Két büntetőből egyet értékesítve megszerezte a győzelmet - és ezzel a bajnokságban a hatodik pontját is - a hazai bercel csapata a támadásban ismét kevés potenciát mutató rimóciak ellen.
Bercel KSK-Rimóc SE 1:0 (1:0)
Kellemetlen szélben, rossz pályán került sor a berceli mérkőzésre. A hazaiak kezdték agilisabban a játékot, amelyben a szerencse is melléjük szegődött. Az első negyedóra végén egy vitatható büntetőt ítélt meg a megyei első osztályban első alkalommal bíráskodó Gordos Szabolcs játékvezető, de Jele Z. lövését Oláh bravúrral hárította. Ahelyett, hogy alkalmazkodtunk volna a körülményekhez, magunkat spanoltuk fel teljesen feleslegesen, ami magával hozta a védelem újabb hibáját. Előbb Mócsány kapott sárga lapos figyelmeztetést (bírói ítélet vitatásáért) majd röviddel ez után a büntető területen belül indokolatlanul szabálytalankodott. A jogosan megítélt büntetőt ezúttal a másik Jele végezte el, aki már nem hibázta el a lehetőséget. Amint később kiderült, a mérkőzést is eldöntötte a büntető, ezt az előnyt a továbbiakban már nem bírtuk ledolgozni.
A második félidőre már egy nyugodtabb rimóci csapat lépett pályára, jobban alkalmazkodott a nagy szélhez, rossz pályához és a játékvezetéshez, de el kell mondanunk, hogy a kidolgozott három-négy helyzetből, a kaput sem találtuk el a befejezésben. Immár a második mérkőzésen fordult elő, hogy a védelemben hibázunk, támadásban nem tudunk eredményesek lenni a döntő pillanatban, így bajnoki pont nélkül zárjuk a mérkőzést. Az ezer sebből vérző csapatunk ezúttal sem tudta pótolni a hiányzókat (Rádi, Komár, Vincze, Rácz, Árva sérülten vállalta a játékot), ennek ellenére, ha csak a saját játékunkkal foglalkozunk -ahogyan tettük a BSE vagy a szécsény elleni felkészülési mérkőzésen - és nem a balszerencsét hozzuk játékba a folyamatos reklamálással, pontokat tudtunk volna szerezni a berceli mérkőzésen.
J.B.
2012.04.01 Bercel, Sportpálya
Bercel KSK : Egervári- Tövis, Koplányi, Kaposvári, Gyurcsek,-Ifj.Matyóka, Jele T, Jele Cs., Szilfai G. (Havjár ’77)-Csabuda, Molnár (Rodák ’90)
Rimóc : Oláh –Kuris, Mócsány, Hegedűs, Kelecsényi – Laczkó, Lovász, Bangó N., Lehoczki (Bangó B. ’70) –Árva, Bangó R
Matyóka Ferenc -küzdelmes mérkőzésen sikerült begyűjteni a három pontot. Sok sikert kívánok a vendég csapatnak
Komár Gábor -Gyenge színvonalú mérkőzésen, kapura veszélytelenül játszottunk. Bízom benne, hogy hazai pályán mi is annyi segítséget kapunk a játékvezetőktől, mint a hazai csapat. Gratulálok a bercelnek.
Szoros mérkőzésen a gól nélküli első félidőt követően a második játékrészben három gólt rúgott a rutinosabb Berkenye.
2012.03.25 16:00
Rimóc-Berkenye 0:3 (0:0)
Küzdelmes mérkőzést hozott a két csapat összecsapása. A nézők szép dolgokat láthattak, de a nagy szél miatt sok átadási hiba is akadt.
Csapatunk óvatos szisztémában kezdet. Szervezett védekezéssel igyekeztünk minél gyorsabban eljutni az ellenfél kapuja elé. Az első félidőben nem nyíltunk ki, lezártuk a területeket, így a vendégcsapat nem nagyon tudott a kapunk közelébe kerülni. Hiába birtokolták többet a labdát „helyzetecskék” nekünk adódtak.
A második félidő elején aztán jött a fordulat, hátul egy rövidzárlat után ellenfelünk csatára könyörtelenül kihasználta a ziccert. Rögtön módosítottunk a taktikánkon, feljebb toltuk a védekezésünket, középpályásaink jobban beléptek a támadásokba, aminek az lett az eredménye, hogy a vendégek ezek után még két gólt szereztek.
Összességében elmondható, hogy az első gól eldöntötte a három pont sorsát és végül megérdemelt győzelmet aratott a berkenyei csapat. Számunkra a vereség fájó, de nem történt tragédia. A feladat adott: a következő Bercel elleni mérkőzésen már javítani kell!
Rimóc- Oláh- Mócsány, Kuris, Laczkó, Komár- Bangó N., Kelecsényi,Lovász,Rácz,- Bangó R.(Rádi 66'),Árva
Berkenye- Hisbéli- Hannus, Bábik (Rottenbacher 66'), Zsibók, Földvári - Lestyánszki (Kabai 46'), Nagy, Rottek, Balázs,-Greff, Fábri (Bánföldi 80')
Gl.: Fábri 50', Rottek 78', 88'
Á.R.
Komár Gáborral –a felnőtt csapat játékos-edzőjével - beszélgettünk, a tavaszi szezon előtt az esélyekről, célokról.
-Milyen érzés újból edzősködni?
Természetesen jó érzés és ismét kihívás a feladat, különben nem vállaltam volna.
-Mennyire volt sikeres a tavaszi felkészülés?
A két hónapos felkészülés elsősorban fizikális, másodsorban technikai, taktikai felkészülés. Aki az edzések és edzőmeccseken nagy százalékban részt vett, az úgy gondolom felkészült a tavaszra. Összességében megfelelő volt a felkészülés.
- Mi a rövidtávú célkitűzés a tavaszi szezonban?
Rövidtávú célunk mindig csak a következő meccsre szól, az ellenféltől függően pont vagy pontok szerzése.
-És hosszabb távon?
Hosszabbtávú célunk továbbra is a megye1-ben meghatározó középcsapat maradni.
-A keret többnyire nem változott az őszi szezonhoz képest, viszont a támadó sort - kéréseddel ellentétben - nem sikerült megerősíteni új igazolásokkal. Mi a véleményed, mennyire fog gondot okozni a góllövés?
A keret sajnos gyengült, egy meghatározó játékos távozott a védelemből. A góllövés remélem, nem okoz nagyobb gondot, mint eddig,a helyzetek kihasználását kell javítanunk.
-Mi lesz a csapat erőssége tavasszal?
Egy csapat erőssége a megfelelő csapatszellemben rejlik, a lényeg, hogy az egyénből hozzuk ki a maximumot úgy, hogy ez közelebb vigyen a közös célhoz. Természetesen a játékosok képességei is meghatározóak. A mi csapatunk erőssége is az lehet, hogy egységesen, a közös célnak alávetve magunkat, fegyelmezetten focizzunk.
-Mi az amin mindenképp változtatni szeretnél?
Sajnos nagyon jellemző ránk a formaingadozás. Egyik meccsen jó egyéni teljesítmények vannak, a másikon gyengék. Remélhetőleg állandósulnak a jó teljesítmények. Erre a kérdésre a bajnokikon kapjuk meg a választ.
-Tavasszal 8 hazai mérkőzést játszik a csapat. Ismerve az elmúlt évek hazai pályán mutatott teljesítményét véleményed szerint most jelenthet ez előnyt?
Többször volt már olyan érzésem, hogy itthon görcsösebben játszunk a kelleténél és ez a játék rovására megy, de ettől függetlenül előnyt kell, hogy jelentsen a hazai pálya.
-Mennyi a minimum pont elvárás ezeken a mérkőzéseken?
Bár mindig csak egy meccsre előre szeretek tervezni, a minimum elvárás nyolc hazai meccsen 12-14 pont.
- Vincze lesérült a Szécsény elleni edzőmérkőzésen. Mi várható? Mikor tud leghamarabb játszani?
Egy húzódás mindig több hetes kihagyást jelent, ráadásul könnyű rásérülni, de bízom benne,hogy mielőbb meggyógyul.
-Ki játszhat helyette a támadósorban?
Valószínű, hogy Árva fogja pótolni.
-Ősszel Oláh Tibor volt a legeredményesebb góllövő. Tavasszal lesz-e aki több gólt tud lőni?
Sok mindent elmond egy csapatról, hogyha a kapusuk a legeredményesebb. Bár a tizenegyeseket ő lövi, így is illene 2-3 embernek megelőznie a góllövőlistán.
-Mire számítasz az ellenfelekkel kapcsolatban? Melyik csapat tudott jelentősen erősíteni?
Több csapatnál voltak kisebb-nagyobb változások. A Nagybátony tovább erősödött, meglepetés lenne számomra, ha nem ők lennének a befutók.
-Ki az akit mindenképp le kell győzni és melyik csapat az aki ellen kevés eséllyel lépük pályára?
A meccsek után, látva az ellenfelet meg tudom ítélni, hogy ezt a meccset nyerni kellett volna-e vagy sem. Ismerve az erőviszonyokat, minden csapat ellen van esélyünk a győzelemre is. A legkevesebb esély talán Bátonyban lesz.
-Köszönjük a válaszokat és sok sikert kívánunk a tavaszi szezonhoz!
Megtört a szécsényiek győzelmi szériája
2012.03.17.
A tavaszi szezon utolsó felkészülési mérkőzésén Vincze korai találata elegendőnek bizonyult a győzelemhez a rendkívül enervált, támadásban elképzelés nélkül focizó szécsény ellen.
Nézőpont kérdése, de a győzelem értékét növeli, vagy inkább csökkenti, hogy a mérkőzés előtt lasszóval kellett embereket keríteni a vendégek kezdőcsapatába öt hiányzó játékos miatt (Bangó N., Lovász, Puruczki, Rácz I., Mócsány) így fordulhatott elő, hogy a rimóciak között helyet kapott a Balassagyarmaton focizó Hodúr Gergő is.
A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban –Horváth fejese a kapufán csattant- ám néhány perccel később Vincze került helyzetbe, aki nem hibázta el a lehetőséget. A vezető találatot követően a szécsényiek mezőnyfölényben játszottak, de komolyabb lehetőségig nem jutottak el. A második félidőre Hegedűs sérülése miatt tíz emberre fogyatkozott a vendég csapat, de a hazaiak még így sem tudtak igazi helyzetet kialakítani Oláh kapujánál. A félidő egyedüli említésre érdemes lehetősége Bangó R. nevéhez köthető, aki tizenhat méterről emelt a jobb felső sarokba, de Csampa kapus hárítani tudott, így az eredmény már nem változott.
Rimóc- Oláh –Kuris, Komár, Hegedűs, Laczkó, -Árva, Kelecsényi, Hodúr G., Lehoczki- Vincze (Hodúr T.), Bangó R.
Gl.: Vincze (15’)
Második félidei ébredés csak a vereség elkerülésére volt elég
Ságújfalu KSE (II.o.) – Rimóc SE (I.o.)
2012.03.11.
Nem találta az ellenszert a lelkesen kezdő Ságújfalu ellen a rendkívül enervált vendégcsapat, így nem volt meglepő, hogy a teljes védelem asszisztálása mellett már a második hazai támadás góllal zárult. A gól után némiképp kiegyenlítettebbé vált a játék, de igazán említésre méltó esemény csak Bangó R nevéhez köthető, aki a védők közül kilépve zúgó kapufát rúgott. Másra nem telet az első félidőben a magasabb osztályban jegyzett csapattól.
A második félidőben már egy motiváltabb, a mérkőzést komolyan vevő vendégcsapat jött ki a pályára, ez rövidesen megmutatkozott az eredményen is, Vincze és Bangó R találatával sikerült megfordítani az eredményt. Ekkor talán a rimóciak úgy gondolták, hogy megnyerték a mérkőzést, egy-két óriási helyzet elkönnyelműsködését követően a 85. percben a vendégek válasza fájdalmas volt. Újra a védelem asszisztálása mellett egyenlített az alacsonyabb osztályú csapat, ami a kupa szabályok alapján a továbbjutást jelentette.
Összességében elmondható, hogy hideg szeles időjárási körülmények között –az első félidőben a hazaiakat támogatta az erős szél – ám a nagy küzdelem ellenére a kapusokat nem tették igazán próbára a csapatok.
Oláh -Mócsány, Kuris, Puruczki (Hegedűs), Rácz I., Oláh Zs., Kelecsényi, Árva, Bangó N.- Bangó R.(Lehoczki), Vincze
Gl.:Vincze, Bangó R.
Magyar Kupa 1. forduló:
Vizslás AC - Rimóc 0-3 (0-0)
Csapatunk az idei év első tétmeccsét játszotta szombaton Vizsláson. Nehéz mérkőzésnek ígérkezett, mert köztudott, hogy papíron gyengébb csapat ellen nekünk nem nagyon megy.
A hazai pálya előnye az első félidőben kiegyenlítette a tudásbeli és sebességbeli fölényünket. Nehézkesen, néha kapkodva, veszekedve futballoztunk. Helyzeteink voltak ugyan, de a befejezés nem sikerült. Aztán a félidőben kicsit megnyugodott a csapat. A második félidőben megmutatkozott a két csapat közti különbség. A jó formában, magabiztosan játszó hátvéd sorunk mellé, a második félidőre feljavult a támadósorunk is. Így jöttek is a gólok. Kb. a 60. percben tört meg a jég. Árva R. talált be. Aztán Laczkó Zs. lövése is gólt hozott. Majd végül Bangó N. szép egyéni akciója le is zárta a mérkőzést.
Így három gólt szerezve továbbjutott csapatunk a 2. fordulóba.
Rimóc: Oláh, - Kuris, Mócsány, Rádi, Kelecsényi - Lovász, Árva (Hegedűs), Laczkó Zs., Bangó N. - Vincze, Bangó R.(Lehoczki E.)
Edző: Komár Gábor
Gól: Árva, Laczkó Zs., Bangó N.
Hiányzók: Rácz I., Bangó B.