi Balázs és Bangó Rómeó. Szerencsére Árva, Rácz R., és Komár G. is tudta vállalni a játékot, annak ellenére hogy mindannyian kisebb sérüléssel bajlódnak. Kiváló, kora őszi napsütéses időben folydogált a mérkőzés. Az első komoly lehetőség a gólszerzésre a hazaiaknak adódott, Laczkó Zs. tört a jobb oldalról keresztbe a baloldalra, és nyílt előtte a lapujtői védelem. Egészen a tizenhatosig gyalogolt, majd egy lövést eresztett el, ami sajnos nem talált kaput. A következő lehetőség egy szögletet követően adódott a hazaiaknak. Szerencsére ez a lehetőség nem csak lehetőség maradt, hanem Árva Robi pontos fejessel a gólvonal mögé juttatta a labdát, ezzel megszerezte a vezetést. (1:0)

A továbbiakban egyre erősödött a vendégek nyomása, de a védelem – ami a mai mérkőzésen volt a szezonban a legstabilabb – szilárdan állt a lábán és minden támadást semlegesített. A támadó sor is igen élénken kivette a részét a játékból; a védelem labdaszerzéseiből és pontos indításaiból rengeteg helyzetet dolgoztak ki, de ismét megremegtek a lábak a kapussal szemben, előbb Vincze B. szerezhetett volna gólt, majd Rácz I. lőhetett szabadon, és Árva lövése is csak pár centivel ment mellé.

A második félidő sem hozott más játékot, a hazai védelem ezután is stabil maradt, a lapujtőiek nem találtak fogást rajta. A sok hazai helyzetnek meg is lett az eredménye. Előbb Bangó Norbi verte meg védőjét a baloldalon, de lövését védte a vendég hálóőr. A kipattanót viszont már értékesítette és így kettőre növelte a hazai előnyt. (2:0)

Pár perccel később hasonló szituációt láthattunk a jobb oldalon. Laczkó Zs. kapott kiváló labdát; szintén megverte védőjét, lövését a kapus kiütötte, de a jól helyezkedő Árva lecsapott rá és belőtte. (3:0)

A vendégek gondoskodtak arról, hogy ne legyen ilyen szép a szombat délután, és szép fejes után szépíteni tudtak az utolsó percekben. (3:1)

Ezzel beállították a 3:1-es végeredményt.

A győzelem egy percig sem forgott veszélyben. A mai győzelemmel búcsúztunk ettől a nem éppen kalendáriumba illő, felemás szezontól. Bízzunk a szebb jövőben és az eredményesebb folytatásban!

Kellemes Ünnepeket és Boldog Új évet Kívánok a blog olvasóinak!

Találkozunk 2012-ben!

Hajrá RIMÓC!

Rimóc – Karancslapujtő 3–1 (1–0)
Rimóc 100 néző, vezette: Dolnegó B. (Varga G., Oláh G.). 
Rimóc: Oláh – Mócsány, Kuris, Rácz R., Komár – Laczkó, Kelecsényi (Bangó B.), Rácz I., Bangó N. – Árva, Vincze (Hegedűs). Edző: Vidomusz Tibor. 
Karancslapujtő: Szabó A. – Sági D., Laczkó, Cseh, Danczák – Tóth, Sánta, Fodor, Harai – Mezei (Gordos), Lavaj. Edző: Földi Attila.
Gl.: Árva (2), Bangó N, ill., Harai. Sárga lap: Danczák. Jók: az egész csapat, Árva (a mezőny legjobbja), ill. Harai, Lavaj.

Vidomusz Tibor: – Az ősz legjobb játékával teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Emellett még gólhelyzetek sokaságát hagytuk ki. Csak gratulálni tudok a csapatnak és köszönöm a játékosok, vezetők és segítők áldozatos munkáját. 
Földi Attila: Sérülések, munkahelyi elfoglaltságok és egyéb problémák miatt megtizedelt csapatunk a mai napon ennyire volt képes. Megérdemelt hazai győzelem született, mindezek ellenére csak gratulálni tudok a csapatunk nagyszerű őszi szerepléséhez. Egyúttal megköszönöm a vezetőknek, szimpatizánsoknak és mindazok segítségét, akik hozzájárultak anyagi és erkölcsi támogatásukkal jó szereplésünkhöz.

Bánk – Rimóc           4:2 (2:0)

Nem sikerült megismételni a múlt heti játékot. Akaratgyenge, ötlettelen első félidő elég volt ahhoz, hogy a bánki csapat eldöntse a mérkőzést. Ők (velünk ellentétben) éltek a lehetőséggel, és magabiztosan, megérdemelten tartották otthon a három pontot.

Hatossal térhet haza pásztó

2011.10.29. 16:01

Látványos, hét gólt hozó mérkőzésen a legjobb formáját idéző Lovász Balázs vezérletével kiütéses győzelmet aratott Rimóc

 

A múlt heti kiábrándító játékot feledve hazai pályán helyenként közönségszórakoztató játékkal kiütéses győzelem született a jelentősen megfiatalított, támadásban igen keveset mutató pásztóiak ellen.

A mérkőzés gyászszünettel kezdődött, a csapatok a közelmúltban elhunyt, a rimóci labdarúgás salgótarjáni nagyköveteként is tevékenykedő Kiss Bertalan emléke előtt tisztelegtek néma főhajtással. A kezdő sípszó után a hazaiak kezdték támadólag a mérkőzést, Kelecsényi szerencsés körülmények között már a kilencedik percben betalált Csoór kapujába. A pásztóiak a gólt követően feljebb tolták a védelmüket, agresszívabban kezdtek el játszani. Ennek eredményeként az egyenlítésre is esély nyílt, egy kontratámadás végén Falusy Oláh-t is átjátszotta már, de lövését Mócsány a gólvonalról menteni tudta. Továbbra is a pásztóiak maradtak aktívabbak, bár igazán komoly gólszerzési lehetőségre nem futotta az erejükből. A félidő közepétől azonban újra a rimóciak vették át az irányítást, előbb Rácz szabadrúgása okozott némi zavart a pásztói kapunál, majd Sándornak sikerült kiszorított helyzetben értelmetlenül eltalálnia Vincze lábát, megajándékozva ezzel Oláh kapust egy büntetőrúgás lehetőségével. A jogos tizenegyes rúgást ezúttal is gólt eredményezett, így már kettőre nőtt a hazaiak előnye. A harmadik találat Kelecsényi lábában volt, azonban jól kivitelezett szabadrúgását látványos vetődéssel -a vendégek legjobbja – Csoór kapus a felső sarokból tornázta szögletre. Néhány perccel később ismét bravúrra volt szükség a vendégek kapujában, Komár 12 méterről lőhetett kapura, ám lövését ismét sikerült hatástalanítani.

A második félidőben is folytatódott a rimóci mezőnyfölény, a pásztóiak ugyan bevetették a rutinos Maksót, aki némi fazont hozott a középpályára, de a befejezésekbe rendszerint elfogyott a leleményesség. Hazai oldalon az első félidőben is agilisan játszó Lovász játéka okozott továbbra is pozitív meglepetést, az ötvenötödik percben előbb Laczkót hozta a jobb szélről gólhelyzetbe, majd négy perccel később ugyanígy Vinczének is kiosztott egy újabb –a mérkőzésen már a harmadik- gólpasszt, így már négyre nőtt a Vidomusz csapat előnye. A pásztóiak kilátástalan helyzetét csak sújtotta, hogy Fenyvesi az ötvenhatodik percben kiállíttatta magát Baranyi játékvezetővel, a játékos szerint a partjelző nem ítélt leshelyzetet, ezért megütötte Lovászt. A teljesen széthullott vendégek védelme ezt követően nem okozott nagy ellenállást, néhány perccel később Vincze hozta kihagyhatatlan helyzetbe Bangó Norbit, majd újabb három perccel később a nemrég beállt Bangó Rómeó ugratta ki ismét Bangó Norbit, aki megszerezte csapata hatodik, saját maga második találatát is.  A mérkőzés végére a nagy eufóriában alább hagyott a hazaiak koncentrációja, egy értelmetlen szabálytalanság miatt a játékvezető ezúttal Oláh kapuja előtt mutatott a büntetőpontra, amit Kovács értékesített, beállítva ezzel a hat-egyes végeredményt

Rimóc – Pásztó 6–1 (2–0)
Rimóc, 100 néző, vezette: Baranyi II G. (Pap I., Oláh G.). 
Rimóc: Oláh T. – Mócsány (Bangó B.), Kuris, Rácz R., Komár – Laczkó, Kelecsényi, Rácz I. (Bangó R.), Bangó N. (Hegedűs) – Lovász, Vincze. Edző: Vidomusz Tibor.
Pásztó:Csoór – Bazsó, Bognár, Fenyvesi, Sándor (Maksó) – Dropka, Gömbicz, Mucsina (Huszár), Dancsok – Kovács, Falusy. Edző: Vallus Ferenc. 
Gl.: Bangó N. (2), Kelecsényi, Oláh T. (11-esből), Vincze, Laczkó, ill., Kovács (11-esből). Sárga lap:Rácz R., Rácz I., ill., Dropka, Gömbicz, Dancsok. Kiállítva:Fenyvesi. Jók:az egész csapat, ill., Csoór.

 

Vidomusz Tibor: – Gratulálok a csapatnak, mindent megtettek a győzelemért. Egy sokat futó, fiatal Pásztót vertünk meg, további sok sikert nekik. 
Vallus Ferenc: – Ha valamit eddig sikerült felépítenünk, már sikerült lerombolnunk. Döbbenten gyenge teljesítményeket nyújtottunk, igaz néha még sújtottak is bennünket

 

Tovább csúszunk a lejtőn

2011.10.22. 19:44

Ezúttal sem szakadt meg a szécsényiek jó sorozata

Erőtlenül, akarat gyengén, motiválatlanul a hátralévő meccseken sem fog babér teremni  

Szécsény-Rimóc 2:1 (0:1)

Alacsony színvonalú, kevés focit bemutató mérkőzésen a vendég Vidomusz csapat a mérkőzés elején Oláh büntetőjét követően megszerezte ugyan a vezetést, ám ezzel ki is merítette a mai napra a tarsolyában lévő csekély támadópotenciált. Így nem volt meglepő, hogy a győzelmet jobban akaró hazaiak a második félidő első perceiben előbb Ágner révén egyenlíteni tudtak, majd néhány perccel később Németh találatával már a vezetést - és mint utóbb kiderült -a győztes találatot is megszerezték. A szécsényiek győzelme teljesen megérdemelt volt, míg rimóci oldalon ma az volt az egyetlen "bravúr", hogy a második játékrészt kapura lövés nélkül sikerült abszolválniuk.

Szomszédvárak rangadójára készülve férfias, gólokkal tarkított, az esemény színvonalához méltó, küzdelmes játékot vártunk a pályára lépő csapatoktól. Ezzel szemben teljesen mást kaptunk rimóci oldalon: kínlódást, céltalanságot és legfőképp közönnyel tarkított nagy semmit! Szécsényben ki lehet kapni, ezt megelőzően sok csapat kapitulált már a hazaiak előtt  - és a jövőben is hasonlóan lesz majd. Egy vereségben sokszor nem a  vereség ténye a legfájóbb, hanem a körülménye. Kapura lövés nélkül igazán nehéz győzni, ami meg végképp kínos, hogy a csapat egyetlen találatát a csapat kapusa szerzi.

Az első húsz percet a rimóciak kezdték jobban. A 17. percben Bangó N. buktatásáért megítélt jogos büntetőt ezúttal is Oláh értékesítette. A gól eufóriája csak néhány percig tartott, majd fokozatosan a szécsényiek kezdték el átvenni az irányítást. A félidő további felében fölényük már helyzetekben is megmutatkozott, ismét Oláh volt a főszereplő, ám ezúttal védéseivel kellett bizonyítania. A második félidő a múlt heti - héhalom elleni mérkőzéshez -hasonlóan kezdődött. Fejben még az öltözőben morfondírozhattak a vendégek, míg szécsény öt perc alatt két gólt is szerzett, ezzel végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát. Előbb egy bedobást követően Ágner lőtte ki a bal alsó sarkot, majd néhány perccel később Németh talált be szabadrúgásból. A folytatásban is a hazaik maradtak aktívabbak, többször is helyzetet alakítottak ki Oláh kapujánál, de újabb találat már nem született a mérkőzésen.

Az utóbbi négy mérkőzés második félidei formáját tekintve a hátralévő mérkőzések is baljós jeleket sejtetnek, a biztosra vett pásztói elleni győzelemhez ez a játék kevés lesz. 

In Memoriam : Kiss Bertalan

2011.10.22. 18:45

Hosszan tartó súlyos betegség után - 71 éves korában -2011.10.18-án elhunyt Kiss Bertalan. A Rimóci Sport Egyesület osztozik a gyász fájdalmában, és részvétét fejezi ki a családtagoknak.

 

A halál mindíg fájdalmas, súlyos terhe elviselhetetlenül nyomaszt minket. Az elmúlás felfoghatatlan tartalma túlmutat az emberi megismerés határain, talán ezért is olyan nehéz elviselni azt. A halál a földi élet zárása, egyben egy újjászületés is, valami új kezdete. Az ember meghalhat ugyan, de az emlékei itt maradnak. Ezek az emlékek örökre velünk maradnak, ahogyan "Bercibá" emlékei is itt maradnak. Az Ő története közös történetünk, mi részesei voltunk az Ő könyvének és Ő is részese a mi könyvünknek. A nyelv, amelyen a mi közös könyvünk íródott : a foci. Az Én generációm keveset tudott róla, de tudtuk, hogy van. Mi nem fociztunk vele együtt, mi nem láthattuk játszani, Ő viszont látott minket. Nem csak látott minket, tett érte, hogy láthasson, tett érte, hogy játszhassunk. Sokszor a szürke hétköznapokban a távolban észrevétlenül, sokszor a hétvégeken a szemünk előtt. Ő volt az, akit sokszor a 21-es főúton láthattunk stoppolva, hogy eljöhessen megnézni minket, de Ő volt az is aki  a csapatnak tarjáni forrásvizet hozott, mert hitt bennünk. Hitte, hogy tud tenni értünk, hitte, hogy segíthet.

 

Segített! Segített nekünk megtudni, hogy mit jelent az önzetlen segítsége, segített megtudnunk, mennyit is ér nekünk az Ő jelenléte. Segített, példát mutatott. Példát a kételkedőknek, példát a rosszaknak és példát a jóknak. Ez a példa az Ő tanúsága, ez az amit már nem mutathat nekünk többé. Ránk hagyta  a felelősséget, hogy a példáját vigyük tovább. És mi tudjuk, értjük és visszük. Tovább, "Bercibá" nélkül, de tovább az emlékeivel, a példamutatásával. A mi közös könyvünk ezúttal befejeződött, de  a sajátunkat tovább írjuk. Hétvégeken, hétköznapokon …a kapott útmutató alapján. 

Négy éve nyertünk utoljára Szécsényben

A hétvégi forduló egyik legpikánsabb összecsapása lehet a Rimóciak szécsényi vendégjátéka, ez az a mérkőzés, ahol a tabellán elfoglalt helyezés, a korábban szerzett pontok, a pillanatnyi csapat összeállítás általában mit sem számít. Rimóci oldalról a soron következő mérkőzés különösen fontosnak ígérkezik, annál is inkább, mert a bajnoki táblázaton elfoglalt helyezések alapján a két csapat között az elmúlt néhány évet figyelembe vége most a legkisebb a különbség. A statisztika ezúttal is a hazaik mellett szól, pályaválasztóként az elmúlt négy évben három győzelem mellett csupán egyszer szenvedtek vereséget - legutóbb még 2007. október 27-én.

Bízzunk benne, hogy a korábbi évektől eltérően ezúttal nem a játékvezető fogja mesterségesen színezni  a mérkőzést, hanem a csapatok játéktudása dönti el a végső eredményt.

2011.06.04  Rimóc-Szécsény  2:2 (0:1)

2010.11.06. Szécsény-Rimóc  1:0 (1:0)

2010.05.01. Szécsény-Rimóc  1:0 (1:0)

2009.10.03  Rimóc-Szécsény  1:3 (0:1)

2009.06.23. Szécsény-Rimóc  3:1 (1:1)

2009.05.20. Rimóc-Szécsény  2:2 (1:1)

2008.06.01  Rimóc-Szécsény  0:1 (0:1)

2007.10.27  Szécsény-Rimóc  0:2 (0:1)

A harmadik percben a hazai védelem segítségével megszerezte a vezetést a Héhalmi csapat, majd Árva találata még az első játékrészben kiegyenlítette az eredményt, ami a lefújásig már nem változott.

 Ezúttal is korán vezetéshez juttattuk az ellenfelet, Kuris hazaadása rövidre sikeredett, Bognár köszönte a lehetőséget és a kiszolgáltatott Oláh mellett a kapuba lőtt. A korai gól ezen a napsütéses őszi délutánon ledermesztette a hazaiakat, a kábulatból az első negyedóra elteltével sikerült csak némiképp felébredni. Vidomusz mester a támadójáték megreformálására ezúttal szokatlan összetételben küldte pályára a rimóciakat, Árva és Lovász kapott lehetőséget a csatársorban bizonyításra. Az újítás a huszadik percben hozott érdemi eredményt, az éledező támadókedv egyik akciójának végén Lovász lőtt kapura, elsőre a vendégek kapusa még hárítani tudott, ám a kipattanó labdára Árva érkezett jó ütemben és éles szögből Őri kapujába lőtt. A folytatásban továbbra is a hazaiak voltak a lendületesebbek, Kelecsényi életerős lövésénél ismét védenie kellett a vendégek kapusának, de a játékrészben újabb találat már nem született.

 A fordulást követően szokás szerint álmosan kezdett a rimóci csapat, a szünetben Rácz –Bangó R. csere, majd később a Laczkó-Vincze csere sem hozta meg a kellő átütő erőt, ami a támadásokból az első félidőben is hiányzott. A mérkőzés folytatásában többnyire küzdelmes mezőnyjáték alakult ki a tizenhatosok között, mindkét csapat törekedett a gólszerzésre, nagyobb helyzeteket mégis a kontrákra alapozó héhalmiak tudtak kialakítani Oláh kapuja előtt. Hősies védekezéssel - több ziccert is hárítva - Kuriséknak azonban sikerült elkerülni az újabb gólt (gólokat) a lefújásig, így a végeredmény maradt a döntetlen.

A jövő héten a szécsény elleni rangadóra ennél bizonyára több kell majd támadójátékban az elvárt jó eredmény eléréséhez. 

 

Rimóc – Héhalom 1–1 (1–1)
Rimóc, 80 néző, vezette: Boda V. (Dósa Á., Oláh G.). 
Rimóc: Oláh T. – Mócsány, Kuris, Rácz R., Komár – Laczkó (Vincze), Kelecsényi, Rácz I. (Bangó R.), Bangó N. – Árva, Lovász. Edző: Vidomusz Tibor. 
Héhalom: Őri – Dinka, Pásztor, Kovács (Baranyi), Kárpáti – Babusa, Bognár, Gerhát, Danguly – Zsámboki, Huszár. Edző: Szilágyi Albert. 
Gl.: Árva, ill., Bognár. Jók: Oláh T., Komár, Kuris, Rácz I., ill., Őri, Pásztor, Kárpáti, Danguly, Bognár.


Vidomusz Tibor: – A 3. percben kapott gól sokkolta a csapatot, utána helyreállt a rend, s egyenlítettünk. Jogos tizenegyestől fosztotta meg a csapatot a játékvezető, ugyanis a szituációnál a kéz kereste a labdát. A második félidőben hiába játszottunk mezőnyfölényben, nem jött a gól.
Szilágyi Albert: – Küzdelmes mérkőzésen értékes egy pontot szereztünk. Csak gratulálni tudok a csapatomnak, amely ebben az összetételben is eredményes tudott lenni.

 

Mátranovák - Rimóc 2:0 (1:0)

A 8. fordulóban Mátranovákra látogatott csapatunk. A hazai csapat 7 forduló után veretlenül, hat győzelemmel és egy döntetlennel vezette a megyei I. osztály tabelláját.

Az őszies, szeles, borús idő ellenére nagy iramban kezdődött a találkozó. Az első 25-30 percben jobbára a hazaiak akarata érvényesült. A pálya talaja - a több hónapos szárazság ellenére - kitűnően elő volt készítve. A vendégeket meg is lepte - elmondásuk szerint - a jó minőségű gyep. Sajnos a hazaiak mezőnyfölénye gólt eredményezett. Már a 10. percben Kisbali egyéni akciója révén megszerezték a vezetést. (1:0)

A gól felrázta és egyben felpörgette a vendég csapatot. A mezőnyjáték kiegyenlítődött és mind a két kapu egyformán veszélyben forgott. A vendégeknek volt több helyzetük. Az első Kelecsényi előtt adódott, amikor egyedül átjátszotta magát a teljes hazai védelmen - akik rosszul helyezkedtek -, és elhamarkodva 16 méterről kicsit földbe is rúgva a kapus kezébe lőtt. Pár perc múlva Rácz Iván baloldali elfutásából veszélyeztetett a vendégcsapat. Életerős lövését a hazai kapus bravúrral védett. 

A második félidő is kiélezett küzdelmet hozott. A támadásokat a vendégek erőltették jobban, a hazaiak pedig okosan beálltak, és kontrákra építettek. Erre a félidőre alaposan feljavult Komár G. játéka, aki ügyes kényszerítő után helyzetbe is került. Hatalmas ballábas lövése nem sokkal suhant el a jobb felső sarok mellett. Sajnos a sok sikertelen akció, a sok elvesztett labda miatt a vendégek akarata lejjebb hagyott és lelassultak fejben, és dinamizmusban is. Azzal még nem is lett volna baj... De sajnos valaki belenyúlt a kiélezett mérkőzésbe... Ez a valaki a 'Tisztelt' játékvezető volt. Egy ócska színészi alakítás után bűntetőt ítélt - ősszel már sokadszor - a vendég csapat ellen. A bűntetőt Tóth Patrik magabiztosan értékesítette. (2:0)

A hátralévő időben már nem maradt szív a vendégekben és nem tudtak változtatni az eredményen, így maradt a 2:0-ás hazai győzelem.

El kell ismerni, hogy egy jó csapattól kaptunk ki, nem hiába vannak ott a tabella elején. De azt nem lehet szó nélkül hagyni, hogy egy kiélezett mérkőzést egy buta bírói ítélet dönt el; és ez már nem az első...        (és szerintem nem is az utolsó...)

Csapatunk becsülettel helytállt, csak a gól hiányzott. Ezek után szombaton otthon győzni kell Héhalom ellen!

Hajrá RIMÓC!!!

M. R.

Mátranovák, 120 néző, vezette: Bogár G. (Csehi A., Mohácsi L.).
Mátranovák: Peleskei – Kovács, Varga, Bednár, Pataki – Líber Zs. (Lakatos P.), Szőllősi (Oszvald), Tóth, Kotroczó (Szoó) – Új (Oravecz), Kisbali (Tábori). Edző: Smelkó Károly. 
Rimóc: Oláh T. – Laczkó, Kuris, Kómár, Rácz R. – Lovász, Árva, Kelecsényi, (Hegedűs), Mócsány – Rácz I., Vincze (Bangó R.). Edző: Vidomusz Tibor. 
Gl.: Kisbali, Tóth P. (11-esből). Jók: Kovács, Varga, Bednár, Tóth, ill. Oláh T., Laczkó, Kuris, Kómár.


Smelkó Károly: – Nem játszottunk jól csapatszinten, de győzelmünk nem forgott veszélyben. Ezért gratulálok csapatomnak, és további sok sikert kívánok a rimóciaknak. Győzelmünket Gecse István és Szoó Elemér bácsi jobbulására ajánljuk. 
Vidomusz Tibor: – Tartalékos csapatunk jól játszott, de a lehetőségeinket elpuskáztuk. A tizenegyes szerintem nem volt jogos. A rutinosabb csapat nyert. További sok sikert kívánok a novákiaknak.

 

Jobb csapattól kaptunk ki

2011.10.02. 22:45

Gyenge helyzetkihasználásunk miatt a Nagybátonyé a három pont, de a harmadik félidő mindent kárpótolt ...

A hetedik fordulóban az egy vereség és egy döntetlen mellett négy győzelmet felmutató, az idei szezonra jelentősen megerősített nagybátonyi csapatot látta vendégül a Vidomusz csapat. A tabella alapján a bátonyiak 13 ponttal az ötödik helyen, míg Rimóc 9 ponttal a hatodik helyen állt. 

Az első játékrészt a kiegyenlített mezőnyjáték jellemezte, mindkét kapu előtt adódott több gólszerzési lehetőség is. A hazai csapatból főként Bangó Norbi teljesítményét kell kiemelni, aki többször is átjátszotta az ellenfél védelmét, azonban a sok kidolgozott helyzetből hazai gól nem született. Ezzel szemben a bátonyiak a legnagyobb helyzetüket értékesíteni tudták, Alapi tíz méterről leadott lövésénél az addig bravúrokat bemutató Oláh kapus is tehetetlen volt.

A második félidőben már a nagyobb játékerőt képviselő vendégek akarata érvényesült, a rimóciak mind támadó, mind védekező játékban visszaestek, fizikálisan nem tudták tartani a tempót. Ennek megfelelően -szintén egy beadást követően - Lőrincz is fejjel tudott eredményes lenni, így már kettőre nőtt a vendégek előnye. Bár nem sokkal ezt követően Rácz R. szabadrúgásból szerzett találatával még visszahozta a reményt a döntetlen megszerzésére, de az igazi átütőerő továbbra is hiányzott a támadósorból. A teljesen szétesett, megyei első osztály szintjét alulmúló rimóciakat a cserék sem tudták felrázni, majd a mérkőzés végén még Csatlós Cs is betalált, beállítva a három-egyes végeredményt.

A mérkőzés után következő harmadik félidőben azonban ismét a hazaiak bizonyultak jobbnak, Vincze Barna 50. születésnapjának megünneplése némileg feledtetni tudta a fájó vereséget.

Rimóc-Nagybátony 1:3

 

Rimóc – Nagybátony 1–3 (0–1)
Rimóc, 150 néző, vezette: Boda V. (Béres K., Szász K.).
Rimóc: Oláh T. – Mócsány, Kuris, Rácz R., Komár (Rádi) – Lovász, Kelecsényi, Rácz I., Bangó N. – Vincze B. (Laczkó), Bangó R. (Hegedűs). Edző: Vidomusz Tibor. 
Nagybátony: Zsignár – Balázs, Almási, Csatlós T., Mátrai – Halala, Csatlós Cs., Orosz (Bakos), Lőrincz (Gazdag) – Kálmán, Alapi (Molnár). Játékos-edző: Csatlós Tamás.
Gl.: Rácz, ill., Alapi, Lőrincz, Csatlós Cs. Sárga lap:Mócsány, ill., Almási, Csatlós Cs. Jók: Oláh T., Komár, Kuris, Lovász, Bangó N., ill., Almási, Csatlós T., Csatlós Cs., Balázs A., Lőrincz, Kalmár, Alapi.


Vidomusz Tibor: – Egy jó Nagybátony ellen az első félidőben kihagytuk a ziccereket. A második félidőben két szabadrúgás után, két fejesgól eldöntötte a mérkőzést. 
Csatlós Tamás: – Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Sokat tettünk érte, ezért a győzelmünk megérdemelt volt. További sok sikert kívánok a rimóci csapatnak.

 

Tizenegy ember ellen is megy

2011.09.25. 22:06

Palotás – Rimóc 2:4 (0:3)

Magabiztos győzelem Palotáson. A második félidőt megnehezítettük magunknak.

Kettős emberelőnyben jobban megy

 

A hét gól és két kiállítás ellenére csupán küzdelmet és kínlódást láthatott a megyei bajnokság ötödik fordulóján Szurdokpüspökire kilátogató mintegy 80 néző, az idáig három pontos hazaiak a szintén három pontot gyűjtő rimócot fogadták. A mérkőzés gyászszünettel kezdődött, életének 81. évében 2011. szeptember 17.-én elhunyt salgótarjáni Szojka Ferenc válogatott labdarúgó tiszteletére.

Sajnos a továbbiakban is gyászosan folytatódott, labdarúgó mérkőzés ellenére focit nem igazán lehetett látni a pályán. Ellenben sorozatos hibákat annál inkább, így nem volt meglepő, hogy a hazaiak a 20’ percben Sinkó találatával – baloldalról elvégzett szabadrúgást követő beívelésnél rosszul helyezkedtek a rimóci védők – gyakorlatilag helyzet nélkül szerezték meg a vezetést. Talán a folytatásban unalomba is fulladt volna a mérkőzés, ha a hazaiak 10-es számú játékosa - Nagy nem gondoskodik izgalomról, a javára megítélt szabadrúgás elvégzése helyett ugyanis fejelő mozdulatot tett Lovász felé, amire Dolengó játékvezető a rá jellemző határozottsággal egyből a piros lapért nyúlt. A kiállítást követően az emberelőny ellenére alapvetően nem változott a mérkőzés képe, majd tíz percet kellett várni ugyanis, hogy igazi helyzet alakulhasson ki Pintér kapujánál. Ekkor Árva focira emlékeztető módon lefutotta a védőket, beadását azonban a hazai kapus elhalászta az érkező Vincze elől. Amikor már kezdtük úgy gondolni, hogy az első félidőbe csupán ennyi játék jutott, ismét a hazaiak következtek, a gólszerző Sinkó kissé értelmetlenül felrúgta Bangó N.-t, következhetett a jól megérdemelt büntető, amit ezúttal Oláh értékesített.

A második félidőtől joggal várt többet a mérkőzésre kiváncsi nézők zöme, és valóban mást kaptak, de csak a hatvanötödik percet követően. Talán a később érkezők nem is vették észre, hogy csapatuk ember hátrányban játszik, egy ideig nem volt jelentős különbség a csapatok között, a mutatott játék továbbra is csak a küzdelemben testesült meg, igaz már egyre szaporodtak a vendég helyzetek. Az újabb találat megszületéséhez a püspöki védők ügyetlenkedése is kellett, Kuris kitűnő indítását két védő is rosszul számította ki, élve ezzel Bangó N. tisztára játszotta magát és megszerezte a vezető találatot.  Nem sokkal ezután Bódi rúgta fel a kiugró Bangó Rómeót. A sárgát érő megmozdulásra jött is a sárga, amit a hazai játékos a meze levételével honorált és elindult az öltöző felé. A jeleneten legjobban a mindig határozott Dolengó játékvezető lepődött meg, értetlenül fordult segítőjéhez, ugyanis tudtával Bódinak még nem volt sárgája. Így is volt, visszahívta félútról a bandukoló játékost és a mez levételéért kiosztotta a második sárgát és az azzal járó pirosat is. Ez még a hazai nézőknek is mosolyt csalt az arcára. A kettős emberelőny meghozta a hatást, a teljesen szétesett püspöki védelem már csak fizikailag volt a pályán. Ezt kihasználva Bangó Rómeó kétszer is eredményes tudott lenni, majd Lovász és Rácz Róbert is betalált Pintér kapujába.

Szurdokpüspöki TK -Rimóc 1:6 (’1:1)

Vezette: Dolengó, (Csehi, Nagy S.)

Szurdokpüspöki – Pintér- Bognár (Kiss 69’), Bódi, Pusztai, Szabó, - Batta (Szőke 83’), Sinkó, Nagy, Kapács,  Janbik,  Zohó

Rimóc- Oláh- Kuris, Mócsány, Komár (Hegedűs 83’), Rácz (ifj. Oláh T 83’), - Lovász, Kelecsényi (Bangó B. 77’), Rácz I., Bangó N., -Árva, Vincze (Bangó R. 60’)

Góllövő: Sinkó 20’, ill. Oláh 42’, Bangó N. 68’, Bangó R. 71’, 77’, Lovász 83’, Rácz R. 90’

Kiállítva: Nagy 24’, Bódi 87’

Szojka Ferencről az alábbi oldalon olvashatsz többet: http://www.mlsz.hu/cikkek/szovetseg/2011/09/17/elhunyt-szojka-ferenc

 

Vesztes szériában

2011.09.12. 07:55

30 perc után elfogyott az erő

Somoskőújfalu-Rimóc 4:1 (2:0)

A múlt heti nőtincsi vereséget követően újra lógó fejjel hagyhatta el a somosi pályát a Vidomusz csapat, úgy tűnik a tavaszi kifogástalan idegenbeli széria végérvényesen megszakadt, az utóbbi nagyarányú vereségek szomorú őszt vetítenek elénk.

Az első félidő több rimóci helyzetet hozott, de azok kihasználatlanul maradtak. A félidő utolsó harmadában a hazaiak védelmi hibákat kihasználva kétszer is betaláltak Pintér kapujába, így megnyugtató előnnyel térhettek szünetre.

A második félidőt a vendégek kezdték jobban, a sérüléséből visszatérő Komár szögeltet követően tudott eredményes lenni. Sajnos a lelkesítő találat után két perccel az egyenlítés helyett ismét a rimóci védők játszották a főszerepet, újabb két gólhoz segítve ezzel a somosi gárdát. A végeredmény ezzel Somoskőújfalu-Rimóc 4:1

 

Somoskőújfalu – Rimóc 4–1 (2–0) 
Somoskőújfalu, 300 néző, vezette: Dolnegó B. (Baranyi I G., Nagy S.).
Somoskőújfalu: Szabó – Váradi, Sári (Kiss), Horváth, Rigó – Oláh (Lipták), Bartha, Ornyik, Balázs – Molnár G., Berki. Játékos-edző: Lipták Zoltán. 
Rimóc: Pintér – Kelecsényi, Komár, Kuris, Rácz R. – Lovász, Árva, Rácz I., Bangó N. – Bangó R., Vincze (Hegedűs). Edző: Vidomusz Tibor. 
Gl.: Berki (2), Molnár G., Váradi, ill. Komár. Sárga lap: Oláh, Bartha, ill. Lovász, Rácz I. Jók: az egész csapat, ill. Rácz R., Komár.


Lipták Zoltán: – Helyenként jó játékkal, helyzeteinket maximálisan kihasználva megérdemelt győzelmet arattunk. 
Vidomusz Tibor: – Az első harminc percben, három helyzetből eldönthettük volna a mérkőzést. Az első félidő végén a hazaiak kontrából két gólt lőttek, majd 2–1-nél felcsillant a remény, de egy fatális rossz passz után gólt kaptunk, és eldőlt a meccs.

 

Újabb vereség idegenben

2011.09.05. 06:41

Formán kívül a csapat

 

Nőtincs-Rimóc 2:1 (2:0)

A tavalyi bajnokság ezüstérmes csapata fogadta a rimóciakat a bajnokság harmadik fordulójában, az előjelek és a pillanatnyi forma alapján is a nőtincsiek számítottak a mérkőzés esélyesének. Ennek megfelelően a hazaik az első félidőben a vendég védelem segítségével kettő gólos vezetésre tettek szert. A második játékrészben Vincze révén ugyan betalált a Vidomusz gárda, majd az egyenlítésre is többször lehetősége nyílt volna, de  a helyzetekből nem született meg az újabb találat.

 

Nőtincs – Rimóc 2–1 (2–0)
Nőtincs, 150 néző, vezette: Pap I. (Trubin B., Molnár L.). 
Nőtincs: Balogh – Hugyecz R., Schwarcz, Tóth, Kurali – Nagy, Hugyecz F., Prukker, Szunter – Nyikos (Miklovicz), Dancsó (Kajzinger). Játékos-edző: Schwarcz Zoltán. 
Rimóc: Pintér – Rádi (Rácz I.), Kuris, Rácz R., Novák – Kelecsényi, Árva , Bangó N., Mócsány – Bangó R., Vincze. Edző: Vidomusz Tibor. 
Gl.: Szunter, Kelecsényi (öngól), ill. Vincze B. Sárga lap: Kurali, Prukker, ill. Lovász, Kelecsényi, Mócsány, Rácz R. Jók: Hugyecz R., ill. az egész csapat.

 
Schwarcz Zoltán: – Sok helyzetet kihagytunk, így helyett végig izgalmas volt a mérkőzés. Sajnos tavalyhoz képest sok problémánk van, ha ezt nem tudjuk orvosolni, akkor középcsapat leszünk. 
Vidomusz Tibor: – Adtunk egy félidő előnyt az ellenfélnek, és egy öngólt. A második félidőben rendeztük a sorokat, akár az egy pontot is elvihettük volna. További sok siket Nőtincs csapatának.

 

Nőtincs SE- Rimóc

2011.09.02. 13:38

Nőtincs SE - Rimóc

Vasárnap délután 15:30

Előtte 13:30-kor ifjúsági mérkőzés.

Játékvezető:

Pap István Balázs      asszisztensek: Trubin Balázs, Molnár László

3. forduló: szept. 4. vasárnap 15:30 Nőtincs SE - Rimóc SE

4. forduló: ??? szept. 10. szombat 15:30 Somos - Rimóc SE

5. forduló: szept. 18. vasárnap 15:00 Szurdokpüspöki - Rimóc SE

6. forduló: szept. 24 szombat 15:00 Palotás - Rimóc SE

7. forduló: okt. 1. szombat 14:00 Rimóc SE - Nagybátony

8. forduló: okt. 8. szombat 14:00 Mátranovák - Rimóc SE

9. forduló: okt. 15. szombat 13:30 Rimóc SE - Héhalom

10. forduló: okt. 22. szombat 13:30 Szécsény - Rimóc SE

11. forduló: okt. 29. szombat 13:30 Rimóc SE - Pásztó

12. forduló: nov. 6. vasárnap 13:00 Bánk - Rimóc SE

13. forduló: nov. 12. szombat 13:00 Rimóc SE - Karancslapujtő

Rimóc – KSK Bercel            7:0 (3:0)

Önbizalom növelő, hazai mérleg javító mérkőzésen győzelemmel, de keserű szájízzel hagyta el csapatunk a játékteret!

Esélyt sem adtunk magunknak!!!

Már az első meccsen „szedett-vedettek” voltunk. A tartalékos csapatunkból többen sportemberhez nem méltóan készültek a mérkőzésre!!!

 

A megyei viszonylatban rendkívül jól előkészített pályán (nyírják, locsolják, hengerelik) kezdtek a csapatok. A hazaiak célkitűzésüknek megfelelően (1-3. hely) előző keretüket tovább erősítették (öt minőségi fiatalt hoztak Vácról), így harcosságuk és dominánsabb fellépésük már a mérkőzés elején megmutatkozott a vendégekkel szemben. Az első harminc percben ez még csak helyzetekben jelentkezett, azonban több lehetőségükből sem tudták eltalálni a kaput, akkor még  Fortuna is a rimóciakkal volt. A lagymatagon futballozó Vidomusz csapat védelme ezúttal szokatlanul bizonytalan volt, sorozatos hibájukkal többször helyzetbe hozták az agilis hazai támadókat. Az első gólhoz a sérülten játszó középhátvéd -Kuris P. - hibája is kellett, bal oldali beadásból egy kifejelhető labda alá szaladt, ami a sarkáról Oláh kapujába pattant (1-0). A vezető találatot követően mindössze nyolc perc telet el, amikor  egy jobb oldalról beadott labdáról Vincze B. maradt le, így már csak közelről nézte, ahogyan Mravik a kapunkba fejel (2-0). Az első félidő egyetlen valamire való rimóci lehetőségét  is Vincze B. hagyta ki, a tizenegyes pont tájékán kapott átadással csak forgolódott, a lehetőséget elügyetlenkedve a berkenyeiek szerelni tudták

A szünetben eltöltött pihenés és a Bangó B. – Kis I. csere serkentőleg hatott a rimóciakra, a második játékrész elején főként Bangó N. és Bangó R. révén már egy-két látványosabb labdavezetés mellett a kaput is veszélyeztettük. A félidő közepére kiegyenlítettebbnek tűnő játék mellett a kapusunk szokásához híven ismét bemutatott három nagy védését, de a hetvenötödik percben már a bravúr sem segített -egy gyors berkenyei ritmusváltást követően - balról belőtt labdáról ismét lemaradtak védőink, így a hazaiak örülhettek az újabb, immár harmadik találatuknak (3-0). Kábulatunkból még fel se ébredtünk amikor hasonló szituációból gyorsan megszületett a negyedik gól is (4-0). A hab a tortán a berkenyeiek ötödik találata volt, amit a nyolcvannyolcadik percben megítélt szabadrúgást követően az addig jól védő Oláh bepotyázott (5-0). Kevés vigaszt jelentett csak, hogy Laczkó buktatásáért a kilencvenedik percben számunkra megadott, jogos tizenegyest Oláh T. magabiztosan értékesítette, beállítva ezzel az öt-egyes végeredményt.

A mérkőzés tanúságaként mindenképp elmondhatjuk, hogy a profibb feltételeket biztosító egyesület komolyabb gondolkodású, fizikálisan erősebb csapata végül magabiztosan győzött. Mi négy stabil kezdőemberünket nélkülöztük, Kuris P. sérülten játszott, míg a tartalékos keret tagjai között akadtak olyanok, akik az augusztus 20-i romabálból az indulás időpontját is elfelejtve csak némi utánjárást követően érkeztek. a mérkőzésre Csapatunkból öt játékos nyújtott, (Oláh T., Kelecsényi G., Laczkó Zs., Rácz I. Kis I.) elfogadható szintet, nem jót, csak elfogadhatót! Ez az út amire a csapat jelen pillanatban lépett zsákutca, amit a jelenlegi helyezés is hűen tükröz, így a jobb folytatáshoz nagyobb elkötelezettség, alázat és profibb hozzáállásra lesz szükség.

                                      

J.B.

Berkenye – Rimóc 5–1 (2–0)

2011.08.21 Berkenye,

Berkenye: Hisbéli –Rottenbacher, Hannus, Bábik (Lestyánszki), Zsibók Z. – Mravik, Nagy (Mojzer), Balázs, Rottek (Blaskó) – Simon B., Zsibók T. (Kabai). Edző: Herédi Attila.
Rimóc: Oláh T. – Laczkó, Kuris, Rácz R., Kelecsényi – Rácz I., Lovász, Bangó B. (Hegedűs), Bangó N. (Kiss) – Bangó R., Vincze. Edző: Vidomusz Tibor.
Gl.: Mravik (2), Hannus, Zsibók T., Blaskó, ill. Oláh T. (11-ből). Sárga lap: Bangó R. Jók: Hannus, Mravik, Simon B., Zsibók T., Zsibók Z., ill. Oláh T., Blaskó, Rácz I., Kelecsényi.

Herédi Attila: – Egységes csapatjátékot nyújtva, szép gólokat szerezve gyűjtöttük be a három pontot a kulturáltan játszó Rimóc ellen.
Vidomusz Tibor: – Gratulálok az ellenfélnek, a sérülések, üdülések és munkahelyi elfoglaltságok miatt a tartalékos csapatunkkal csak ennyire voltunk képesek. A megjelent játékosaimnak pedig köszönet.

Ahogyan az edző látja...

2011.08.17. 10:30

 

 

A felkészülést július 19.-én kezdtük el heti három, majd két edzéssel. A játékosállományban változások történtek. A kölcsönben lévő Chikán Tamás eligazolt csapatunktól. Leigazoltuk Szécsényből Rácz Róbertet, a balassagyarmati Palóc Farkasok utánpótlás csapatától pedig Hegedűs Adriánt (őt kölcsönbe). Sajnos az edzések látogatottsága hiányosságot mutat több játékos részéről. Egyéb elfoglaltságok miatt eddig csak egy edzésen vett rész Rácz Iván, két edzésen vett részt Lovász Balázs. Árva, Kómár sérültek. Mint tudjuk Mócsány Roland és Rádi Balázs edzések nélkül tudnak csak a csapat rendelkezésére állni. Az eddigi edzőmérkőzéseken:  Varsány-Rimóc 4:3, Rimóc-PREVIFITT 4:1, BSE-Rimóc 2:0A BSE elleni mérkőzésen öt állandó játékosunk hiányzott (Kómár, Árva, Mócsány, Rácz, Lovász). A felkészülés során pozitív jelenségnek nevezhető, hogy csatlakozott a csapathoz Kiss István és Mócsány Gábor. A felkészülés eddigi szakaszát sajnos nem tudom jónak megítélni az előbb említett edzéslátogatottsági hiányosságok és sérülések miatt.  A bajnokságra a célkitűzés, hogy a csapat az első tíz között szerepeljen és stabil, egységes csapat maradjon. A vezetzőség részéről a feltételek adottak, mindent elkövetnek, hogy az egyesület jó hírneve megmaradjon és a csapat jól szerepeljen.

 

Balassagyarmat, 2011-08-13

 

Vidomusz Tibor

 

 BSE-Rimóc 2:0

2011.08.13

A 2011-2012 megyei bajnokságra történő felkészülési időszak zárásaként a BSE elleni edzőmérkőzés következett. A korábbi gyengébb ellenfelek ellen lejátszott mérkőzések mérlege egy vereség és egy győzelem volt (Varsány-Rimóc 4:3, Rimóc-PREVIFITT 4:1), így egy újabb győzelem pozitívvá tehette volna  a nem túl sikeres felkészülési időszakot. Az  mérkőzés előzményeként mindenképp a rimóciakat súlytotta, hogy öt stabil kezdő játékos is hiányzott a mérkőzésről (Árva, Kómár sérülés, Lovász, Mócsány, Rácz egyéb elfoglaltság miatt), így az amúgy is esélyesebb BSE győzelme borítékolható volt.

A mérkőzést alapvetően végig a hazaiak irányították, a védelmünkre folyamatos nyomás nehezedett. A középpályán csak időszakokra tudtuk tartani a labdát, támadásra alig nyílt lehetőságünk.  A kettő nullás vereséghez Oláh három bravúrjára is szükség volt, valamit a jók között kell megemlíteni az újonnan igazolt Rácz, Rádi és Kuris játékát. A mérkőzésen bemutatkozhatott a középpályára újonnan igazolt hegedűs Adrián is, ám ezúttal ő sem tudott maradandót hozzátenni a csapatjátékhoz.

 

Bízunk benne, hogy a vasárnapi bajnoki nyitányon már jó játékkal rukkol elő csapatunk és három bajnoki ponttal tér haza Berkenyéről.

 

BCS

Újabb igazolás a keretben

2011.08.17. 10:18

 

A felnőtt csapat második igazolása az őszi bajnoki fordulóra a Balassagyarmati Palóc Farkasok utánpótláscsapatától érkezett Hegedűs Adrián. Az 1992-es születésű középpályás korábban a szécsényi majd a balassagyarmat utánpótlás csapatát erősítette, az őszi szezont kölcsönben rimócon fogja tölteni.

Varsány – Rimóc edzőmérkőzés 4:3 (3:0)

A 2011/2012. szezon első edzőmérkőzését július 31-én, a varsányi ’arénában’ játszotta csapatunk.

Csapatunk vegyes összeállításban lépett pályára, mert ifjúsági játékosokat is kipróbált Vidomusz mester. Több játékos igazoltan hiányzott a keretből.

 

A mérkőzésről: Varsány csapata lelkesen és tetszetősen futballozott az első félidőben, aminek meg is lett az eredménye, hiszen három gólt is szereztek. Hideg zuhany volt ez a félidő csapatunknak. Kapkodtunk, gyorsan szabadultunk a labdától, előrevágtuk, ahelyett hogy támadást építettünk volna. A második félidő már más képet mutatott. Megnyugodott és meccs-fokozatba kapcsolt csapatunk és egalizáltuk az eredményt Kelecsényi két szabadrúgásgólja és Bangó N. egyéni akciója után. A félidő vége felé egy ártalmatlannak tűnő hazai támadás végén Varsány megszerezte a vezetést és erre már nem tudtunk választ adni. Így a mérkőzés hazai győzelemmel, /4:3/ zárult.

Látszott, hogy az első edzőmeccs.

 

A csapat tagjai: Vincze G., Kuris P., Kelecsényi G., Mócsány R., Rácz R., Lovász B., Bangó N., Bangó B., Laczkó Zs.,  Vincze B., Bangó R., Rádi Balázs, Kis István, Oláh Tibor (Jr.), Mócsány Gábor, Puruczki F.,

Igazoltan hiányoztak: Rácz Iván (betegség miatt), Oláh T., Árva R., Komár G.,

 

Az elkészült sorsolás alapján az első mérkőzését idegenben Berkenye ellen játssza a csapatunk, azt követően a 2. fordulóban hazai pályán fogadjuk a Berceli csapatot. A harmadik fordulóban a tavalyi szezon meglepetéscsapata - Nőtincs- következik idegenben, majd hazai pályán fogadjuk a Somos SE csapatát. Az ötödik és hatodik fordulóban is idegenbe látogatunk, előbb Szurdokpüspöki majd Palotás csapatával játszunk. A hetedik fordulóban Nagybátony vendégszerepel rimócon, majd idegenben a Mátranovák és hazai pályán a Héhalom lesz az ellenfél. A szomszédrangadóra egészen a tízedik fordulóig kell várni, ekkor az átalakult -tavalyi bajnok- Szécsényi VSE-hez látogatunk. Az őszi szezon záró szakaszában  pásztót fogadjuk, majd idegenben megmérkőzünk Héhalommal és az utolsó mérkőzésen hazai pályán Karancslapujtőt fogadjuk.

Bízunk benne, hogy a tavaszi hazai vesszőfutás a berceliek ellenében megszakad és ezen túl már közönségszórakoztató játékkal szolgáljuk ki a nézőket.

 

 1. forduló       2011.08.21     Vasárnap     16:30    Berkenye-Rimóc SE

 2. forduló       2011.08.26     Szombat      16:30    Rimóc SE-Községi Sportkör Bercel

 3. forduló       2011.09.04     Vasárnap     15:30    Nőtincs SE-Rimóc SE

 4. forduló       2011.09.10     Szombat      15:30    Rimóc SE-Somos SE

 5. forduló       2011.09.18.    Vasárnap     15:00    Szurdokpüspöki SE-Rimóc SE

 6. forduló       2011.09.24     Szombat      15:00    Palotás SE- Rimóc SE

 7. forduló       2011.10.01     Szombat      14:00    Rimóc SE-Nagybátony

 8. forduló       2011.10.08     Vasárnap     14:00    Mátranováki VSC-Rimóc SE

 9. forduló       2011.10.15     Szombat      13:30    Rimóc SE-Héhalom SE

10. forduló       2011.10.22    Szombat      13:30    Szécsény VSE-Rimóc SE

11. forduló       2011.10.29    Szombat      13:30    Rimóc SE-Pásztó SK

12. forduló      2011.11.06     Vasárnap     13:00    Bánk SE-Rimóc SE

13. forduló      2011.11.12     Szombat      13:00    Rimóc SE-KSE Karancslapujtő

A mai állapot alapján a tavalyi felnőtt keretből egy játékos, Chikán Tamás eligazol (őrhalom), míg a Szécsényi VSE-től érkezik Rácz Róbert (1986). Róbert alapvetően védekező tipusú játékos aki akár a védelemben akár a középpályán is bevethető lesz. A 2010/2011 megyei bajnokságban 24 márkőzésen 19-szer volt kezdő a tavalyi bajnokcsapatban, emelett két gólt szerzett. Ezt megelőzően a váci utánpótlásban nevelkedett, játszott az NBIII-as magyargéci csapatban, majd szécsényben, szügyben és újra szécsényben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Rácz Róbert (a 2011/2012 szezon első, új igazolása)

 

Felkészülési mérkőzések :

2011.07.31  16:00      varsányi sportpálya    Varsány-Rimóc

2011.08.06  10:30      rimóci sportpálya        Rimóc-PREVIFITT  (BLASZ III: oszt.)

2011.08.13  17:00      balassagyarmat          BSE-Rimóc

 

A PREVIFITT csapatáról itt olvashatsz :

http://www.magyarfutball.hu/pl/csapat/2416

2011.07.19-én este 18:30 -kor tartja első edzését a rimóci első csapat, a további edzésidőpontok és edzőmérkőzések a későbbiekben kerülnek rögzítésre.

A 2011-2012 megyei első osztályú felnőtt bajnokság őszi szezonja 2011.08.20-án indul, várhatóan 16 csapat részvételével.

A vonatkozó versenykiírás megtalálható az alábbi címen:

http://www.nogradfoci.hu/letoltes/2011-2012/versenykiiras_m1.pdf

Statisztikai összefoglaló

2011.07.17. 23:58

A csapat a 2010-2011-es megyei első osztályú bajnokságban az 5. helyen végzett, 26 mérkőzésen 11 győzelmet szerzett, 9 döntetlen és 6 vereség mellett. Az 53 rúgott és 32 kapott gól, mindösszesen 42 pont –ot eredményezett. (54 %-os teljesítmény)

Tavaszi szereplés:

Hazai mérkőzéseken: 5 döntetlen, 2 vereség, győzelem nélkül, 11 rúgott és 14 kapott gól, 23,8 %-os  teljesítmény (ősszel 72,2 % volt a hazai mérkőzések teljesítménye)

Idegenben: 5 győzelem, 1 döntetelen vereség nélkül, 16 pont 2 kapott és 17 rúgott gól, 88,8 %-os teljesítmény (ősszel 38%)

Hazai góllövő lista :

1.        Vincze Benjamin         11 gól

2.        Bangó Rómeó               9 gól

3.       Oláh Tibor                     8 gól

4.       Árva Róbert                   6 gól

5.       Bangó Norbert               3 gól

6.       Kelecsényi Gábor          3 gól

7.       Chikán Tamás               3 gól

8.       Kómár Gábor                 2 gól

9.       Lovász Balázs               2 gól

10.    Rádi Balázs                   1 gól

11.    Kiss István                   1 gól

 

Összesen:                    49 gól + 1 öngól, Tar ellen játék nélkül 3 gól

                                   53 gól

 

 

Név

Pont

Mérkőzés

%-os telejesítmény

1

Kuris Péter

161

24

67

2

Oláh Tibor

159

23

69

3

Kelecsényi Gábor

156

24

65

4

Bangó Rómeó

154

25

61

5

Laczkó Zsolt

150

23

65

6

Árva Róbert

139

21

66

7

Vincze Benjamin

133

23

57

8

Bangó Norbert

128

20

64

9

Lovász Balázs

125

20

62

10

Mócsány Roland

117

19

61

11

Rácz István

96

18

53

12

Rádi Balázs

94

16

58

13

Kómár Gábor

78

11

70

14

Bangó Barna

72

21

34

15

Chikán Tamás

64

10

64

16

Hodur Tibor

16

3

53

17

Ifj.Oláh Tibor

11

5

22

18

Jusztin Gábor

5

3

16

süti beállítások módosítása