Majdnem borult a papírforma

2013.04.28. 08:01

Rimóc SE - Balassagyarmati VSE      2:3  (2:2)

Rég látott jó játékkal, szépségdíjas gólokkal majdnem sikerült meglepetést okozni a meglehetősen keveset mutató Balassagyarmat ellen. Ebből a mérkőzésből lehet építkezni.

A bajnokság 23. fordulójában - a hajdan szebb napokat átélt - Balassagyarmat látogatott hozzánk. Nehéz mérkőzés elé néztünk, de nekünk már minden mérkőzés nehéz. Az első húsz percet egyértelműen átaludta csapatunk. Sajnos ennek meg is lett az eredménye. Előbb Kelecsényi adta el a labdát a körívnél, amiből aztán letámadott a vendég csapat, és meg is szerezte az akció végén a vezetést. (0:1)

Majd pár perc múlva Mócsány és Rácz nem értette meg egymást, amit ismét labdavesztés követett, és az így kialakult emberfölényes helyzetet a vendégek könnyedén kihasználták, amiből megszületett a második gól. (0:2)

A gól után sokan temették a csapatot, mondván húsz perc alatt két ilyen gólt kapni, itt nagy verés néz ki. Aztán Botos A. válaszolt a 'temetkezési vállalat embereinek'. Kiváló labdát kapott az ellenfél tizenhatosa előtt, egy okos testcsellel becsapta a kapust majd jobbal a bal alsóba lőtt. (1:2)

Nem sokkal ezután, egy megszerzett labdát követően Szilvási hajszálpontos indítása után Bangó R. 20-25 méterről ritkán látható mozdulattal emelte be a játékszert a kicsit kint álló Szatmári kapus fölött. (2:2)

Innentől kezdve ismét nyílttá vált a mérkőzés. A hazaiak lendületét, a félidőt lezáró sípszó törte csak meg. A második félidőben nem tört meg a hazai csapat lelkesedése. Előbb Fábián R. került száz százalékos helyzetbe - amit sajnos elügyetlenkedett -, majd pár perc múlva Botos A. vezethette senkitől sem zavartatva a labdát Szatmári kapusra, sajnos nem tudott túljárni a kapus eszén. Közben a vendég csapatnak is adódtak lehetőségeik, de mind elhaltak. Ezután egy szabadrúgás utáni felívelést követően Vincze került helyzetbe, a pálya minősége miatt azonban nem tudta a kapuba irányítani a labdát, így újabb ziccer maradt ki.

Ahogy lenni szokott, a sok kihagyott ziccer előbb-utóbb megbosszulja magát. Így is történt. A vendégek sokadik kontra akciója végén, erősen les gyanús szituációban megszerezték a harmadik gólt. (2:3)

(Tarlósi Milán partjelző, valamilyen okból kifolyólag nem ezt a mérkőzést nézte az adott szituációban)

Sajnos erre a vendég gólra, a hátralévő idő szűkössége, és a rossz bírói döntés miatti idegesség okán már nem tudtunk válaszolni. Így az eredmény már nem változott. Újabb vereség...

Összegezve: Bár nem sikerült itthon tartani a nagyon fontos három pontot, ezen a mérkőzésen közelebb álltunk a győzelemhez, mint bármikor az előző meccseken. Sokat tettünk érte. Az elkövetkező mérkőzések ugyanolyan nehezek lesznek. Muszáj eredményt, eredményeket elérnünk, és ennek a mérkőzésnek az alapján minden esélyünk meg van rá.

Szerdán május 1-jén csapatunk szabadnapos!

Jövő héten szombaton Mátranovák csapatát látjuk vendégül. A mérkőzés 17:00-kor kezdődik!

HAJRÁ RIMÓC!!!

M.R.

 

Rimóc: Csampa - Laczkó, Komár Mócsány, Kelecsényi - Fábián, Rácz (Árva), Szilvási (Vincze), Bangó N. (Beszkid) - Botos, Bangó R.

Játékos edző: Komár Gábor

Gól: Botos, Bangó R.

Sárga lap: Fábián, Komár

süti beállítások módosítása