Rimóc – KSK Bercel            7:0 (3:0)

Önbizalom növelő, hazai mérleg javító mérkőzésen győzelemmel, de keserű szájízzel hagyta el csapatunk a játékteret!

Csapatunk a 2011/12. őszi szezon első hazai mérkőzését játszotta. A pálya minőségére rányomta a bélyegét az egész héten át tartó kánikula, így az elég kemény és göröngyös volt.A bemelegítésnél kiderült, hogy a vendég berceli csapat csak 10 emberrel fog kiállni ellenünk. Hogy ennek mi volt az oka, az nem tartozik ránk. Ahogy azt vártuk, a vendég csapat védekező pozícióba állt a mérkőzés kezdetétől fogva. Egyértelmű mezőnyfölényben játszott a hazai csapat. Sorra dolgozta ki a helyzeteket. Az első gólra 25 percet kellett várni; ekkor egy szöglet után Vincze B. fejelt magabiztosan, senkitől sem zavartatva a hálóba. (1:0)

Három perc elteltével ismét szögletet végzett el a hazai csapat és ismét gól született. Mócsány R. okosan fejelte a labdát magasan, védhetetlenül a bal felső sarokba. (2:0) A két gól után úgy látszott, hogy beindul a gólgyártó gépezet, de ekkor történt egy elég ritka és hatalmas bírói hiba. A vendégcsapat játékosa kapott egy hosszúnak tűnő átadást, amire Oláh kapus kifutott a tizenhatoson kívülre és parádés mozdulattal elrúgta a labdát a támadó játékos elől (utána találta el a támadó játékos bokáját). A kapus egyértelműen a labdát rúgta el, de csak egy valaki nem így látta és ez a bíró volt. Egyből, gondolkodás nélkül felmutatta a piros lapot Oláh kapusnak, aki nagyon nehezen viselte el ezt a bírói döntést. Érthetetlen döntés! Miután a hazai csapat rendezni tudta a sorait – immár kiegyenlített létszámban – szerencsére újra átvette a kezdeményezést és Bangó N. révén büntetőt harcolt ki a 35. percben. Kelecsényi állt a labda elé, és a lába sajnos megremegett. Kihagyta a büntetőt. Az első félidő végén Mócsány adott egy okos passzt Bangó Norbertnek, aki kicselezve a védőt pontos lövést adott le a jobb alsó sarokba. (3:0)

A félidőben az öltözőben a téves bírói döntés volt a fő téma, ami érthetően mindenkit megviselt, de tovább kellett lépni. A második félidőt úgy kezdte a hazai csapat, ahogy a mérkőzést is, egyértelmű mezőnyfölényben kényelmesen adogatták a labdát és sorra dolgoztak ki helyzeteket. Csak idő kérdése volt, hogy mikor születik meg a következő gól. A válasz erre a kérdésre a 64. percben született meg. Szabadrúgásból Rácz Robi jól helyezett és kellően erős lövését a vendég kapus nem tudta kivédeni így megszületett a következő gól is. (4:0) A vendégcsapat teljesen szétesett. A következő hazai gól a csereként pályára lépő Rácz Iván nevéhez fűződik, egy gyors egyéni akció után okosan gurított a kapus mellett a hálóba. (5:0) A következő gól ismét rögzített szituációból született. Laczkó Zsolt állt a szabadrúgáshoz és nagyon szép gólt rúgott a sorfal mellett a jobb kapufa mellé. (6:0) Az utolsó gólt a szintén csereként beálló Kis István szerezte a 88. percben. Okosan lerázta védőjét és senkitől sem zavartatva a kapus mellett a hálóba passzolt. (7:0) Így kialakult a végeredmény.

Fölényes győzelmet arattunk Bercel csapata felett, de sajnos egy kulcsjátékosunkat is elveszítettük. Nagyon nehéz lesz pótolnunk őt, de reméljük sikerül. Megtört a hazai nyeretlenségi sorozatunk, és ezzel a győzelemmel remélhetőleg feledtettük a múlt heti berkenyei vereséget.

Jövő héten Nőtincsre látogat csapatunk, a mérkőzés vasárnap 15:30-kor kezdődik. Reméljük sikerül begyűjteni a három pontot.

Hajrá Rimóc!!!

M.R.

Rimóc – Bercel 7–0 (3–0)
Rimóc, 80 néző, vezette: Pap I. (Babcsán Á., Baranyi G.).
Rimóc: Oláh T. – Laczkó, Kuris (Mócsány G.), Rácz R., Mócsány R. – Lovász (Rácz I.), Kelecsényi, Árva, Bangó N. (Hegedűs) – Bangó R. (Kis), Vincze B. (Pintér). Edző: Vidomusz Tibor.
Bercel: Mohácsi – Verner, Kotasz, Koplányi, Kaluzsa – Gyurcsev, Komjáthi, Bera, Kaposvári – Dallos. Edző: Adamek László.

Gól: Vincze B. 25', Mócsány R. 28', Bangó N. 43', Rácz R. 64', Rácz I. 75', Laczkó Zs. 87', Kis I. 88'

Piros lap: Oláh T. 31'

Sárga: Bangó N. 41'


Vidomusz Tibor: – Hoztuk a kötelezőt, nem várt sima győzelmet arattunk, a sok sebből vérző Bercel ellen. Gratulálok a csapatomnak, sok sikereket a bercelieknek.
Adamek László: – A fürdőzők nélkül a csapatom is befürdött. Sajnálhatja, aki nem tartott velünk, nagy élmény volt!

A bejegyzés trackback címe:

https://rimocise.blog.hu/api/trackback/id/tr1003184460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása