ket_unnep_kozotti_plakat_2012_3_k_1356039531.jpg_1240x1754

Évzáró összejövetel

2012.12.11. 20:41

A Rimóci SE vezetősége vacsorával egybekötött évzáró rendezvényt szervez 2012.12.15-én  16:00 kezdettel a sportöltöző emeleti helységében, melyre ezúton meghív minden sportolót, támogatót, közreműködőt és szurkolót.

Hoztuk a kötelezőt!

2012.11.25. 12:29

Most az első félidőben hozott jó játékunkat nem bosszulta meg az ellenfél kapuja előtti „tudászavarunk”

Rimóc SE -Szurdokpüspöki TK 2:0 (2:0)

Borongós őszi időben, tartalékos csapattal (hiányzott Vincze B., Rádi B., Lovász B.) mély talajú pályán, nagy elszántsággal kezdtük a mérkőzést. Ez játékban és kidolgozott helyzetekben is visszaköszönt. Egymás után vezettük az akciókat felváltva a széleken, végül is több lehetőség után a 15. percben Kelecsényi G. mintaszerű indítását követően Rácz I. tíz méterről, éles szögből a kapuba passzolta a labdát (1:0). A gól jót tett a játéknak, mert felváltva alakultak ki helyzetek mindkét oldalon. A hazaiak kapufájára, a vendégek is kapufával válaszoltak, de azért mi maradtunk aktívabbak. Ennek meg is lett az eredménye, a 40. percben Kuris P. nagyszerű indítását követően Bangó N. a tizenhatos vonalán látványos labdaátvétel után kapura tört, de már csak szabálytalanul tudták megállítani. A megítélt büntetőt Oláh T. némi szerencsével jutatta a kapuba. (2:0). A fordulás után, mintha bent maradtunk volna az öltözőben. Már egy sok hibával, nehézkesen játszó csapat volt a pályán a hazaiak részéről. Az akcióink rendre elhaltak az ellenfél térfelének közepén, amelynek fő oka, hogy állandóan lesre szaladtunk, ezáltal a vendégek is egyre többet tartózkodtak a kapunk előtt. Ennek eredményeként tizenegyest harcoltak ki, melyet Oláh T. nagyszerű védéssel hárított. A kihagyott büntető szemmel láthatóan elvette az ellenfelünk kedvét, mi meg már jobban figyeltünk a lesre. Több nagyszerű kontrát vezettünk, melynek végeként látványos cseleket, passzokat mutattunk be, de a kaput még a tizenegyes vonaláról sem sikerült eltalálnunk

Összefoglalva: A mátranováki kiütéses vereség után a csapat összekovácsolódott, komolyabban vettük az edzéseket, melynek eredményét az utolsó három meccsen szerzett hét pont is mutatja, ez nagyszerű teljesítményt jelent. Ettől függetlenül a fél szezont nézve, minden csapatrészben voltak (vannak) gondjaink a pályán kívül is, belül is, amelyet orvosolni kell az eredményesebb szereplés érdekében.

J. B.

Rimóc, 70 néző, vezette: Dobos A. (Lovasi J., Mohácsi B.). 

Rimóc: Oláh T. – Mócsány, Kuris, Laczkó, Kelecsényi (Komár) – Rácz, Fábián, Árva, Bangó N. – Beszkid, Bangó R. Játékos-edző: Komár Gábor.
Szurdokpüspöki: Szeles – Szabó (Bódi), Sándor T., Petre Sz., Bódi – Miczki, Petre D., Figura G (Figura F.), Danyi D. – Munkácsi, Zohó. Edző: Bangó Zoltán. 
Gl.: Rácz, Oláh T. (11-esből). Sárga lap: Fábián, Bangó N., Árva, Beszkid, ill. Sándor T., Szabó. Jók: Oláh, Fábián, Kuris, Mócsány, Laczkó, ill. Miczki

Komár Gábor: – Megérdemelten nyertünk a küzdelmes, de gyenge színvonalú mérkőzésen. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de a kapu előtt rendre rossz döntéseket hoztunk. 

Bangó Zoltán: – Az eredmény reális, gratulálok a hazaiaknak. Az utolsó öt mérkőzés jellemezte a hozzáállást, tudomásul kell venni, hogy a megyei I. osztályban edzés nélkül nem lehet futballozni.

Saját magunknak köszönhetjük, hogy nem három ponttal tértünk haza Palotásról. Kezünkben volt a mérkőzés.


A 14. fordulóban csapatunk - a jó formában lévő, a tabella 4. helyén helyet foglaló - Palotásra utazott. Mindenképp pont/pontok szerzése volt a cél. Támadólag léptünk fel az első perctől fogva. A félidő elején több helyzetet dolgoztunk ki. Többen is megszerezhették volna a vezetést csapatunknak. Többek között Bangó N., Bangó R., Árva R. és Mócsány R. is majdnem 100%-os helyzetet hibázott el. Ilyenkor szokás mondani, hogy a sok kihagyott helyzet megbosszulja magát... És ez ismét bebizonyosodott. Rácz I. vesztett balszerencsésen labdát, amiből a palotásiak kontratámadást vezettek. A tizenhatos előtt Mócsány már csak szabálytalanság árán tudta megállítani a kapura törő Sipost. A szabadrúgást Jele Z. - a tőle megszokott pontossággal - helyezte Oláh kapujába, megszerezve ezzel a palotási vezetést. (1:0)

A félidei 'zűrzavar' után egy másik rimóci csapat jött ki a pályára. Egyre inkább átvettük a kezdeményezést és ismét több gólhelyzetet sikerült kialakítani. Mindhiába. A hazai háló egyszer sem rezzent. Aztán a második félidő utolsó perceiben Kelecsényi bonyolódott cselsorozatba, a hazaiak csak szabálytalanul tudták megállítani. A megítélt szabadrúgást Oláh T. - a tőle megszokott pontossággal - lőtte a hazai kapuba, így kiegyenlítette a számlát. (1:1)

Összegezve: Az eredmény - ránézésre, és a két csapat őszi formáját tekintve - számunkra hízelgő, de a mérkőzés képe alapján csalódottan, hiányérzettel térhettünk haza Palotásról. Több mint tíz gólhelyzetet sem sikerült gólra váltani! Ez már luxus minden szinten! Be kell látni, nem megy a góllövés!

Jövő héten szombaton (13 órakor) az őszi szezon utolsó mérkőzésén Szurdokpüspöki csapatát fogadjuk otthon, Rimócon.

Mindenáron győzni kell! Győzelemmel kell búcsúztatni ezt a felejthető őszi szezont.

Hajrá Rimóc!!!

M. R.

Palotás – Rimóc 1–1 (1–0)
Palotás, 50 néző, vezette: Kovács T. ( Dobsonyi L., Szász K.). 
Palotás: Lados – Here, Andó, Géczi, Jambrich – Sipos, Tancsik, Jele Z., Huszár – Korecz (Hegyi) Pásztor. Edző: Hegyi Tamás. 
Rimóc: Oláh T. – Mócsány, Kuris, Rádi, Fábián – Laczkó (Beszkid), Kelecsényi, Rácz, Bangó N. – Árva, Bangó R. (Vincze B.). Játékos-edző: Komár Gábor. 
Gl.: Jele Z., ill. Oláh T. Sárga lap: Tancsik, ill. Árva. 

Jók:Géczi, Jambrich, Andó, ill. Oláh T., Mócsány, Bangó N. 

Hegyi Tamás: – Az idény leggyengébb játékával rukkoltunk elő, enerváltan játszottunk. Sajnos úgy látom az őszi szezon végére egy kicsit leült a csapat. Ezen a mérkőzésen örüljünk az egy pontnak is. 
Komár Gábor: – Bár az utolsó percekben egyenlítettünk, a helyzeteink alapján közelebb álltunk a győzelemhez. A második félidő játékához gratulálok a csapatnak.

Kiszenvedett győzelem

2012.11.11. 18:13

Rimóc SE - Héhalom SE     2:1 (1:1)

Rimóc, 80 néző, vezette: Pap I. (Boda V., Katona L.).

Gyenge, kapkodó, hibákkal teli játékkal; az akarat segítségével sikerült megszerezni a régóta várt győzelmet.

A 13. fordulóban Héhalom csapatát fogadtuk. Héhalom 15 ponttal a 10. helyen áll a bajnoki tabellán. Egyetlen egy eredmény volt a mai nap elfogadható, a győzelem. Ennek tudatában léptünk pályára. Az első félidőben mégsem az zajlott a pályán, ami el lett tervezve. Ennek ellenére a hazaiak előtt adódott az első 100%-os helyzet, amit Bangó R. ügyetlenül a kapusba lőtt. Ezután a vendégek kerekedtek felül. Egy középpályán eladott labdát követően, a vendégek kihasználták az ezzel kialakult emberfölényt, megszerezték a vezetést. (0:1)

Szinte a semmiből jött a gól. Ez ébresztőleg hatott a hazai csapatra. Fábián R. indítását Bangó R. szelídítette meg, majd egy az egyben a kapussal ezúttal nem hibázott. A kapus hasa alatt belőtte a labdát a hálóba. (1:1)

Fontos volt az egyenlítő gól, ez meccsben tartotta a hazai csapatot. Aztán jött a szünet. A második félidőben még inkább jellemző volt a hazai csapatra a pontatlanság, eladott labdák, rossz megoldások. Egyedül az akarat vitte előre a csapatot. Szétesően futballoztunk. A hazai védelem viszont derekasan állta a sarat. Kétszer is a gólvonalról kellett menteni; előbb Mócsány lábbal, majd Laczkó fejjel óvta meg a hazai kaput a góltól. A csereként beálló Vincze végül eldöntötte a meccset. Kiváló indítást kapott Árvától; Vincze nem sokat gondolkodott, átvette és kilőtte a bal alsó sarkot. (2:1)

Az utolsó húsz perceben itt is és ott is adódtak még lehetőségek, de az eredmény nem változott.

Összegezve: Számunkra fontos mérkőzést vívtunk meg sikerrel. Nehéz szülés volt, de sikerült. Csapatunk a mai meccsen sokat köszönhet a védelemnek, mert sokat tettek azért, hogy győztesen lépjünk le a pályáról. A győzelemből erőt kell meríteni a hátralévő két meccsre, és edzőnk szavával: 'Az eddig elégtelen bizonyítványt, elégségessel kell lezárni.'

Következő héten szombaton Palotásra látogat csapatunk. A meccs 13 órakor kezdődik.

Hajrá Rimóc!!!

M.R.

Rimóc, 80 néző, vezette: Pap I. (Boda V., Katona L.). 
Rimóc: Oláh T. – Mócsány (Ko-már), Kuris, Rádi, Fábián – Laczkó, Kelecsényi, Rácz (Vincze), Bangó N. – Árva, Bangó R. (Beszkid). Játékos-edző: Komár Gábor. 
Héhalom: Őri – Dinka, Kovács, Pásztor, Kárpáti – Bognár, Babusa, Gerhát, Sóss (Dánguly) – Lőrincz, Jakus (Zsámboki). Edző: Szilágyi Albert. 
Gl.: Bangó R., Vincze, ill., Babusa. Sárga lap: Rácz, Bangó N., ill., Dinka, Kovács. Jók: Rádi, Vincze, Oláh T., ill,Őri, Bognár.

Komár Gábor: – Négy vesztes meccs után úgy jött ez a győzelem, mint egy falat kenyér. Remélem erőt merítünk ebből a mérkőzésből. 
Szilágyi Albert: – A szebb napokat látott két csapat mérkőzésén a szerencsésebb nyert. Gólhelyzeteinkből mindössze egyet sikerült értékesíteni, és ez ma nem volt elég pontszerzéshez.

További eredmények:

Bercel - Karancskeszi 0:3
Palotás - Berkenye 2:3
Nőtincs -Szurdokpüspöki 3:0
Karancslapujtő - Balassagyarmat 0:0
Mátranovák -Érsekvadkert 0:0 
Somoskőújfalu - Pásztó 1:3

szabadnapos: Szécsény

Támadásban és védekezésben is gyengén teljesítettünk

Berkenye-Rimóc SE 4:0 (2:0)

2012.11.04 Berkenye

Vezette: Szűcs Gyula (Kovács Tamás, Katona Tamás)

A mérkőzést rövid ünnepség előzte meg, az 57 éves Szücs Gyulát köszöntötték sportbarátai, aki több évtizedes játékvezetői működését fejezte be ezzel a mérkőzéssel a megyei első osztályban. Gyulának ezúttal is köszönjük a hosszú évek alatt tanúsított, sokszor nehéz döntésekkel teli, alázatos munkáját, amivel közvetve hozzájárult közös ügyünk – a sport – műveléséhez.

Jól kezdett csapatunk, gyorsak, lendületesek voltunk, közeli és távoli lövések, kapufák tarkították a játékunkat. Élvezetes, látványos volt a játékunk, de sajnos ez csak az első hazai gólig tartott.  Berkenyeiek szögletét Mravik fejelte a kapunkba. (1-0) A gól után fordult a kocka és a hazaiak fokozatosan átvették a játék irányítását és tovább növelték az előnyüket. Csatáruk az alapvonalon végig cselezte magát majd az ötösön belül érkező Mravik elé tálalt, aki a hálóba vágta a labdát (2−0).

A második félidőben is érvényesült a hazaiak érettebb játéka. Már a félidő elején Rádi csak szabálytalanul tudta megállítani Fábrit a büntetőterületen belül. A megítélt büntetőt maga a sértett végezte el, ám ezt Oláh nagyszerű védéssel hárította. A kivédett tizenegyes sajnos nem igazán hozta fel a vendégeket, ellenben a hazaiak tovább növelték előnyüket. A szélről beadott labdát Babik közelről a rúgta a kapuba (3-0). A hazaiak a pontot az i - re negyedik góljukkal tették fel, amikor bal oldali középpályásuk alapvonalon áttört a védősorunkon és középre adott labdáját Fábri helyezte a kapunkba.

Közepes színvonalú és iramú mérkőzésen mezőnyben ugyan alkalmanként egyenrangú ellenfele voltunk a hazai csapatnak, de érdemleges veszélyt nem jelentetünk a Berkenyeiek kapujára. Az egységesebb, jobb csapatjátékot mutató - és a tabellát vezető -  hazai csapat magabiztosan gyűjtötte be a három bajnoki pontot.

Á.R.

Berkenye: Hisbérli – Bábik, Horváth, Bánföldi, Földvári (Drajkó) – Balázs, Rottek, Burzi (Miklián), Mravik – Greff (Zsibók), Fábri. Játékos-edző: Bánföldi Zoltán. 
Rimóc: Oláh T. – Rádi, Kuris, Fábián, Mócsány – Bangó N., Kelecsényi, Rácz, Laczkó – Árva, Bangó R. (Vincze B.) Játékos-edző: Komár Gábor.
Gl.: Mravik (2), Bábik, Fábri. Sárga lap: Horváth, ill. Rádi.Jók: Mravik, Fábri, Bábik, ill. Oláh T., Kuris, Kelecsényi, Árva.

Bánföldi Zoltán: – A mérkőzés nehezen indul számunkra, de egyre jobban kezdtük elkapni a ritmust, ami meghozta számunkra a megfelelő eredményt. Az ellenfélnek sok sikert kívánok. A játékvezetés kitűnő volt.
Komár Gábor: – Hazai győzelem született, de nem vallottunk szégyent az NB-s játékosokkal teletűzdelt bajnokesélyes ellen. Helyzeteinket továbbra sem tudtuk gólra váltani.

 

Ez nem a kapusok napja volt

Rimóci SE-Nőtincs SE 2:3 (2:3)

2012.10.29 14:00

Vezette : Molnár Tibor (Baranyi Gábor, Fekete László)

A hétvégi fordulóban a tabellán 10. helyezett Nőtincs SE látogatott  - a két pont különbséggel - a 11. helyen álló csapatunkhoz, így egyenlő erők küzdelmére számíthattunk. A mérkőzés tétje így mindkét csapat számára a középmezőnyhöz való felzárkózás volt.

Az összecsapást a hazaiak kezdték jobban, már az ötödik percben sikerült megszerezni a vezetést, igaz ehhez Hatvani kapus hathatós segítségére is szükség volt. A folytatásban a lendületesebb vendégek átvették a játék irányítását, támadásban több veszélyes akciót is vezettek, aminek eredményeként egy szögletet követően már  a tizenhetedik percben megszerezték az egyenlítést. A gól szemmel láthatóan fejben megfogta a rimóciakat, védekezésben többször is a bizonytalanság látszott, míg az erőtlen támadási kísérletek rendre átadási hibában haltak el. A második vendég találat sem váratott sokáig magára, Szunter három embert is átjátszva lőhetett kapura, ám nem túl erős lövése balszerencsés módon az elvetődő Oláh alatt utat talált a hálóba. Az újabb gól végképp szétzilálta a hazai védők maradék önbizalmát is, ám öt perccel később Fábián negyven méterről leadott lövésével - ami Hatvani kapus segítségével ismét a hálóban kötött ki - továbbra is nyílttá vált a mérkőzés. A lefújás előtt néhány perccel azonban újra a vendégek következtek, egy pontrúgást követően felívelt labdát az előrehúzódó Schwarcz -mindenkit megelőzve- fejelt Oláh kapujába.

A második játékrészben joggal várhattuk, hogy a megyei szint átlagát meghaladó első félidei iram miatt  a  vendégek elfáradnak, majd ezt kihasználva előbb egyenlítünk, majd a vezetést is meg tudjuk szerezni. A várakozásunk részben beigazolódott, a vendégek fáradtabban, lomhábban játszottak, így a második félidőben már a hazaiak játszottak fölényben. A mérkőzés képe teljesen megváltozott, előbb Vincze került kihagyhatatlan helyzetbe, majd a csereként beállt Beszkid is egyenlíthetett volna, nem sokkal később pedig - egy kapu előtti kavarodást követően - ismét Vincze találhatott volna be Hatvani kapujába, ám a nőtincsi védelem nem hibázott a kiélezett szituációkban. A vezetés birtokában a védekezésre összpontosító nőtincsieknek azonban így is két komolyabb lehetőségük maradt a második játékrészre, ám ezúttal Oláh bravúrjai miatt az eredmény már nem változott.

Sajnos ezúttal is pont nélkül zárult hazai szempontból ez a mérkőzés, ami egyben azt is jelentheti, hogy ha csapatunk az elkövetkező találkozókon nem tud bravúrt bemutatni Berkenye, Héhalom vagy Palotás ellen, és a záró fordulóban hazai pályán - várhatóan - legyőzi a jelenleg tizenhárom pontos Szurdokpüspökit, akkor mindössze tizenhárom megszerzett ponttal a tabella utolsó harmadában várhatjuk a tavaszi folytatást.

Rimóc: Oláh T. – Mócsány, Kuris, Fábián, Laczkó – Árva, Kelecsényi, Rácz, Bangó N. – Vincze, Bangó R. (Beszkid A.) Játékos-edző: Komár Gábor. 
Nőtincs: Balogh T. – Schwarcz, Tóth Nagy, Nyikos (Hugyecz) – Prukker, Szegvári, Kurali, Miklovicz – Dancsó (Keresztes) Szunter. Játékos-edző: Schwarcz Zoltán. 
Gl.: Fábián, Balogh T. (öngól), ill., Schwarcz, Szegvári, Szunter. Sárga lap: Kuris, Kelecsényi, Rácz, ill., Kurali. Jók: Kelecsényi, Mócsány, Laczkó, ill., Schwarcz, Szunter, Szegvári.

Komár Gábor: – Múlt hetihez képest jól teljesítményt nyújtottunk, akartunk, motiváltak voltunk. Elkerülhető gólokat kaptunk és több helyzetet elhibáztunk. Az egy pontot megérdemeltük volna. Gratulálok a nőtincsieknek. 

Krajcsek János, a Nőtincs szakosztályvezetője: – Az első félidőben kapusunk az ellenfelet, másodikban minket tartott becsben. Más csapatokkal ellentétben mi akkor szidjuk a bírót, amikor nyerünk. Két kiállítás, két 11-es elmaradt. Gratulálok Rimócnak.

 

Mátranováki VSC - Rimóc SE 6:0 (4:0)

Hatalmas pofonba szaladt csapatunk Mátranovákon. Az eredmény hízelgő, hiszen ha kétjegyű lett volna, akkor sem szólhatunk egy szót sem.

Több hiányzóval indultunk Mátranovákra. Nem számolhattunk sérülés miatt Komár G, Lovász B, Bangó A; eltiltás miatt Rácz I.; egyéb elfoglaltság miatt Hegedűs A., Bangó R. játékára. Ez összesen hat játékos...

A mérkőzés elején, az első 20 percben egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán. Helyzet volt itt is és ott is. Talán nagyobb helyzetek ebben az időszakban a vendégek előtt adódtak. Aztán megváltozott a mérkőzés képe. Egy szélen vezetett hazai támadás után, a beívelt labdát a hazaiak 'gólzsákja' Tóth P. mellre vette - ezzel becsapva védőjét - majd elegáns mozdulattal a vendég kapu bal oldalába emelt. (1:0)

A középkezdés után Mócsány adta el a labdát.  A novákiak lecsaptak rá és a mintaszerű akció végén már kettőre nőtt a különbség.(2:0) A harmadik gólt is megelőzött egy védelmi hiba, amit Oravecz könyörtelenül kihasznált, és megszerezte a novákiak harmadik gólját. (3:0) A negyedik gól egy közelről elvégzett hazai szabadrúgásból született. Tóth P. kiváló szabadrúgása a bal kapufa mellett lengette meg a hálót. (4:0)

Ez a négy gól összesen húsz perc alatt esett, amiből látszik, hogy a vendégcsapat teljesen összeesett. A bajt tetézte, a játékosok közötti nézeteltérés is.

A második félidőre a vendég csapat egy kicsit összekapta magát. Több labdát szereztek középpályán, stabilabbak lettek hátul, de erőt, dinamizmus és ötletet nem tudtak vinni a játékba. Egy-két helyzetet és néhány szögletet jegyezhettünk ezen időszakban. A hazaiak viszont folytatták, amit az első félidőben olyan hatékonyan véghez vittek.

Veszélyes támadásokat vezettek, néha az ügyetlenkedésük, néha az önfeláldozó vendég védők akadályozták meg az újabb gólokat. Ám nem sokat kellett várni az ötödik hazai gólra. Szép egyéni akció végén egy megpattant lövés jelentette az ötödiket... (5:0)

Pár perc múlva Oravecz került helyzetbe. Első lövését Oláh T. még védeni tudta, ám a kipattanó ismét hozzá került és másodszor már nem hibázott. (6:0)

Ezek voltak a száraz tények...

Összegezve: Súlyos, kiütéses vereséget szenvedtünk a jó formában, és a mai napon egy másik dimenzióban futballozó Mátranovák csapatától. Lehetne magyarázkodni, azzal hogy tartalékosan tudtunk kiállni, de nem kell! Gyengék voltunk erőben, akaratban, ötletben és helyzetkihasználásban. De egyvalamiben jobbak: HANGBAN!  Helyre kell tenni a fejeket. Mindenkinek meg van a maga helye a csapatban, ne akarjon senki se többet, se kevesebbet vállalni. Tegye hozzá, azt, ami benne van mint emberileg, mint tudásban. Mind a három fronton (védelem, középpálya,támadósor) magasan alul teljesítettünk. De nincs minden veszve...

Nincs más hátra, mint előre! Van még öt forduló, lehet és illik is javítani, kiköszörülni a csorbát!

Következő forduló: Rimóc - Nőtincs október 28. vasárnap 14:00  Rimóci sportpálya

Hajrá Rimóc!!!

M.R.

 

Rimóc: Oláh - Kuris, Kelecsényi, Mócsány, Rádi - Árva, Fábián, Laczkó, Bangó N. - Vincze(Kis I.), Beszkid A.

Megérdemelt hazai siker ...

2012.10.02. 23:23

Avagy amikor 10 ember hatékonyabb a 11-nél

2012.10.07 15:00 Balassagyarmat

Balassagyarmati VSE-Rimóc SE 2-1 (2:0)

Balassagyarmat, 150 néző

Játékvezetők: Bogár Gergő (Fodor Richárd, Molnár László)

A szebb napokat megélt, magasabb osztályokat is megjárt Balassagyarmat csapatához látogattunk a hétvégén. Sajnos eléggé megilletődve kezdtünk, ennek már az 5. percben meglett az eredménye. Egy gyors támadást követően az elalvó védőink mellett Kelecsényi Tamás éles szögből megszerezte a hazaiaknak a vezetést (1-0). A gól eléggé felpörgette, az amúgy is magasabb sebességfokozatban lévő hazaiakat, sorra dolgozták ki a helyzeteiket, több ziccer kihagyása mellett még a tizenegyest is a kapufára rúgták, de hogy próbálkozásuk ne legyen eredménytelen, mi ismét segítettünk rajtuk, jobb oldali akciójuk során csak néztük, ahogyan Kelecsényi Tamás második gólját is megszerzi csapatának (2-0). A bekapott gól után kezdtünk magunkhoz térni, amit jelzett egy felső sarkot elkerülő 35 méterről leadott Fábián lövés és azt követően több ígéretes kísérletünk is.

Szünet után már kiegyenlítettebbé vált a játék a mindkét oldali próbálkozásoknak köszönhetően, de még mindig a hazaiak voltak aktívabbak, amit egy zúgó kapufájuk is erősített. Ezt követően azonban Árva Róbert került főszerepbe, akit a büntető területen belül csak szabálytalanul tudtak szerelni a hazai védők, a jogosan megítélt büntetőt Oláh Tibor ezúttal is magabiztosan értékesítette (2:1) A rimóciak számára a fordulópont a 66. percben érkezett, amikor is Bogár játékvezető piros lappal jutalmazta Rácz Iván reklamálását (előbb túl szigorúan kapott sárga lapos figyelmeztetést egy elkésett szerelésért, másodszor a vendég nézőkkel és Kelecsényi Gáborral együtt vitatott egy les megítélést a bírónál, melyből ő húzta a rövidebbet). A 10 emberre fogyatkozott csapatunk a kiállítást követően elkezdett focizni. Az addig „halovány” Vincze Benjamin egy távoli lövéssel és két lehetőség elügyetlenkedésével hívta fel magára a figyelmet, majd a 84. percben  ismét  Árva Róbert került helyzetbe, a jobb oldalon egészen az ötös sarkáig verekedte be magát - ám lövését Szatmári bravúrral hárította  (bent ketten várták ígéretes pozícióban a labdát). A mérkőzés csattanója  a 88. percben következhetett volna be, de Kis István - 8 méterről a kapuval szemben állva - mellé lőtte a „meccslabdát”.

Összefoglalva: akár szépet is lehetne írni a mérkőzésről, de az nem lenne igaz. Tény, a kiállításig sokszor csak kerestük kutattuk a labdát, futottunk az események és az eredmény után, igazán jó teljesítményt nem nyújtottunk. Ehhez hozzátartozott az is, hogy a meghatározóbb emberek, azaz a „középső tengely” nem nyújtott olyan teljesítményt, hogy a helyosztóként előlépett mérkőzésen eredményesen szerepeljünk.

J. B.

Balassagyarmati VSE: Szathmári Zs. – Balga, Ordasi, Földvári, Ágner – Opitz, Chikán P., Dudás (Benécs), Zolnyánszki (Doman) – Bódis (Baranyi T.), Kelecsényi T. (Hodúr). Megbízott edző: Szalánszki Róbert. 
Rimóc: Oláh T. – Rádi, Kuris, Mócsány, Kelecsényi G. – Bangó N., Árva, Fábián, Rácz I. – Bangó R. (Kis I.), Vincze B. Játékos-edző: Komár Gábor.
Gl.: Kelecsényi (2), ill. Oláh T. (11-esből). Sárga lap:Ordasi, Ágner, Opitz, Benécs, Baranyi T. Kiállítva: Rácz I.Jók: Szathmári, Balga, Földvári, Chikán, Kelecsényi T., ill. Rádi.

Szalánszki Róbert: – Egy lelkesen játszó csapatot sikerült legyőzni. Helyenként jó játékkal, kidolgozott helyzeteink nem eredményeztek több gólt. Gratulálok a csapatnak. 
Komár Gábor: – Megérdemelt hazai győzelem született. Egyénileg többen gyenge teljesítményt nyújtottak a csapatból. A bírói hármas sem állt a helyzet magaslatán. Gratulálok a hazaiaknak.

Nem termett babér Bercelnek

2012.09.30. 11:06

Rimóc SE –Bercel KSK 3:0 (1:0)

2012.09.29 16:00 Rimóc Sportpálya

Vezette: Molnár Tibor (Lovasi János, Fodor Richárd)

A hetedik fordulóban magabiztos, helyenként közönségszórakoztató játékkal, de sok kihagyott helyzettel  megérdemelten tartotta itthon a három pontot csapatunk a gyengébb játékerőt képviselő, a tabella utolsó helyén álló Bercel csapata ellen.

A nehezen emészthető pásztói vereség után, hazai pályán kellett bizonyítani csapatunknak, a bajnokságban nem túl acélosan szereplő Bercel ellen. A meccs elejétől egyértelműen látszott, hogy a hazai csapat szeretné irányítani és kézben tartani a mérkőzést. Bár tényleg a hazaiaknál volt többet a labda, akcióból nem sikerült bevenni a vendég kaput. A félidő utolsó perceiben egy hazai szögletből megszületett az első találat. Bangó R. ívelte be a sarokrúgást, amit Kelecsényi hét méterről - az ellentétesen vetődő kapus mellett - fejelt a hálóba. (1:0)

A második rész szerencsére ott folytatódott, ahol a szünet előtt abbamaradt. A hazaiak birtokolták a labdát, a vendégek a kontrákban bíztak. Volt is nekik egy-két veszélyes helyzetük... (hozzáteszem, a védőink jól asszisztáltak az eseteknél) Helyzetekből a hazaiak is bővelkedtek. A sokadik 100 %-os helyzet után végre újra gólnak örülhetett a hazai szurkolótábor. A csereként beálló Beszkid A. ívelt jobb oldalról, az ívelésre ismét Kelecsényi érkezett és fejesével megduplázta góljainak számát és egyben a vezetést is. (2:0)

Az utolsó percek is hoztak hazai gólt. A megtört, összezavarodott vendég védők között Bangó N. tűnt fel. Ellentmondást nem tűrően száguldott a kapu felé, és végre bevette a kaput. (3:0)

Összegzés: A Jele Cs. vezette Bercel kevésnek bizonyult a mai mérkőzésen ahhoz, hogy felborítsa a papírformát. Kelecsényi teljesítménye (két gól és egy gólpassz) a mai mérkőzésen kiemelkedő volt, és ennek köszönhetően nyugodt álmunk lehet, nem úgy mint egy héttel ezelőtt... Viszont ismét nem lehet elmenni a tény mellett, hogy a gólhelyzet/gól mutatónk siralmas! Ezt a Bercelt ma legalább öt, de inkább több góllal kellett volna megverni. DE a lényeg, megvan a várt három pont!!!

Jövő héten Balassagyarmat csapata lesz az ellenfél. A mérkőzés vasárnap, október 7. 15:00-kor kezdődik a balassagyarmati 'stadionban'.

Hajrá RIMÓC!!!

M.R.

Rimóc: Oláh T. – Mócsány, Kuris, Rádi, Kelecsényi – Árva, Fábián, Rácz, Bangó N. – Vincze (Beszkid), Bangó R. (Komár). Játékos-edző: Komár Gábor. 
Bercel: Egervári – Koplányi Sz., Jele T., Rodák, Havjár – Szilfai, Jele Cs., Gyurcza, Csabuda – Gyurcsek, Jakus.Edző: Matyóka Ferenc. 
Gl.: Kelecsényi (2), Bangó N. Sárga lap: Mócsány, ill. Jele T. Jók: Kelecsényi, a mezőny legjobbja, Rácz, Fábián ill. Jele Cs., Egervári.

Komár Gábor: – Az első félidőben idegesen játszottunk, több helyzetet kihagytunk, de előnybe kerültünk. Fordulás után több helyzetet kidolgozva – Kelecsényi vezérletével – sima győzelmet arattunk. 
Matyóka Ferenc: – Megérdemelt hazai győzelem, sportszerűen játszó rimóci csapat teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Dicséret illeti tartalékos fiatal berceli csapat minden tagját. Sok sikert kívánok a rimóciaknak a bajnokságban.

Pásztó SK - Rimóc SE 4:3 (2:1) 

Mindkét fél számára nagy fontosságú volt a találkozó. A tét nagyságához igazodva jól kezdett csapatunk. Fábián távoli lövésével megszereztük a vezetést, de ezután rövidzárlat keletkezett a gépezetben és kiesett kezünkből a karmesteri pálca. Gyorsan két gólt kaptunk, ez kissé letörte a csapatot. 

Szünet után változtattunk addigi játékstílusunkon, kitámadtunk. Az ellenfél biztonságos zárt védekezésből próbált gyors támadásokkal kísérletezni, amellyel növelni is tudta előnyét. Nagy hajrába kezdett csapatunk, lehetőségek és helyzetek adódtak, amelyek közül az egyiket Bangó Rómeó révén sikerült értékesíteni, támadónk ügyesen emelt a kifutó kapus felett a hálóba. Gólunk után azonban sajnos újabb váratlan találattal növelte előnyét a hazai csapat. A mérkőzés utolsó perceiben Bangó Norbertet buktatták a büntetőterületen belül, a megítélt büntetőt Oláh könyörtelenül értékesítette. A Pásztóiak jól éltek a kínálkozó lehetőségeikkel, és mindig akkor rúgták a gólt, amikor nekünk állt a zászló, így otthon tudták tartani az értékes három bajnoki pontot. Most már mellékes, ki, hol, miért hibázott a mérkőzés folyamán. És nem hinném, hogy egy- két ember hibái miatt kaptunk ki. A sikerek idejében is egy csapat voltunk, a kudarcokban is közös a felelősség… 

Á.R

Pásztó: Prezenszki – Neumann, Vass, Kurcsik, Sándor – Molnár M., Gömbicz, Mócsa (Maksó B.), Bakos T. – Balázs (Nagy Z.), Nagy Zs. (Göröcs). Edző: Vallus Ferenc.

Rimóc: Oláh T. – Hegedűs, Ku-ris, Rádi, Kelecsényi – Rácz, Fábián, Árva, Bangó N. – Vincze B., Bangó R. Edző: Komár Gábor. 

Gl.: Bakos T. (4), ill. Fábián, Oláh T., Bangó R.

Jók: Fábián, Bangó R.

Vallus Ferenc: – Egységes, elszánt játékunk, egy kiemelkedő egyéni teljesítmény, és némi szerencse ellensúlyozta a védelmünk megingásait. Sikerült megszereznünk az első őszi győzelmünket. 

Kómár Gábor: – Hajtós, küzdelmes meccsen végig futottunk az eredmény után, rossz védekezésünknek és kapu előtti rossz megoldásoknak köszönhetjük a vereségünket.

Kötelező győzelem

2012.09.15. 19:30

Rimóc SE - Somos SE        5:0 (2:0)

Végre gólokban gazdag mérkőzéssel tudtuk megörvendeztetni a szurkolókat. Győzelmet arattunk egy meglehetősen gyenge - a pályán nem túl sokat mutató - Somos ellen.

Nagyon szeles időben kezdődött a mérkőzés. A hazai csapat átadta a kezdeményezést a vendégeknek, és kontra-támadásokra rendezkedett be. Az első gól megszületéséig mindkét csapat idegesen, pontatlanul focizott. Aztán a félidő közepén egy hazai támadást követően Komár G. egy szép labdaátvétellel és egy gyors lövéssel bevette a vendég kaput, ezzel vezetéshez juttatva Rimóc csapatát. (1:0)

A gólt követően a hazai csapat lendületben maradt. Bangó N. tört a kapura - védőjét egy ügyes testcsellel lerázva -, lövését a kapus még kiütötte, de az épp arra járó Bangó R. öt méterről a kapuba passzolta, ezzel megszerezte a második hazai gólt. (2:0)

A második félidőt újfent a hazai csapat kezdte jobban (most nem maradt a csapat az öltözőben). Egy szögletrúgást követően Vincze B. fejelt hat méterről, senkitől sem zavartatva, így a különbség már háromra hízott. (3:0)

A harmadik gól láthatóan megfogta a vendég csapatot. Rohamosan romlott a játékuk minősége, ehhez az is hozzájárult hogy a rimóci csapat teljesen visszaállt védekezni és a kontra lehetőségekben bízott. A negyedik gól szerencsésen esett. Kelecsényi G. szabadrúgását a vendég kapus kiütötte, ami Fábián R. elé pattant. Ő kapura lőtte, de a kapus ismét menteni tudott, majd a gólvonal felé gurult a játékszer, ekkor Vincze B. lecsapott rá, és átsegítette a vonalon. (4:0)

Az utolsó egyben ötödik találatot egy szépen kivitelezett emberfölényes akció eredményezte. Fábián vezette a megszerzett labdát, majd Bangó N., Rácz I., Kelecsényi G. háromszögelés következett. Ezután Kelecsényi kiugratta - a támadást jobb szélen követő - Beszkid Artúrt, aki a kapussal szemben nem hibázott és magabiztosan a bal alsó sarokba lőtt. (5:0)

Összegezve: Nagyon fontos három pontot szereztünk Somos ellen. A legnagyobb fegyvertény ettől függetlenül az volt, hogy sikerült gól(okat) szereznünk! Ebből a gólérzékenységből a további meccsekre is át kell menteni. Hozzá kell tenni, hogy Somos csapata nem gördített leküzdhetetlen akadályt a csapatunk elé. De a győzelmet nem kell magyarázni.

Megvan a három pont, irány Pásztó!!! (szept. 22. szombat 16:00)


Hajrá RIMÓC!!!

Rimóc: Oláh - Kuris, Kelecsényi, Mócsány, Rádi - Fábián, Rácz I., Bangó N., Komár G.(Beszkid A.) - Vincze (Árva), Bangó R.

Gól: Vincze (2), Bangó R., Komár G., Beszkid A.

Sokat tettünk az ellenfelünk győzelméért

Karancskeszi KSE -Rimóc SE 2:0 (1:0)

Vezette: Molnár Tibor (Lovasi János, Mohácsi Bernadett)

A negyedik fordulót követően - a bajnokságban egyedüliként - újra meg tudta őrizni kapuját kapott góltól a Karancskeszi csapata, ezúttal a támadásban ismét keveset mutató, védekezésben bizonytalan rimóciak nem találtak be Lázár kapujába. A Karancskeszi mai győzelmével a tabella élére állt, míg a rimóciak egy helyezést rontva  a tabella tizedik helyére csúsztak le.

Ragyogó, őszi napsütéses időben rendezett találkozón a hazai csapat kezdett harcosabban, erőszakosabban, ez sokszor zavarba hozta a lagymatagon, pontatlanul játszó vendégeket. Többszöri kísérletük eredményeként a félidő hajrájában egy rövid felszabadítás után megszerezték a vezetést. A vendégektől válaszul erre - az első félidő egészét nézve - mindössze egy kaput elkerülő fejesre tellett. A második félidőben már egy rendezettebb vendégcsapat jött ki a pályára. A labdabirtoklási arányunk egyértelműen a hazaiak fölé kerekedett, ennek ellenére támadójátékunk semmit sem javult, sok lehetőségünkből vagy eladtuk a labdát, vagy az ellenfél védelme könnyedén szerelt, a kaput egyetlen egyszer sem találtuk el. Ennek ellenére két gólszerzési lehetőségünk is lett volna, elsőként Bangó N. csodálatosan ment egészen az alapvonalig, beadott labdáját Vincze B. a kapuval szemben állva 10 méterrel fölé lőtte. A másik lehetőségünknél egy szögletet követően Mócsány R. elé pattant a labda, de a védőnk 12 méterről szintén nem találta el a kaput. A mi elrontott próbálkozásainkból éltek a hazaiak, rendszeresen kontráztak, és csak a második félidőre feljavult védelemünknek köszönhetjük, hogy csak tizenegyes góllal biztosították be a győzelmünket.

Összegezve: nehéz erről a találkozóról bármit írni annak függvényében, hogy a hazaiak hat rúgott góllal, egyet sem kapva vezetik a tabellát. Mi ötöt rúgtunk, hatot kaptunk és veszélyes zónába kerültünk, de mégis játékban "partiban" voltuk velük. Több van a csapatunkban, ezt mindenki érzi, de azt is tudomásul kell venni, hogy az előrefelé játékunkkal nagy a gond. Középpályán, támadósorban zavarok mutatkoznak, keveset futunk, lassan komótosan, sok hibával passzolunk, és a futás sem az erősségünk. Ennek függvényében - számomra - érthetetlen a Karancslapujtő elleni győztes mérkőzésen támadó játékban döntő érdemeket szerző Bangó R. pihentetése is.

J. B.

Rimóc: Oláh T.Rádi, Kuris, Fábián, Mócsány – Laczkó, Kelecsényi, Rácz I., Bangó N. – Árva (Bangó R.), Vincze. Játékos edző: Komár Gábor

Karancskeszi: Lázár K- Máté, (Bóna), Danczák, Fekó, Botos, -Simon, Ferhan (Erki), Lantos (Butveszel), Oláh, - Namecz (Dániel), Pál

Mátyus Sándor : Végig kézben tartottuk a mérkőzést, és okos, taktikus játékkal magabiztos győzelmet arattunk.

Komár Gábor: Közepes színvonalú mérkőzésen, gyengén, hitetlenül játszottunk, a kaput nem veszélyeztettük. Megérdemelten nyert a hazai csapat.

Rimóc SE –Karancslapujtő KSE 3:1 (2:1)

A harmadik fordulóban az eddig még nyeretlen Karancslapujtő KSE idei első győzelméért lépett pályára, míg a hazaiak a múlt heti szécsényi fiaskót szerették volna kijavítani egy önbizalom növelő győzelemmel.

A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, már a tizedik percben Bangó Rómeó révén gyorsan megszerezték a vezetést, majd újabb tíz perc elteltével Oláh szabadrúgásából kettőre nőtt a rimóci előny. A félidő közepére a lapujtőiek magasabb fokozatba kapcsoltak, és sikerült a hazai fölényt kiegyenlíteniük, majd a félidő vége előtt nem sokkal Lavaj révén a szépítő találatot is megszerezték. A lefújás előtt Árva növelhette volna a hazai előnyt, de Bangó Rómeó remek átadásából kialakult helyzetben cselezésbe bonyolódott lövés helyett, így maradt az egy gólos hazai előny a félidőre.

A második játékrészt a lapujtőiek kezdték jobban, az egy gólos vezetés birtokában úgy tűnt - a saját hibáik révén - a rimóciak kiengedik kezeik közül az irányítást. Ez sokat segített az éledező vendégeknek, egyre agresszívabban és elsősorban Lavaj révén kapura is veszélyesebben kezdtek játszani.  A félidő legnagyobb helyzete mégis Bangó Norbert előtt adódott, Bangó Rómeó átadásából egyedül állt a lapujtői kapussal szemben, de - korábbi bordasérülése miatt - erőtlenül lőtt kapura. A félidő második felére sikerült rendezni a hazai sorokat, és a lapujtőiek is egyre fáradtabbak, a kimaradt helyzetek miatt egyre feszültebbek lettek. A harmincnegyedik percben kihasználva a vendég védők figyelmetlenségét, Laczkó szögletéből Kelecsényi tudott eredményes lenni, ami végképp kilátástalanná tette a lapujtőiek pontszerzési reményeit. A hátralévő néhány perc alatt komolyabb helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki, így a hazaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot.

B.Cs

Rimóc SE- Oláh –Mócsány, Kuris, Rádi, Fábián – Laczkó, Kelecsényi (Fekete), Rácz, Bangó N. (Lehoczki), - Árva, Bangó R. (Vincze)

Karancslapujtő KSE : Bózsár- Ravasz G., Zsély, Laczkó, Tóth- Fodor M. (Simon), Oravecz, Racs J., Mezei -Lavaj, Racs M.

Komár Gábor : Nem játszottunk jól, sokszor hibáztunk, de tettünk a győzelemért  és ez gólokkal párosult. Nehéz, de fontos sikert arattunk.

Tőzsér Zsolt: Mezőnyben uraltuk a játékot, többet volt nálunk a labda, de ezt a játékot gólra játszák. Gratulálok a győzte csapatnak.

Nehéz helyzetben az edző

A múlt hétvégi Szécsény elleni összecsapáson súlyos sérülést szenvedett Lovász Balázs és Bangó Alex is. Balázsnak a sípcsontja reped meg, míg Alexnek a korábbi térdsérülése újult ki. A hétvégi Karancslapujtő elleni összecsapáson a sérültek mellett egyenlőre kérdéses Laczkó Zsolt, Rácz Iván, Vincze Benjamin és Fábián Róbert játéka is.

A sérült játékosoknak ezúttal is jobbulást és gyors felépülést kíván a www.rimocise.blog.hu szerkesztősége.

A hétvégi fordulóban sorra kerülő Rimóc SE - Karancslapujtő KSE mérkőzés - a rendező csapat kérésére - Vasárnap 16:30 kor kerül lebonyolításra.

Rimóc SE - Karancslapujtő KSE

2012.09.02 16:30 Rimóc, sportpálya

Vezeti: Boda Viktor (Fodor Richárd, Molnár Tibor)

Soros ellenfelünk a nyitófordulóban Palotáson szenvedett 3:2-es vereséget, míg a második játéknapon hazai pályán maradt alul Érsekvadkert ellenében 2:4 arányban. Így jelenleg a táblázaton a 13. pozíciót foglalják el 4-7-es gólkülönbséggel.

Most sem ment a játék...

2012.08.25. 20:56

Rimóc - Szécsény     1:2 (0:1)

A győzelmet jobban akaró és taktikailag jobban felépített szécsényi csapat magabiztosan vitte el a három pontot az ötlettelen, kapu felé gyengén muzsikáló Rimóc otthonából.

Nehezen indult a mérkőzés, jobbára csak tapogatózó játék jellemezte az első perceket. A vendégek okosan visszaálltak, várva az adódó lehetőségre. Sajnos a hazaiak nem tudták kihasználni, nem igazán jelentettek veszélyt az első félidő alatt. Nem találták az ellenszert a felállt védekezés ellen. A vendégek, a megszerzett labdákból lendületes kontrákat alakítottak ki és rendre veszélyeztettek. Több gólhelyzetet sikerült kialakítaniuk, de a befejezés valahogy nem sikerült. A hazai védősor, köztük Oláh T. rendre menteni tudott az utolsó pillanatokban.

A félidő utolsó percében aztán változott a helyzet, Rácz I. körülményesen passzolt a középpályán (magyarul eladta a labdát), a vendégek megszerezték a labdát, majd a bal szélen vezettek gyors támadást. Szilvási remekül látta - a túloldalon emberét lehagyó - Galcsik Sz.-t, aki a kitűnő beadást erőteljes lövéssel a hálóba bombázta. (0:1)

A második félidőt a vendég csapat kezdte jobban. Középpályán több labdát szereztek, és jól járatták. A hazaiak próbáltak közbelépni, néha sikerült is, de a 60. percben egy kitűnő indítás után a vendégek dinamikus csatára  erőteljes lövést küldött a hazai kapura, amit Oláh először bravúrosan kiütött, de aztán a gyorsabban eszmélő Szabó T. berúgta a szécsényiek második gólját. (0:2)

A második gólt követően a hazaiak fölébredtek mély álmukból, és nyomást gyakoroltak a vendég csapatra. Egy szép felívelést követően Bangó N. lendületesen iramodott a kapu felé, egészen addig, míg a vendégek védője a tizenhatoson belül szabálytalanul megállította. A büntetőt Oláh T. magabiztosan értékesítette. (1:2)

Összességében, Szécsény a mai napon megérdemelte a győzelmet. Ha nem javulunk a támadójátékban jelentősen, akkor nem sok sikerben lesz részünk, ebben a szezonban sem... Reméljük, ennek a mérkőzésnek a kudarca, valamit előremozdít a fejekben. Támadójáték nélkül nem lehet eredményt elérni! Tovább kell lépni, jövőhéten Karancslapujtőt fogadjuk, csak a győzelem lesz az elfogadható eredmény.

Hajrá Rimóc!!!

Rimóc: Oláh - Kelecsényi, Komár, Kuris, Fábián - Laczkó (Bangó A.)(Hegedűs A.), Árva, Rácz I., Bangó N. - Vincze (Mócsány), Lovász (Bangó R.)

Gól: Oláh T (90')

Sárga: Bangó N., Kelecsényi G.

Rimóc SE-Érsekvadkert 1:1 (1:1)

2012.08.18 17:00,  Rimóc sportpálya 

Vezette : Kovács Tamás (Holecska András, Csáky Tibor)

A 2011/2012 évi területi másodosztályú bajnokság nyugati csoportjának győztese vendégszerepelt a hétvégi fordulóban rimócon. A tavalyi bajnokságban lejátszott 15 mérkőzésből egy döntetlen mellett 14 győzelmet szerzett a vadkerti csapat 63-13-as gólkülönbséggel.

A mérkőzés elején – az első helyzetet kihasználva - Varga révén korán megszerezte a vezetést az újonc vendégcsapat, amire nem sokkal később Laczkó szögletéből Vincze fejjel tudott válaszolni. Az egyenlítést követően a lendületbe kerülő hazaiak uralták a játékot, de a fölény ellenére csak két jelentős helyzetet tudtak kialakítani a megbízhatóan védekező vendégek ellen.

A második félidőre mindkét csapat teljesítménye látványosan visszaesett, de továbbra is a hazaik maradtak az aktívabbak. Azonban az elfáradt vendégek védelmét még így sem sikerült átjátszani a rimóciaknak, így az eredmény már nem változott.


A 2012/2013 -as bajnoki szezon hétvégi nyitófordulója előtt Komár Gábort -a felnőtt csapat játékosedzőjét -kérdeztük a felkészüléssel, az elvárásokkal kapcsolatban.

Hogyan sikerült a felkészülés a 2012/2013 –as bajnokságra?

A felkészülés renben zajlott, viszonylag nagy edzéslétszámmal,heti három foglalkozással.

Mennyire vagy elégedett a felkészülési mérkőzéseken mutatott játékkal?

Három mérkőzést játszottunk, a mutatott játék két mérkőzésen bíztató volt, az egyiken pedig

gyenge teljesítményt nyújtottunk.(Rimóc-Őrhalom 8-1,Rimóc-Óvár 1-3,Óvár-Rimóc 4-2)

Melyik mérkőzés tetszett a legjobban?

A szlovák csapattal idegenben játszott mérkőzés tetszett a legjobban. Annak ellenére, hogy kikaptunk, olyan teljesítményt nyújtottunk, amit ha átmentünk a bajnokságra, sok örömben lehet részünk.

Mennyire sikerült a mérkőzéseken az előre eltervezett taktikát játszanunk?

A tervezett taktika csak részben sikerült, ha minden megvalósult volna 3 győztes meccsünk lenne.

Mik az elvárások az őszi szezonra?

Az én elvárásom ettől a kerettől az, hogy stabil középcsapat legyünk (5-10. hely) és, hogy bárhol, bármikor partiban legyünk bármelyik „megyés” csapattal.

Két új játékos érkezett a csapathoz. Mi az első benyomásod velük kapcsolatban?

Egy új igazolásunk van (Fábián Róbert) +egy játékos igazolása még nem realizálódott (Fekete Szabolcs). Kettejük mellett újra velünk edz a sokáig sérült Bangó Alex.

Köszönjük szépen, és sok sikeres mérkőzést kívánunk erre a szezonra is !

Idegenben sem tudtuk legyőzni a szlovák csapatot

Olováry -Rimóc SE 4:2 (0:1)

Ideális labdarúgó időben érkeztünk a szlovákiai Óvár csapatához a visszavágóra. Zeneszó, kivalló gyepszőnyeg, büfé, valamint a magyarországi helyzethez hasonlóan itt is új öltöző, fogadta a vendégeket. Jól kezdtek a csapatok. Főleg a mieinknél volt jelentős változás, a hazai meccshez képest, gyakorlatilag uraltuk a játékot, helyzeteket dolgoztunk ki (kb 6-8) plusz kiharcoltunk egy tizenegyest, ennyi lehetőségből csak egyet tudtunk kihasználni, míg a hazaiak két komoly lehetőségből egyet értékesítettek. A második félidőben már kiegyenlítettebb játék alakult ki a pályán, amely már az eredményességben is módosult. A hazaiak három góljára nekünk egy szabályos gólra tellett. Emellett rúgtunk még egy érvénytelen gólt, három kapufát, de ez kevés volt az eredményességhez. Végére csak az maradt, hogy ismét gratulálhattunk a hazaiaknak a győzelmükhöz, ők pedig cserébe megemlítették, hogy most jól játszottunk. Összességében többféle kép alakult ki az edzőmeccseken a csapatról, de az első három hazai mérkőzés sok kérdésre választ adhat. Ha a jobbik énünket adjuk, jól játszunk, esetleg gólt, gólokat lövünk, akkor sokszor örülhetünk a csapatunknak, ellenkezőleg…

J.B.

Rimóc SE: Oláh – Kuris, Mócsány, Fábián, Kómár – Laczkó, Rácz I., Árva, Bangó N. – Vincze B. (Lehoczki), Bangó R. (Bangó A.)

Komár Gábor: Kitűnő minőségű pályán jó ellenféllel szemben, jó színvonalú mérkőzésen vereséget szenvedtünk úgy, hogy jól játszottunk, és a sok helyzetünkből csak kettőt értékesítettünk

Hullámvölgyben

Rimóc SE- Olováry 1:3 (0:0)

Az első félidei kiegyenlített játékot követően a jobb játékerőt képviselő vendég csapat átvette a mérkőzés irányítását és három rúgott góllal - megérdemelten - megszerezte a győzelmet.

A tikkasztó kánikulában, irreális időben egyik csapat részéről sem volt várható nagy lendület és egyik csapat részéről sem érződött a mérkőzés folyamán nagyon nagy játékkedv. Az első félidőben hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben, de a két portás mellől a szerencse sem pártolt el. Ebben a játékrészben kiegyenlített foci folyt a pályán.

A második félidőben a rimóci oldalra billent a pálya, a vendégek magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak. Elnézést, rosszul fogalmaztam, ők ugyanúgy játszottak, a mi tankunkból fogyott ki az üzemanyag és ennek az lett a vége, hogy egy sportszerű mérkőzésen megérdemelt győzelmet aratott a vendégcsapat.

A találkozó után vacsora volt az öltözőben. Vincze Barna és csapata fantasztikus vadpörkölttel vendégelte meg a két csapat játékosait és szakvezetőit. Ez a mérkőzés is a felkészülés része, ezért nem szabad túlzottan aggódni a rossz eredmény miatt. Persze jobb nyerni, mint kikapni, de inkább most jöjjön a hiba, a gyenge játék, mint a bajnokságban. A mérkőzés folyamán képet kaptunk gyengeségeinkről, és van két hetünk, hogy orvosolni tudjuk ezeket. Az olyan helyre vezető utat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni. Az út hepe-hupa, hol hepe, hol hupa. A hepe után csak a hupa jöhet, de csak akkor ha akarunk és dolgozunk érte. És az ilyen vereségbe is meg kell próbálni megtalálni a benne levő apró pozitívumokat.

Rimóc- Oláh- Hegedűs, Kuris, Mócsány- Kelecsényi- Laczkó, Fábián, ( Rádi) Rácz, Bangó N.-

Árva, Lehoczki ( Kómár)

Gólszerző: Kómár

Visszavágó: 2012.08.12 16:00, Óvár (Olováry, https://maps.google.hu/maps?q=Olov%C3%A1ry&ie=UTF-8&hl=hu)

Nem hivatalos...

1. forduló aug. 19. (vasárnap) 16:30 Érsekvadkert SE - RIMÓC SE

2. forduló aug. 25 (szombat) 16:30 RIMÓC SE - Szécsény VSE

3. forduló szept 1. (szombat) 15:30 RIMÓC SE - Karancslapujtő KSE

4. forduló szept. 9. (vasárnap) 15:30 Karancskeszi KSE - RIMÓC SE

5. forduló szept. 15. (szombat) 15:30 RIMÓC SE - Somos SE

6. forduló szept. 22. (szombat) 15:00 Pásztó SK - RIMÓC SE

7. forduló szept. 29. (szombat) 15:00 RIMÓC SE - Bercel KSK

8. forduló okt. 6. (szombat) 14:00 Balassagyarmati VSE - RIMÓC SE

9. forduló okt. 13.:  SZABADNAP

10. forduló okt. 20. 13:30 (szombat): Mátranovák VSC- RIMÓC SE

11. forduló okt. 28. 13:30 (vasárnap): RIMÓC SE - Nőtincs SE

12. forduló nov. 4. 13:30 (vasárnap): Berkenye SE - RIMÓC SE

13. forduló nov. 11. (vasárnap) 13:30 RIMÓC SE - Héhalom SE

14. forduló nov. 17. (szombat) 13:00 Palotás SE - RIMÓC SE

15. forduló nov 24. (szombat) 13:00 RIMÓC SE - Szurdokpüspöki TK

Elkezdődött a felkészülés a bajnoki szezonra

Rimóc SE -Őrhalom SE 9:1 (3:1)

Könnyed, ráhangoló mérkőzésen, nagyobb erőfeszítés nélkül is győzni tudott csapatunk a fizikailag és technikailag is alacsonyabb képzettségű Őrhalom gárdája ellen. Csupán az első húsz perc hozott küzdelmet a mérkőzésen, azt követően a gyorsan fáradó vendégcsapatot fokozatosan felőrölte a rimóciak által fokozatosan diktált nyomás.

Az első félidőben Lovász szögletéből Vincze fejjel kezdte a gólgyártást , majd Lovász kétszer is betalált a vendégek kapujába. A második félidő elején villámrajtot véve Árva, Bangó Norbert, majd ismét Vincze tudott eredményes lenni. A hajrában a kapus segítségével újra Árva szerzett találatot, majd a sérülése után visszatérő Bangó Alex látványos góllal mutatkozott be. Legvégül még Kelecsényi is gólt szerzett a testben és lélekben  teljesen szétesett Őrhalmiak ellen, beállítva ezzel a kilenc -egyes végeredményt.

Vereség a záró fordulóban

2012.06.18. 23:56

Rimóc játszott, Karancslapujtő győzött.

KSE Karancslapujtő -Rimóc SE 2:1 (1:0)

A tikkasztó kánikulában elejétől fogva nagy akarással és lelkesedéssel küzdött csapatunk, az történt a pályán, amit mi akarunk. A hazaiak egyszerűen nem tudtak mit kezdeni ellenünk, de mint derült égből villámcsapás úgy jutottak vezetéshez. Bal oldali formás támadás után középre adott labdát a hazaiak csatára Oláh mellett okosan helyezett a kapu sarkába. ( 1-0) Ezek után tovább növelte az iramot a csapatunk, de a hazaiak portása továbbra is hatástalanította a gólba tartó labdákat.

A második félidőben továbbra is kapuja elé szorítottuk a hazai csapatot. Érett a gól! A sokadik ötletes támadás végén a csereként beállt Komár a jobb oldalon lépett ki és jól eltalált lövéssel gólt ragasztott a hosszú sarokba. (1-1) Ezek után a második játékrész még nagyobb rimóci fölénnyel telt el, amely a védekezésünk rovására ment. Hiába játszottunk jól mezőnybe az ellenfél kapuja előtt hibát hibára halmoztunk. Így az i- re senki nem tudta feltenni a pontot. Nagy izgalmak közepette teltek el az utolsó percek is. Tizenhatoson belüli esések itt is ott is, amelyből a hazaiak jöttek ki jobban, ők nyerték az ajándék 11-est, amelyet értékesítettek és ezzel otthon tartották a három pontot. (2-1)

Összességében a csapatjáték elfogadható volt, de a gólszerzés örömének ízét csak mesterünk kóstolhatta meg és ez így kevésnek bizonyult a mai napon. Nem történt tragédia, csupán egy szakasz zárult le. Az ilyen vereségek is az előrelépést szolgálják. A foci rengeteg dologra megtanít. Arra hogy képesek legyünk tanulni, és képesek legyünk megváltozni. Nem véletlenek a mérkőzés végén való bukások, és azt sem lehet a balszerencse rovására írni, hogy kihagyjuk az ordító gólhelyzetet.

Csapatunk még nem kész termék, sokkal több van bennünk, mint az eredményeink mutatják, de hogy helyünkre kerüljünk, fejbe kell rendet tennünk. Én hiszek benne, hogy az elmúlt szezon még több erőt, tanulást és motivációt pumpál belénk, hogy keményen eddzünk és, hogy megmutassuk….

Karancslapujtő: Babják – Sánta (Mezei), Szabó K., Cseh, Laczkó – Tóth Sz. (Sági D.), Varga, Oravecz (Gordos), Racs J. – Szőrös, Lavaj (Simon). Edző: Földi Attila.

Rimóc: Oláh T. – Mócsány, Kelecsényi, Kuris, Rádi – Lovász, Árva, Bangó N., Rácz I. – Vincze (Kómár), Bangó R. Játékos-edző: Kómár Gábor.

Edzői nyilatkozatok :

Földi Attila: – Tavaszi hazai vesszőfutásunk végére egy izzadtság szagú, de teljesen megérdemelt győzelemmel tettünk pontot.  Gratulálok játékosainknak a győzelemhez. Végül szeretném megköszönni mindenkinek, aki erkölcsi, anyagi támogatásával segítette az év folyamán csapatunkat.

Komár Gábor: – A futball alaptörvénye, hogy sok nagy helyzet kihagyása nem maradhat büntetlenül, csak egy a bibi:büntessen az ellenfél, ne a bírói hármas.

 Rimóc SE - Bánk SE 2:2 (1:1)

Meglehetősen tartalékos, ám annál elszántabb Rimóc lépett pályára a hétvégén, hogy egy hatpontos mérkőzésen pontot/pontokat szerezzen. Csapatunk mindent megtett a sikerért, de hol a szerencse, hol a pálya, és nem utolsó sorban a vendég kapus akadályozta meg a gólszerzést és ezzel a győzelem megszerzését.

Csapatunk az öltözőben döbbent rá, hogy nem lesz túl bő a keret a mai meccsen. Edzőnk akárhogy is számolt, nem tudott összeszedni tizenegynél több embert. Így kellett ezt a fontos mérkőzést megvívni.

A bánki csapat kezdte jobban a meccset. Már az első percben komoly gólhelyzetet kellett Oláh kapusnak hárítani. A vendégek ezután is rendre veszélyeztették a hazai kaput, de Oláh derekasan állta a sarat. Aztán Lovász B. perce következett. A félpályáról indulva átrohant az egész bánki védelmen és magabiztosan emelt a kapus fölött a kapuba, megszerezve ezzel a hazai csapatnak a vezetést. (1:0)

A gól meglepte a vendég csapatot, így a hazaiaknak több lehetőségük adódott. Előbb Vincze került kihagyhatatlan helyzetbe a vendég kapussal szemben, ami KIMARADT, majd Bangó N. a bal oldalon robogott keresztül a vendég védelmen, ám a tizenhatoson belül egyértelműen buktatták, de a bíró NEM ítélt büntetőt.

Ezt követően Szegvári indított egy egyéni akciót a félpályáról, szépen kiugratta Purucki B.-t, aki először Oláhba rúgta a labdát, majd a kipattanót már értékesítette. (1:1)

A szünet után aztán jött az amire senki nem számított. A kezdőrúgás után - az egész hazai bal oldal és középpálya asszisztálása mellett - a vendégek egy perc alatt vezetést szereztek. A bal oldalról jobbra keveredő labdát laposan adták be, és a menteni igyekvő Lovász pontos lövést adott a kapu bal alsó sarkába, és ezzel megszületett a vendégek második, vezető gólja. (1:2)

Ez a gól hideg zuhany volt a hazaiaknak. Nehezen vették fel újra a ritmust, így a hazai védelem nagy munkába került a következő percekben. A bajt tetézte, hogy Hegedűs cserét kért. A sérült Komár állt be, helyette. Szerencsére a vendég támadások ritkultak, a védekezésre koncentráltak. Ezután a hazai csapat mindent egy lapra feltéve támadásba lendült. Többször kerültek gólhelyzetbe, több veszélyes szabadrúgást végeztek el, de a vendég kapus rendre - bravúrokat bemutatva - védeni tudott. A félidő hajrájában, mikor már csak pár perc volt hátra, a hazaiak egy szabadrúgás után a csereként beálló Komár fejes góljával kiegyenlítettek. (2:2)

Az idő rövidsége már nem tette lehetővé, hogy az eredmény változzon, így a két csapat összecsapása döntetlennel végződött.

Utolsó mérkőzésünket vasárnap, idegenben, Karancslapujtő otthonában vívjuk 18 órás kezdéssel.

Hajrá Rimóc!!!

Rimóc: Oláh - Kelecsényi, Kuris, Mócsány, Hegedűs (Komár) - Árva, Lovász, Bangó N., Beszkid A., - Vincze, Bangó R.

Gól: Lovász, Komár

Komár G.: Végig "nyílt sisakos" küzdelemben, jó iramban, de rengeteg hibával fűszerezve, három gólt rúgva, igazságos döntetlen született.

Kovács Imre :Sok hiányzó, gyenge színvonal, egymás hibáiból élő csapatok, igazságosnak mondható dönetlen. Röviden ennyi! Gratulálok a kapusunknak és az ellenfelünknek is!

süti beállítások módosítása