Idegenben sem tudtuk legyőzni a szlovák csapatot
Olováry -Rimóc SE 4:2 (0:1)
Ideális labdarúgó időben érkeztünk a szlovákiai Óvár csapatához a visszavágóra. Zeneszó, kivalló gyepszőnyeg, büfé, valamint a magyarországi helyzethez hasonlóan itt is új öltöző, fogadta a vendégeket. Jól kezdtek a csapatok. Főleg a mieinknél volt jelentős változás, a hazai meccshez képest, gyakorlatilag uraltuk a játékot, helyzeteket dolgoztunk ki (kb 6-8) plusz kiharcoltunk egy tizenegyest, ennyi lehetőségből csak egyet tudtunk kihasználni, míg a hazaiak két komoly lehetőségből egyet értékesítettek. A második félidőben már kiegyenlítettebb játék alakult ki a pályán, amely már az eredményességben is módosult. A hazaiak három góljára nekünk egy szabályos gólra tellett. Emellett rúgtunk még egy érvénytelen gólt, három kapufát, de ez kevés volt az eredményességhez. Végére csak az maradt, hogy ismét gratulálhattunk a hazaiaknak a győzelmükhöz, ők pedig cserébe megemlítették, hogy most jól játszottunk. Összességében többféle kép alakult ki az edzőmeccseken a csapatról, de az első három hazai mérkőzés sok kérdésre választ adhat. Ha a jobbik énünket adjuk, jól játszunk, esetleg gólt, gólokat lövünk, akkor sokszor örülhetünk a csapatunknak, ellenkezőleg…
J.B.
Rimóc SE: Oláh – Kuris, Mócsány, Fábián, Kómár – Laczkó, Rácz I., Árva, Bangó N. – Vincze B. (Lehoczki), Bangó R. (Bangó A.)
Komár Gábor: Kitűnő minőségű pályán jó ellenféllel szemben, jó színvonalú mérkőzésen vereséget szenvedtünk úgy, hogy jól játszottunk, és a sok helyzetünkből csak kettőt értékesítettünk
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.