Ezúttal sem szakadt meg a szécsényiek jó sorozata
Erőtlenül, akarat gyengén, motiválatlanul a hátralévő meccseken sem fog babér teremni
Szécsény-Rimóc 2:1 (0:1)
Alacsony színvonalú, kevés focit bemutató mérkőzésen a vendég Vidomusz csapat a mérkőzés elején Oláh büntetőjét követően megszerezte ugyan a vezetést, ám ezzel ki is merítette a mai napra a tarsolyában lévő csekély támadópotenciált. Így nem volt meglepő, hogy a győzelmet jobban akaró hazaiak a második félidő első perceiben előbb Ágner révén egyenlíteni tudtak, majd néhány perccel később Németh találatával már a vezetést - és mint utóbb kiderült -a győztes találatot is megszerezték. A szécsényiek győzelme teljesen megérdemelt volt, míg rimóci oldalon ma az volt az egyetlen "bravúr", hogy a második játékrészt kapura lövés nélkül sikerült abszolválniuk.
Szomszédvárak rangadójára készülve férfias, gólokkal tarkított, az esemény színvonalához méltó, küzdelmes játékot vártunk a pályára lépő csapatoktól. Ezzel szemben teljesen mást kaptunk rimóci oldalon: kínlódást, céltalanságot és legfőképp közönnyel tarkított nagy semmit! Szécsényben ki lehet kapni, ezt megelőzően sok csapat kapitulált már a hazaiak előtt - és a jövőben is hasonlóan lesz majd. Egy vereségben sokszor nem a vereség ténye a legfájóbb, hanem a körülménye. Kapura lövés nélkül igazán nehéz győzni, ami meg végképp kínos, hogy a csapat egyetlen találatát a csapat kapusa szerzi.
Az első húsz percet a rimóciak kezdték jobban. A 17. percben Bangó N. buktatásáért megítélt jogos büntetőt ezúttal is Oláh értékesítette. A gól eufóriája csak néhány percig tartott, majd fokozatosan a szécsényiek kezdték el átvenni az irányítást. A félidő további felében fölényük már helyzetekben is megmutatkozott, ismét Oláh volt a főszereplő, ám ezúttal védéseivel kellett bizonyítania. A második félidő a múlt heti - héhalom elleni mérkőzéshez -hasonlóan kezdődött. Fejben még az öltözőben morfondírozhattak a vendégek, míg szécsény öt perc alatt két gólt is szerzett, ezzel végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát. Előbb egy bedobást követően Ágner lőtte ki a bal alsó sarkot, majd néhány perccel később Németh talált be szabadrúgásból. A folytatásban is a hazaik maradtak aktívabbak, többször is helyzetet alakítottak ki Oláh kapujánál, de újabb találat már nem született a mérkőzésen.
Az utóbbi négy mérkőzés második félidei formáját tekintve a hátralévő mérkőzések is baljós jeleket sejtetnek, a biztosra vett pásztói elleni győzelemhez ez a játék kevés lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.