Pásztó - Rimóc 1:4

Második edzőmérkőzésünkön Pásztó csapata látott vendégül minket. A körülményekhez képest szépen előkészített pályán magabiztos győzelmet arattunk a fiatalos Pásztó ellen.

A keretből igazoltan hiányzott Kuris Péter. Már a mérkőzés elején kezünkbe vettük a kezdeményezést, amit hellyel-közzel meg is tartottunk a meccs végéig. Jól mozgott a csapat, bár kicsit darabos és pontatlan volt a passzjáték. A sok helyzetet ezúttal jó arányban sikerült értékesíteni. Sok jó teljesítményt lehetett látni. Nem lógott ki senki a sorból. Erre a mérkőzésre, és a mutatott teljesítményre lehet alapozni és ettől csak jobb játékot szabad mutatni. Ha ez megvalósul, nem lesz baj.

Amit viszont fontos megjegyezni: MINDENFÉLEKÉPP IGAZOLNI KELL JÁTÉKOS(OKA)T!

Egy ember hiányzott mindössze és már meg is látszott. Két cserével játszottunk. Mi lesz ha az a két csere sem lesz valamilyen oknál fogva???

Rimóc: Oláh T., (Oláh D.), - Kelecsényi, Laczkó Zs., Hegedűs A., Mócsány, - Rácz I., Lovász, Árva, Bangó N., - Vincze,(Bangó B.), Bangó R. (Lehoczki E.)

Edző: Komár Gábor

Gól: Vincze (2), Bangó R., Lehoczki E.

A bejegyzés trackback címe:

https://rimocise.blog.hu/api/trackback/id/tr464148545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Erik17 2012.02.20. 21:23:59

A 4.-et én lőttem :P :)

M. R. 2012.02.21. 10:32:03

Már nem emlékeztem rá, de ha így volt javítom. :)
süti beállítások módosítása