Megérdemelt hazai siker ...

2012.10.02. 23:23

Avagy amikor 10 ember hatékonyabb a 11-nél

2012.10.07 15:00 Balassagyarmat

Balassagyarmati VSE-Rimóc SE 2-1 (2:0)

Balassagyarmat, 150 néző

Játékvezetők: Bogár Gergő (Fodor Richárd, Molnár László)

A szebb napokat megélt, magasabb osztályokat is megjárt Balassagyarmat csapatához látogattunk a hétvégén. Sajnos eléggé megilletődve kezdtünk, ennek már az 5. percben meglett az eredménye. Egy gyors támadást követően az elalvó védőink mellett Kelecsényi Tamás éles szögből megszerezte a hazaiaknak a vezetést (1-0). A gól eléggé felpörgette, az amúgy is magasabb sebességfokozatban lévő hazaiakat, sorra dolgozták ki a helyzeteiket, több ziccer kihagyása mellett még a tizenegyest is a kapufára rúgták, de hogy próbálkozásuk ne legyen eredménytelen, mi ismét segítettünk rajtuk, jobb oldali akciójuk során csak néztük, ahogyan Kelecsényi Tamás második gólját is megszerzi csapatának (2-0). A bekapott gól után kezdtünk magunkhoz térni, amit jelzett egy felső sarkot elkerülő 35 méterről leadott Fábián lövés és azt követően több ígéretes kísérletünk is.

Szünet után már kiegyenlítettebbé vált a játék a mindkét oldali próbálkozásoknak köszönhetően, de még mindig a hazaiak voltak aktívabbak, amit egy zúgó kapufájuk is erősített. Ezt követően azonban Árva Róbert került főszerepbe, akit a büntető területen belül csak szabálytalanul tudtak szerelni a hazai védők, a jogosan megítélt büntetőt Oláh Tibor ezúttal is magabiztosan értékesítette (2:1) A rimóciak számára a fordulópont a 66. percben érkezett, amikor is Bogár játékvezető piros lappal jutalmazta Rácz Iván reklamálását (előbb túl szigorúan kapott sárga lapos figyelmeztetést egy elkésett szerelésért, másodszor a vendég nézőkkel és Kelecsényi Gáborral együtt vitatott egy les megítélést a bírónál, melyből ő húzta a rövidebbet). A 10 emberre fogyatkozott csapatunk a kiállítást követően elkezdett focizni. Az addig „halovány” Vincze Benjamin egy távoli lövéssel és két lehetőség elügyetlenkedésével hívta fel magára a figyelmet, majd a 84. percben  ismét  Árva Róbert került helyzetbe, a jobb oldalon egészen az ötös sarkáig verekedte be magát - ám lövését Szatmári bravúrral hárította  (bent ketten várták ígéretes pozícióban a labdát). A mérkőzés csattanója  a 88. percben következhetett volna be, de Kis István - 8 méterről a kapuval szemben állva - mellé lőtte a „meccslabdát”.

Összefoglalva: akár szépet is lehetne írni a mérkőzésről, de az nem lenne igaz. Tény, a kiállításig sokszor csak kerestük kutattuk a labdát, futottunk az események és az eredmény után, igazán jó teljesítményt nem nyújtottunk. Ehhez hozzátartozott az is, hogy a meghatározóbb emberek, azaz a „középső tengely” nem nyújtott olyan teljesítményt, hogy a helyosztóként előlépett mérkőzésen eredményesen szerepeljünk.

J. B.

Balassagyarmati VSE: Szathmári Zs. – Balga, Ordasi, Földvári, Ágner – Opitz, Chikán P., Dudás (Benécs), Zolnyánszki (Doman) – Bódis (Baranyi T.), Kelecsényi T. (Hodúr). Megbízott edző: Szalánszki Róbert. 
Rimóc: Oláh T. – Rádi, Kuris, Mócsány, Kelecsényi G. – Bangó N., Árva, Fábián, Rácz I. – Bangó R. (Kis I.), Vincze B. Játékos-edző: Komár Gábor.
Gl.: Kelecsényi (2), ill. Oláh T. (11-esből). Sárga lap:Ordasi, Ágner, Opitz, Benécs, Baranyi T. Kiállítva: Rácz I.Jók: Szathmári, Balga, Földvári, Chikán, Kelecsényi T., ill. Rádi.

Szalánszki Róbert: – Egy lelkesen játszó csapatot sikerült legyőzni. Helyenként jó játékkal, kidolgozott helyzeteink nem eredményeztek több gólt. Gratulálok a csapatnak. 
Komár Gábor: – Megérdemelt hazai győzelem született. Egyénileg többen gyenge teljesítményt nyújtottak a csapatból. A bírói hármas sem állt a helyzet magaslatán. Gratulálok a hazaiaknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://rimocise.blog.hu/api/trackback/id/tr634816982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása