Nem termett babér Bercelnek

2012.09.30. 11:06

Rimóc SE –Bercel KSK 3:0 (1:0)

2012.09.29 16:00 Rimóc Sportpálya

Vezette: Molnár Tibor (Lovasi János, Fodor Richárd)

A hetedik fordulóban magabiztos, helyenként közönségszórakoztató játékkal, de sok kihagyott helyzettel  megérdemelten tartotta itthon a három pontot csapatunk a gyengébb játékerőt képviselő, a tabella utolsó helyén álló Bercel csapata ellen.

A nehezen emészthető pásztói vereség után, hazai pályán kellett bizonyítani csapatunknak, a bajnokságban nem túl acélosan szereplő Bercel ellen. A meccs elejétől egyértelműen látszott, hogy a hazai csapat szeretné irányítani és kézben tartani a mérkőzést. Bár tényleg a hazaiaknál volt többet a labda, akcióból nem sikerült bevenni a vendég kaput. A félidő utolsó perceiben egy hazai szögletből megszületett az első találat. Bangó R. ívelte be a sarokrúgást, amit Kelecsényi hét méterről - az ellentétesen vetődő kapus mellett - fejelt a hálóba. (1:0)

A második rész szerencsére ott folytatódott, ahol a szünet előtt abbamaradt. A hazaiak birtokolták a labdát, a vendégek a kontrákban bíztak. Volt is nekik egy-két veszélyes helyzetük... (hozzáteszem, a védőink jól asszisztáltak az eseteknél) Helyzetekből a hazaiak is bővelkedtek. A sokadik 100 %-os helyzet után végre újra gólnak örülhetett a hazai szurkolótábor. A csereként beálló Beszkid A. ívelt jobb oldalról, az ívelésre ismét Kelecsényi érkezett és fejesével megduplázta góljainak számát és egyben a vezetést is. (2:0)

Az utolsó percek is hoztak hazai gólt. A megtört, összezavarodott vendég védők között Bangó N. tűnt fel. Ellentmondást nem tűrően száguldott a kapu felé, és végre bevette a kaput. (3:0)

Összegzés: A Jele Cs. vezette Bercel kevésnek bizonyult a mai mérkőzésen ahhoz, hogy felborítsa a papírformát. Kelecsényi teljesítménye (két gól és egy gólpassz) a mai mérkőzésen kiemelkedő volt, és ennek köszönhetően nyugodt álmunk lehet, nem úgy mint egy héttel ezelőtt... Viszont ismét nem lehet elmenni a tény mellett, hogy a gólhelyzet/gól mutatónk siralmas! Ezt a Bercelt ma legalább öt, de inkább több góllal kellett volna megverni. DE a lényeg, megvan a várt három pont!!!

Jövő héten Balassagyarmat csapata lesz az ellenfél. A mérkőzés vasárnap, október 7. 15:00-kor kezdődik a balassagyarmati 'stadionban'.

Hajrá RIMÓC!!!

M.R.

Rimóc: Oláh T. – Mócsány, Kuris, Rádi, Kelecsényi – Árva, Fábián, Rácz, Bangó N. – Vincze (Beszkid), Bangó R. (Komár). Játékos-edző: Komár Gábor. 
Bercel: Egervári – Koplányi Sz., Jele T., Rodák, Havjár – Szilfai, Jele Cs., Gyurcza, Csabuda – Gyurcsek, Jakus.Edző: Matyóka Ferenc. 
Gl.: Kelecsényi (2), Bangó N. Sárga lap: Mócsány, ill. Jele T. Jók: Kelecsényi, a mezőny legjobbja, Rácz, Fábián ill. Jele Cs., Egervári.

Komár Gábor: – Az első félidőben idegesen játszottunk, több helyzetet kihagytunk, de előnybe kerültünk. Fordulás után több helyzetet kidolgozva – Kelecsényi vezérletével – sima győzelmet arattunk. 
Matyóka Ferenc: – Megérdemelt hazai győzelem, sportszerűen játszó rimóci csapat teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Dicséret illeti tartalékos fiatal berceli csapat minden tagját. Sok sikert kívánok a rimóciaknak a bajnokságban.

Pásztó SK - Rimóc SE 4:3 (2:1) 

Mindkét fél számára nagy fontosságú volt a találkozó. A tét nagyságához igazodva jól kezdett csapatunk. Fábián távoli lövésével megszereztük a vezetést, de ezután rövidzárlat keletkezett a gépezetben és kiesett kezünkből a karmesteri pálca. Gyorsan két gólt kaptunk, ez kissé letörte a csapatot. 

Szünet után változtattunk addigi játékstílusunkon, kitámadtunk. Az ellenfél biztonságos zárt védekezésből próbált gyors támadásokkal kísérletezni, amellyel növelni is tudta előnyét. Nagy hajrába kezdett csapatunk, lehetőségek és helyzetek adódtak, amelyek közül az egyiket Bangó Rómeó révén sikerült értékesíteni, támadónk ügyesen emelt a kifutó kapus felett a hálóba. Gólunk után azonban sajnos újabb váratlan találattal növelte előnyét a hazai csapat. A mérkőzés utolsó perceiben Bangó Norbertet buktatták a büntetőterületen belül, a megítélt büntetőt Oláh könyörtelenül értékesítette. A Pásztóiak jól éltek a kínálkozó lehetőségeikkel, és mindig akkor rúgták a gólt, amikor nekünk állt a zászló, így otthon tudták tartani az értékes három bajnoki pontot. Most már mellékes, ki, hol, miért hibázott a mérkőzés folyamán. És nem hinném, hogy egy- két ember hibái miatt kaptunk ki. A sikerek idejében is egy csapat voltunk, a kudarcokban is közös a felelősség… 

Á.R

Pásztó: Prezenszki – Neumann, Vass, Kurcsik, Sándor – Molnár M., Gömbicz, Mócsa (Maksó B.), Bakos T. – Balázs (Nagy Z.), Nagy Zs. (Göröcs). Edző: Vallus Ferenc.

Rimóc: Oláh T. – Hegedűs, Ku-ris, Rádi, Kelecsényi – Rácz, Fábián, Árva, Bangó N. – Vincze B., Bangó R. Edző: Komár Gábor. 

Gl.: Bakos T. (4), ill. Fábián, Oláh T., Bangó R.

Jók: Fábián, Bangó R.

Vallus Ferenc: – Egységes, elszánt játékunk, egy kiemelkedő egyéni teljesítmény, és némi szerencse ellensúlyozta a védelmünk megingásait. Sikerült megszereznünk az első őszi győzelmünket. 

Kómár Gábor: – Hajtós, küzdelmes meccsen végig futottunk az eredmény után, rossz védekezésünknek és kapu előtti rossz megoldásoknak köszönhetjük a vereségünket.

Kötelező győzelem

2012.09.15. 19:30

Rimóc SE - Somos SE        5:0 (2:0)

Végre gólokban gazdag mérkőzéssel tudtuk megörvendeztetni a szurkolókat. Győzelmet arattunk egy meglehetősen gyenge - a pályán nem túl sokat mutató - Somos ellen.

Nagyon szeles időben kezdődött a mérkőzés. A hazai csapat átadta a kezdeményezést a vendégeknek, és kontra-támadásokra rendezkedett be. Az első gól megszületéséig mindkét csapat idegesen, pontatlanul focizott. Aztán a félidő közepén egy hazai támadást követően Komár G. egy szép labdaátvétellel és egy gyors lövéssel bevette a vendég kaput, ezzel vezetéshez juttatva Rimóc csapatát. (1:0)

A gólt követően a hazai csapat lendületben maradt. Bangó N. tört a kapura - védőjét egy ügyes testcsellel lerázva -, lövését a kapus még kiütötte, de az épp arra járó Bangó R. öt méterről a kapuba passzolta, ezzel megszerezte a második hazai gólt. (2:0)

A második félidőt újfent a hazai csapat kezdte jobban (most nem maradt a csapat az öltözőben). Egy szögletrúgást követően Vincze B. fejelt hat méterről, senkitől sem zavartatva, így a különbség már háromra hízott. (3:0)

A harmadik gól láthatóan megfogta a vendég csapatot. Rohamosan romlott a játékuk minősége, ehhez az is hozzájárult hogy a rimóci csapat teljesen visszaállt védekezni és a kontra lehetőségekben bízott. A negyedik gól szerencsésen esett. Kelecsényi G. szabadrúgását a vendég kapus kiütötte, ami Fábián R. elé pattant. Ő kapura lőtte, de a kapus ismét menteni tudott, majd a gólvonal felé gurult a játékszer, ekkor Vincze B. lecsapott rá, és átsegítette a vonalon. (4:0)

Az utolsó egyben ötödik találatot egy szépen kivitelezett emberfölényes akció eredményezte. Fábián vezette a megszerzett labdát, majd Bangó N., Rácz I., Kelecsényi G. háromszögelés következett. Ezután Kelecsényi kiugratta - a támadást jobb szélen követő - Beszkid Artúrt, aki a kapussal szemben nem hibázott és magabiztosan a bal alsó sarokba lőtt. (5:0)

Összegezve: Nagyon fontos három pontot szereztünk Somos ellen. A legnagyobb fegyvertény ettől függetlenül az volt, hogy sikerült gól(okat) szereznünk! Ebből a gólérzékenységből a további meccsekre is át kell menteni. Hozzá kell tenni, hogy Somos csapata nem gördített leküzdhetetlen akadályt a csapatunk elé. De a győzelmet nem kell magyarázni.

Megvan a három pont, irány Pásztó!!! (szept. 22. szombat 16:00)


Hajrá RIMÓC!!!

Rimóc: Oláh - Kuris, Kelecsényi, Mócsány, Rádi - Fábián, Rácz I., Bangó N., Komár G.(Beszkid A.) - Vincze (Árva), Bangó R.

Gól: Vincze (2), Bangó R., Komár G., Beszkid A.

Sokat tettünk az ellenfelünk győzelméért

Karancskeszi KSE -Rimóc SE 2:0 (1:0)

Vezette: Molnár Tibor (Lovasi János, Mohácsi Bernadett)

A negyedik fordulót követően - a bajnokságban egyedüliként - újra meg tudta őrizni kapuját kapott góltól a Karancskeszi csapata, ezúttal a támadásban ismét keveset mutató, védekezésben bizonytalan rimóciak nem találtak be Lázár kapujába. A Karancskeszi mai győzelmével a tabella élére állt, míg a rimóciak egy helyezést rontva  a tabella tizedik helyére csúsztak le.

Ragyogó, őszi napsütéses időben rendezett találkozón a hazai csapat kezdett harcosabban, erőszakosabban, ez sokszor zavarba hozta a lagymatagon, pontatlanul játszó vendégeket. Többszöri kísérletük eredményeként a félidő hajrájában egy rövid felszabadítás után megszerezték a vezetést. A vendégektől válaszul erre - az első félidő egészét nézve - mindössze egy kaput elkerülő fejesre tellett. A második félidőben már egy rendezettebb vendégcsapat jött ki a pályára. A labdabirtoklási arányunk egyértelműen a hazaiak fölé kerekedett, ennek ellenére támadójátékunk semmit sem javult, sok lehetőségünkből vagy eladtuk a labdát, vagy az ellenfél védelme könnyedén szerelt, a kaput egyetlen egyszer sem találtuk el. Ennek ellenére két gólszerzési lehetőségünk is lett volna, elsőként Bangó N. csodálatosan ment egészen az alapvonalig, beadott labdáját Vincze B. a kapuval szemben állva 10 méterrel fölé lőtte. A másik lehetőségünknél egy szögletet követően Mócsány R. elé pattant a labda, de a védőnk 12 méterről szintén nem találta el a kaput. A mi elrontott próbálkozásainkból éltek a hazaiak, rendszeresen kontráztak, és csak a második félidőre feljavult védelemünknek köszönhetjük, hogy csak tizenegyes góllal biztosították be a győzelmünket.

Összegezve: nehéz erről a találkozóról bármit írni annak függvényében, hogy a hazaiak hat rúgott góllal, egyet sem kapva vezetik a tabellát. Mi ötöt rúgtunk, hatot kaptunk és veszélyes zónába kerültünk, de mégis játékban "partiban" voltuk velük. Több van a csapatunkban, ezt mindenki érzi, de azt is tudomásul kell venni, hogy az előrefelé játékunkkal nagy a gond. Középpályán, támadósorban zavarok mutatkoznak, keveset futunk, lassan komótosan, sok hibával passzolunk, és a futás sem az erősségünk. Ennek függvényében - számomra - érthetetlen a Karancslapujtő elleni győztes mérkőzésen támadó játékban döntő érdemeket szerző Bangó R. pihentetése is.

J. B.

Rimóc: Oláh T.Rádi, Kuris, Fábián, Mócsány – Laczkó, Kelecsényi, Rácz I., Bangó N. – Árva (Bangó R.), Vincze. Játékos edző: Komár Gábor

Karancskeszi: Lázár K- Máté, (Bóna), Danczák, Fekó, Botos, -Simon, Ferhan (Erki), Lantos (Butveszel), Oláh, - Namecz (Dániel), Pál

Mátyus Sándor : Végig kézben tartottuk a mérkőzést, és okos, taktikus játékkal magabiztos győzelmet arattunk.

Komár Gábor: Közepes színvonalú mérkőzésen, gyengén, hitetlenül játszottunk, a kaput nem veszélyeztettük. Megérdemelten nyert a hazai csapat.

Rimóc SE –Karancslapujtő KSE 3:1 (2:1)

A harmadik fordulóban az eddig még nyeretlen Karancslapujtő KSE idei első győzelméért lépett pályára, míg a hazaiak a múlt heti szécsényi fiaskót szerették volna kijavítani egy önbizalom növelő győzelemmel.

A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, már a tizedik percben Bangó Rómeó révén gyorsan megszerezték a vezetést, majd újabb tíz perc elteltével Oláh szabadrúgásából kettőre nőtt a rimóci előny. A félidő közepére a lapujtőiek magasabb fokozatba kapcsoltak, és sikerült a hazai fölényt kiegyenlíteniük, majd a félidő vége előtt nem sokkal Lavaj révén a szépítő találatot is megszerezték. A lefújás előtt Árva növelhette volna a hazai előnyt, de Bangó Rómeó remek átadásából kialakult helyzetben cselezésbe bonyolódott lövés helyett, így maradt az egy gólos hazai előny a félidőre.

A második játékrészt a lapujtőiek kezdték jobban, az egy gólos vezetés birtokában úgy tűnt - a saját hibáik révén - a rimóciak kiengedik kezeik közül az irányítást. Ez sokat segített az éledező vendégeknek, egyre agresszívabban és elsősorban Lavaj révén kapura is veszélyesebben kezdtek játszani.  A félidő legnagyobb helyzete mégis Bangó Norbert előtt adódott, Bangó Rómeó átadásából egyedül állt a lapujtői kapussal szemben, de - korábbi bordasérülése miatt - erőtlenül lőtt kapura. A félidő második felére sikerült rendezni a hazai sorokat, és a lapujtőiek is egyre fáradtabbak, a kimaradt helyzetek miatt egyre feszültebbek lettek. A harmincnegyedik percben kihasználva a vendég védők figyelmetlenségét, Laczkó szögletéből Kelecsényi tudott eredményes lenni, ami végképp kilátástalanná tette a lapujtőiek pontszerzési reményeit. A hátralévő néhány perc alatt komolyabb helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki, így a hazaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot.

B.Cs

Rimóc SE- Oláh –Mócsány, Kuris, Rádi, Fábián – Laczkó, Kelecsényi (Fekete), Rácz, Bangó N. (Lehoczki), - Árva, Bangó R. (Vincze)

Karancslapujtő KSE : Bózsár- Ravasz G., Zsély, Laczkó, Tóth- Fodor M. (Simon), Oravecz, Racs J., Mezei -Lavaj, Racs M.

Komár Gábor : Nem játszottunk jól, sokszor hibáztunk, de tettünk a győzelemért  és ez gólokkal párosult. Nehéz, de fontos sikert arattunk.

Tőzsér Zsolt: Mezőnyben uraltuk a játékot, többet volt nálunk a labda, de ezt a játékot gólra játszák. Gratulálok a győzte csapatnak.

süti beállítások módosítása