Évet értékelt az edző

2012.01.04. 21:27

 

A tavalyi értékeléshez hasonlóan ezúttal is górcső alá került a felnőtt csapat őszi teljesítménye, most is Vidomusz Tibor edző értékelte az elmúlt félévet.

 

A csapat a 2011/2012 bajnokság őszi sorozatát a kilencedik helyen zárta, tizenhárom mérkőzésen összesen 16 pontot szerzett, öt győzelem egy döntetlen és hét vereség mellett. Ahogyan az edző elmondta, a csapat az edzéseket július 19-én kezdte meg, de már ekkor látszódott, a tavaszi edzéslátogatottság intenzitása jócskán alábbhagyott. Több játékos csak a hétvégi mérkőzésekre tudott járni munkahelyi elfoglaltság miatt, ráadásul a szűk játékoskeretet még egy sérülési hullám is sújtotta. A gondokat csak tetézte a második fordulóban Oláh máig vitatott kiállítása és két mérkőzésről szóló eltiltása is. Az őszi szezonban a kedvezőtlen sorsolás szintén nehezítette a csapat helyzetét, 8 idegenbeli mérkőzés mellett 5 hazai mérkőzésre került sor. A tavaszi forma alapján idegenben jóval jobban teljesített a csapat, ám ősszel ez is megváltozott: a lejátszott nyolc mérkőzésből hat vereséggel zárult, míg csupán kettőt sikerült megnyerni.

 

Az értékelés alapján „a csapat a sok rúgott gól ellenére nem a támadójátéknak, hanem a jó védekezésnek köszönheti a kilencedik helyezést”. A középpályáról már korántsem ennyire pozitív a mester véleménye, főként a sérülések miatt az elvárt szint alatt teljesített ez a csapatrészünk. Külön ki kell emelni Árva hosszú ideje húzódó sérülését, egy egészséges Árvára nagy szüksége lenne a csapatnak. A leggyengébb teljesítményt ezúttal is a támadóalakzat mutatta, az őszi gondok gyökere a nem megfelelő labdatartásból, helyzetkihasználásból, és a vissza nem támadásokból ered. „Jellemző adat, hogy az őszi házi góllövőlistát egy középpályás – Bangó Norbi – vezeti hat góllal, míg második helyen kiváló kapusunk Oláh T. áll öt góllal, igaz ebből négy tizenegyes és egy szabadrúgásgól.” (A további góllövők: Vincze 4, Árva, Rácz R., Laczkó 3, Bangó R. 2 …). Az edző véleménye alapján a jobb tavaszi szerepléshez mindenképp az edzéslátogatottságot kell növelni és egy régóta áhított „góllövő csatár” igazolása is szükséges lenne. Ugyanakkor a látványosabb mérkőzésekhez a szurkolók segítségére is szükség lenne, véleménye szerint a megyei szinten kitűnő feltételekhez képest kevesen szeretik a focit, a csapatot, kevésszer hangzik fel a szurkolóktól hogy: Hajrá Rimóc!

 

A mester zárszóként ezúttal is köszönetet mondott a rimóci labdarúgás minden segítőjének, többek között Beszkid Andornak és Vincze Barnának, külön kiemelve, hogy nélkülük nem lenne rimócon megyei első osztályú labdarúgás!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rimocise.blog.hu/api/trackback/id/tr93520278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása