Rimóc SE - Palotás SE 1:1 (1:0)
A korai gól után, korán emberhátrányba került csapatunk, ami a végén sajnos két pontba került. A szerencse a mérkőzés végén a palotási csapat oldalára állt, és elvitték tőlünk az egy pontot.
Szép, nyárias napsütésben; görcsös, egyenetlen talajon; erős szélben került megrendezésre a Megyei I. osztály 19. fordulója. A tavasszal eddig nem túl veretes eredményt (5 mérkőzés, 5 vereség) felmutató Palotás csapatát láttuk vendégül. A cél a győzelem megszerzése volt.
Már a mérkőzés elején látszott, hogy nem lesz egyszerű a hazaiak dolga. Az első percekben a vendégek léptek fel támadólag, ezzel zavart okoztak a hazai csapat védekezésében. Elég sok percnek kellett eltelni, amíg a hazai csapat magára talált. A félidő közepén egy jó helyről ítélt szabadrúgást Kelecsényi szép lövéssel értékesített. (1:0)
Ezután történt egy sajnálatos dolog, ami utólag megpecsételte a hazaiak sorsát. Hodúr T. először buktatásért, majd pár perccel később kezezésért kapott jogos sárgát. Így a kiállítás sorsára jutott. 10 emberrel folytatták a hazaiak.
A szünetben módosítani kellett a felállást, védekező alakzatba állt a hazai csapat. A második félidőben, ennek ellenére a hazai csapatnak volt több lehetősége a gólszerzésre. Név szerint gólt szerezhetett volna Bangó N., Lovász B., Laczkó Zs., Árva R., ők mind nagyon közel álltak a gólszerzéshez, de csak ennyi. Gólt nem tudtak rúgni.
A meccs végén jött a "fekete leves", Árva és Lehoczki összefutását követően a vendégek szereztek labdát a hazai tizenhatos előtt, majd Rádi és Mócsány bizonytalankodását kihasználva egy az egyben vezette az egyik vendég játékos a kapura a labdát. Pontosan lőtt a kivetődő Oláh mellett, megszerezve ezzel a vendégek egyenlítő találatát. (1:1)
A meccs hátralévő tíz percében már nem változott az eredmény, így a Palotás megszerezte a tavaszi szezonban az első pontját. Mi pedig kettőt vesztettünk több összetevő miatt.
A következő mérkőzésen lehet javítani! A bajnokjelölt Nagybátony otthonába látogatunk. Ott megmutathatja csapatunk, hogy mire képes.
Hajrá Rimóc!!!
Rimóc: Oláh - Kuris, Mócsány, Laczkó, Hodúr, - Árva, Kelecsényi, Lovász (Lehoczki), Bangó N., - Vincze (Rácz I.), Bangó R. (Rádi)
Gól: Kelecsényi
Piros lap: Hodúr T.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.