Ismét a helyzetkihasználással volt gond
Balassagyarmat-Rimóc 2:1
Rimóc: Oláh- Mócsány, (Hegedűs) Kuris, Komár,(Árva) Rácz R. – Laczkó, Kelecsényi, Rácz I., Bangó N.(Bangó B.) - Bangó R. (Vincze) Lovász
Gl: Vincze
Tiszteltük és komolyan vettük a Balassagyarmatot. A mérkőzésben benne volt a jobb eredmény elérésének lehetősége, mert nemcsak egységesen védekeztünk, hanem formás támadásokat is vezettünk ellenfelünk ellen. Innen lehet indulni, a játékunk alapján lehet még merészebb álmokat szőni...
Á.R.
Ismét Komár Gábor kapott megbízást
A Rimóci Sport Egyesület vezetőségének döntése értelmében a 2011/2012 szezon őszi fordulóit követően megköszönte Vidomusz Tibor vezetőedző munkáját és a tavaszi bajnoki fordulókra megbízta Komár Gábort a vezetőedzői teendők ellátásra.
Vidomusz Tibor 2010 augusztusában kapott megbízást a felnőtt csapat szakmai munkájának irányítására, vezetésével az első bajnoki szezont - az előzetes várakozásokat felülmúlva -az ötödik helyen zárta a csapat. Tibor új lendületet hozott a 2010/2011-es évre, több évtizedes szakmai tapasztalatával, rutinjával sikerült a rendelkezésre álló játékoskeretet megfelelően felkészíteni a bajnoki mérkőzésekre. Tibor munkáját dicséri többek között a 2011 tavaszi kitűnő idegenbeli szereplés is -amikor is - egy döntetlen mellett veretlenül sikerült megvívni az idegenbeli bajnoki mérkőzéseket -amire korábban még nem volt példa.
Ezúttal köszönjük Tibor odadó és áldozatos munkáját, és kívánunk neki sok sikert az elkövetkezőkben.