Tizenegy ember ellen is megy

2011.09.25. 22:06

Palotás – Rimóc 2:4 (0:3)

Magabiztos győzelem Palotáson. A második félidőt megnehezítettük magunknak.

Nem túl nagy létszámmal, de annál magabiztosabban utazott csapatunk Palotásra. Régóta köztudott a játékosok és a szurkolók körében, hogy Palotás jó csapat, és otthon nagyon nehéz ellenük pontot, pontokat szerezni. Csapatunk mégis pontokat kívánt szerezni a 7 ponttal a 7. helyen álló palotási csapattól.

A pálya igen száraz és kemény talajú volt, ami megnehezítette a játékot. A mérkőzést a hazai csapat kezdte határozottabban. Az első pár percben a vendégeket a kapujukhoz szögezték és többször is veszélyeztettek, de Oláh kapus magabiztosan állta a sarat. Ezután beindult a vendég gépezet. Kontra támadásokkal egyre nagyobb veszélyt jelentettek a hazai kapura. Az első gólt Lovász pontos jobb oldali beadását követően - a támadással együtt mozgó – Bangó N. passzolta 11 méterről a kapu bal alsó sarkába. (0:1) Nem sokkal később Kelecsényi maradt nagyon üresen a hazai tizenhatos előtt és életerős átlövése a hálóban végződött. (0:2) A harmadik gólra sem kellett sokat várni, még a félidő vége előtt harmadszor rezzent a hazai háló. Rácz R. pontos szögletét Kelecsényi senkitől sem zavartatva fejelte a hálóba. (0:3)

A második félidőre a hazaiak Jele Z. támadósorba tolásával próbálták támadóbbá tenni a játékukat. De szerencsére nem sikerült nekik, mert pár perccel a kezdés után ismét egy Lovász elfutást követően Vincze B. lábáról a labda a hálóba vándorolt, megszerezve ezzel a csapat negyedik gólját. (0:4)

Ez a gól láthatóan megnyugtatta a vendégcsapatot. Majdnem túlságosan is… Egy ilyen nyugodt momentumban Kresák Gy. egyéni akcióba kezdett és senki nem tudta megállítani. A vendég tizenhatoson belül - amikor már elfogyott a tudomány és az erő – homorított egyet és a földre esett. Dobos játékvezető pedig bevette ezt a pazar, ötcsillagos színészi alakítást, és büntetőt ítélt. Jele Z. be is lőtte. (1:4)

A védelem egy másik megingását ismét egy hazai gól követte. Előbb Oláh bravúrral kivédte a lövést, majd a kipattanót a hazai játékos szerezte meg és belőtte a hálóba. (2:4) Ezután már a vendégcsapat kézben tartotta a mérkőzést a lefújásig.

Így a végeredmény 2:4 lett!

A csapat a győzelmet elsősorban Vincze Barnának 50. születésnapjára ajánlotta fel!

Isten éltesse sokáig erőben és egészségben!

M. R.


Palotás – Rimóc 2–4 (0–3)
Palotás, 100 néző, vezette: Dobos A. (Csehi A., Mohácsi B.).
Palotás: Kocza – Korecz, Here, Hegyi, Jambrich – Sipos, Kresák, Gál, Jele – Jakus, Deák. Edző: Nagy Tamás. 
Rimóc: Oláh T. – Mócsány, Kuris, Rácz R., Lovász – Kelecsényi, Árva, Rácz I., Bangó N. (Hegedűs) – Vincze B., Bangó R. Edző: Vidomusz Tibor.
Gl.: Jele, Deák, ill. Kelecsényi (2), Bangó N., Vincze B.Sárga lap: Hegyi, Here, ill. Mócsány. Jók: Jele, ill. az egész csapat.


Kresák György, a Palotás szakosztályvezetője: – A helyzetkihasználásunk továbbra is kritikán aluli. Gratulálok a rimóciak győzelméhez.
Vidomusz Tibor: – Gratulálok az egész csapatnak, taktikusan, jól játszottunk. Győzelmünket az 50. születésnapját ünneplő, mindenesnek, Vincze Barnának ajánljuk. További sok sikert a palotásiaknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://rimocise.blog.hu/api/trackback/id/tr543256404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása