Rimóc SE_Berkenye SE 5:1 (4:0)
2013.09.21 16:00 Rimóc, Sportpálya
Vezette. Boda Viktor (Szász Kornél, Balázs Kristóf)
Rimóc SE : Csampa- Farkas, Váradi, Antal, Szép (Bangó A 75’)-Laczkó, Balázs, Botos, Rácz-Vincze (Árva 65’), Bangó R.
Berkenye SE: Czédula-Krausz, Miklián, Szejbert, Rottek (Hörnyék 65’)-Bábik (Lányi 46’), Mátyus (Rapcsók 46’), Drajkó, Balázs –Szabó (Tövis 46’), Láng (Szilágyi 46’)
Góllövő: Bangó Rómeó: 17’, 78’, Vincze 20’, 41’ illetve Rapcsák 70’
Piros lap: Botos 86’
A hatodik fordulóban a rimóciakhoz hasonlóan idáig egy győzelmet felmutató, jelentősen átalakult tavalyi bajnok csapat érkezett Rimócra, így a mérkőzés tétje a tabella sereghajtó régiójától való elszakadás volt. Az elmúlt fordulóban a Berkenyeiek Karancskeszitől szenvedtek el nagyarányú vereséget, míg a házigazdák az SBTC vendégeként voltak kénytelenek fejet hajtani a tarjániak tudása előtt. Ennek következtében a győzelem mindkét csapatnak létfontosságú volt a bajnokság folytatása szempontjából.
A vendég Berkenye kezdte jobban a mérkőzést, az első negyedeben támadóbb szellemben, mezőnyfölényben játszottak a védekezésben kapkodó és bizonytalan hazaiakkal szemben, azonban komoly helyzetet nem tudtak kialakítani. A többször is kinyíló Berkenyei védelem hibáját kihasználva a tizenhatodik percben Laczkó tört be a vendég büntető területre, ahol szabálytalanul szerelték, így Boda játékvezető büntetőt ítélt, amit Bangó Rómeó magabiztosan értékesített. (1:0) Nem kellett sokat várnia a következő találatra sem, három perccel később szintén Laczkó játszotta tisztára magát a jobb szélen, beadására ezúttal Vincze érkezett kitűnően, megszerezve ezzel a második hazai találatot.(2:0) A kétgólos hátrány ellenére a Berkenyeiek továbbra is mezőnyfölényben játszottak a visszazáró hazaiakkal szemben, a legnagyobb veszélyt Csampa kapujára Balázs Márk jelentette, de távoli kísérletei nem találták el a kaput. A kitűnően játszó Laczkó jó teljesítményét a harminchetedik percben góllal koronázta meg, ismét kihasználva a kitámadó vendégvédelem hibáját, egy tetszetős kontra végén a rövid sarokba lőtt a tehetetlen Czédula mellett. (3:0) A félidő hajrájában egy szögletet követően még Vincze fejjel volt eredményes, megszerezve csapata negyedik, önmaga második találatát. (4:0)
A második játékrészre a vendégek edzője –Kovács Imre –négy poszton is változtatott csapatán, aminek eredményeképp egyre veszélyesebb támadásokat tudtak vezetni a rimóci kapura. Ezzel szemben Váradiék védekezésben rosszabbul teljesítettek, nagy problémát okozott a labda megtartása és előre történő megjátszása. Több vendég lehetőség is adódott a félidő első tíz percében, de ezek a kísérletek rendre elkerülték Csampa kapuját. A mezőnyfölény a hetvenedik percben érett góllá, amikor is Rapcsák érkezett jó ütemben egy bal oldali beívelésre és Farkast megkerülve a hosszú sarokba lőtt. (4:1) A gól lázba hozta a berkenyét, a folytatásban is lendületben maradtak, a hetvenötödik percben Csampának Tövis lövését kellett bravúrral hárítani. A kimaradt helyzeteket azonban ezúttal sem hagyták büntetlenül a rimóciak, ismét egy ellentámadás során a csereként beállt Bangó Alex húzta meg a jobb szélt, majd beadását a jól érkező Bangó Rómeó értékesítette, beállítva ezzel az öt-egyes végeredményt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.