Bercel KSK - Rimóc SE 2:1 (1:0)

A vendég mezőnyfölény és számos kihagyott helyzet ellenére a hazai Bercel két találatával fontos pontokat szerzett a kiesés elkerülése ellen vívott küzdelemben.

Nyári napsütésben került sor a következő bajnokira. Csapatunk Bercelre látogatott. Edzőnk Kelecsényi és Bangó A. játékára nem számíthatott különböző okok miatt. Támadóként lépett fel csapatunk a mérkőzés elejétől kezdve. Helyzeteket alakítottunk ki, de szokásunkhoz híven sorra hagytuk ki azokat. Ellenfelünk egy jól eltalált lövésből szerezte meg a  vezetést 1:0.
A félidő hátralévő idejében nem változott az eredmény. Félidőben cseréltünk Rácz I. helyére Hodúr T. érkezett. Csapatunk ismételten egy szerencsétlen gólt kapott 2:0.
Ismét cseréltünk Beszkid A, váltotta Szilvásit. A meccs hátralévő felében csapatunk mindent egy lapra feltéve próbálta legalább az egy pontot megszerezni, de csak szépíteni tudtunk. Bangó R. a 87.percben a 16-os sarkáról a bal alsó sarokba tekerte a labdát 2:1.
 
Így ismét egy hatpontos meccset veszített el csapatunk. Nehéz helyzetbe kerültünk hisz a cél innentől kezdve nem lehet más mint a kiesés elkerülése. Ehhez viszont támadójátékban rengeteget kell fejlődnünk, hisz góllövés nélkül nem lehet meccset nyerni. De tovább kell lépnünk, szerdán egy elmaradt fordulót pótolunk az éllovas Karancskeszi csapata látogat hozzánk. Mindenféleképpen pontot, pontokat kell szereznünk céljaink eléréséhez ezért megkérünk minden szurkolót, hogy lehetőségeikhez mérten minél többen látogassanak ki a mérkőzésre és buzdítsák csapatunkat hisz nagy szükségünk van rá.
 
Rimóc: Csampa- Mócsány, Fábián, Farkas, Rácz I.(Hodúr T) - Árva, Laczkó, Szilvási (Beszkid A), Bangó N., - Bangó R.,Vincze B
Játékos-edző: Komár Gábor.
 
Sárga lap: Szilvási K, Hodúr T
 
Gólszerző: Bangó R
 
F.N.

Romhányban ért véget a kupa

2013.04.17. 21:25

Magyar Kupa II. forduló:

Romhány - Rimóc SE  3:1 (1:1)


A győzelmet jobban akaró, megyei másodosztályban szereplő Romhány csapata megérdemelten jutott tovább, a játékban semmit nem mutató, szétesően, ötlettelenül futballozó Rimóc ellen. A kiegyenlített első félidő után a hazaiak két, jól eltalált távoli lövéssel eldöntötték a mérkőzést. A vendégek támadásban semmit nem tudtak mutatni, így az eredmény nem lehetett más.

Mindenki nézzen magába...

Hétvégén vasárnap Bercelre látogatunk. A mérkőzés 16:30-kor kezdődik!


Rimóc: Csampa - Fábián, Hodúr, Mócsány, Farkas - Rácz, Kelecsényi, Szilvási (Pásztor B.), Árva - Bangó R., Bangó N. (Botos A.)

Gól: Bangó R.

Oda-vissza négy Pásztótól

2013.04.16. 23:09

Odahaza sem sikerült a visszavágás

Rimóc SE-Pásztó SK 0:4 (0:2)

Az ősszel lejátszott pásztói mérkőzéshez hasonlóan ezúttal sem úsztuk meg négy gól alatt pásztó ellenében, azonban hazai pályán az idény legrosszabb játékát mutatva még helyzetig is alig jutott csapatunk az orkán erejű szélben lejátszott hétvégi bajnoki fordulóban.

Már a mérkőzés elején ellőttük a puskaporunkat, Szilvási ordító helyzetben sem tudta bevenni a korábban rimócon is védő Oláh kapuját. A kezdeti puhatolózás után azonban a vendégek kezdték egyre inkább átvenni a játék irányítását, igaz ehhez nagyban hozzájárult a jelentősen felerősödő, a pásztóiakat támogató orkán erejű szél is. A játék képe egyre inkább kezdett hasonlítani az egykapus játékhoz, a labda ritkán lépte át a félpálya vonalát, akkor is csak rövid ideig volt játékban a pásztói térfélen. A folyamatos fölény eredményeként a félidő 38. percében megszületett az első pásztói találat, egy szabadrúgást követően a hazai védők kapitális hibája mellett a felső lécről kipattanó labdából Csépe szerzett szemfüles találatot. A második találatra sem kellett sokat várni, három perccel később Baranyi ívelt középre a bal szélről, ám a beadásnak szánt labdát a szél a hosszú sarokba fújta.

Fordulást követően a szél a rimóciakat támogatta volna, de kreativitás hiányában nem tudtunk ezzel az előnnyel élni. Ezzel szemben a vendégek Bakos egyéni akcióját követően növelni tudták az előnyüket, kilátástalanná téve a győzelembe vetett hitünket. A félidő közepére a  szél teljesen elcsendesedett, így erre az előnyre a  továbbiakban már nem számíthattunk. A mérkőzés hátralévő részére inkább a sárdagasztás volt jellemző, a küzdelem mellett kevés focit és annál több egyéni hibát láthatott a mérkőzésre kilátogató kevés számú néző. A lefújást megelőzően két perccel Bakos újra betalált, beállítva ezzel a megalázó négy-nullás végeredményt.

Vezette: Boda V. (Trubin B., Balázs K.)

Rimóc: Csampa – Mócsány, Kelecsényi, Hodur (Vincze), Farkas – Laczkó, Bangó N., Árva, Beszkid A. (Bangó R.) – Fábián, Szilvási (Botos). Játékos-edző: Komár Gábor.
Pásztó: Oláh – Kuris, Dudás (Gömbicz), Bednár, Edmar – Ráduly, Tari, Csépe, Kapás – Bakos, Baranyi (Kotroczó). Edző: Almási Dénes. 
Gl.: Bakos (2), Csépe, Baranyi.

Sárga lap: Kelecsényi, Laczkó, ill., Tari, Kotroczó. Jók: Fábián, Bangó N., ill., Ráduly, Bakos, Edmar, Kuris, Tari, Kapás.

Komár Gábor: – Megérdemelt vendéggyőzelem született. Gratulálok.
Almási Dénes: – Kitűnő játékvezetés mellett, a mostoha időjárási viszonyok ellenére is harcias, kemény küzdelemben, megérdemelt győzelmet arattunk.

süti beállítások módosítása