Rimóc SE –Bercel KSK 3:0 (1:0)
2012.09.29 16:00 Rimóc Sportpálya
Vezette: Molnár Tibor (Lovasi János, Fodor Richárd)
A hetedik fordulóban magabiztos, helyenként közönségszórakoztató játékkal, de sok kihagyott helyzettel megérdemelten tartotta itthon a három pontot csapatunk a gyengébb játékerőt képviselő, a tabella utolsó helyén álló Bercel csapata ellen.
A nehezen emészthető pásztói vereség után, hazai pályán kellett bizonyítani csapatunknak, a bajnokságban nem túl acélosan szereplő Bercel ellen. A meccs elejétől egyértelműen látszott, hogy a hazai csapat szeretné irányítani és kézben tartani a mérkőzést. Bár tényleg a hazaiaknál volt többet a labda, akcióból nem sikerült bevenni a vendég kaput. A félidő utolsó perceiben egy hazai szögletből megszületett az első találat. Bangó R. ívelte be a sarokrúgást, amit Kelecsényi hét méterről - az ellentétesen vetődő kapus mellett - fejelt a hálóba. (1:0)
A második rész szerencsére ott folytatódott, ahol a szünet előtt abbamaradt. A hazaiak birtokolták a labdát, a vendégek a kontrákban bíztak. Volt is nekik egy-két veszélyes helyzetük... (hozzáteszem, a védőink jól asszisztáltak az eseteknél) Helyzetekből a hazaiak is bővelkedtek. A sokadik 100 %-os helyzet után végre újra gólnak örülhetett a hazai szurkolótábor. A csereként beálló Beszkid A. ívelt jobb oldalról, az ívelésre ismét Kelecsényi érkezett és fejesével megduplázta góljainak számát és egyben a vezetést is. (2:0)
Az utolsó percek is hoztak hazai gólt. A megtört, összezavarodott vendég védők között Bangó N. tűnt fel. Ellentmondást nem tűrően száguldott a kapu felé, és végre bevette a kaput. (3:0)
Összegzés: A Jele Cs. vezette Bercel kevésnek bizonyult a mai mérkőzésen ahhoz, hogy felborítsa a papírformát. Kelecsényi teljesítménye (két gól és egy gólpassz) a mai mérkőzésen kiemelkedő volt, és ennek köszönhetően nyugodt álmunk lehet, nem úgy mint egy héttel ezelőtt... Viszont ismét nem lehet elmenni a tény mellett, hogy a gólhelyzet/gól mutatónk siralmas! Ezt a Bercelt ma legalább öt, de inkább több góllal kellett volna megverni. DE a lényeg, megvan a várt három pont!!!
Jövő héten Balassagyarmat csapata lesz az ellenfél. A mérkőzés vasárnap, október 7. 15:00-kor kezdődik a balassagyarmati 'stadionban'.
Hajrá RIMÓC!!!
M.R.
Rimóc: Oláh T. – Mócsány, Kuris, Rádi, Kelecsényi – Árva, Fábián, Rácz, Bangó N. – Vincze (Beszkid), Bangó R. (Komár). Játékos-edző: Komár Gábor.
Bercel: Egervári – Koplányi Sz., Jele T., Rodák, Havjár – Szilfai, Jele Cs., Gyurcza, Csabuda – Gyurcsek, Jakus.Edző: Matyóka Ferenc.
Gl.: Kelecsényi (2), Bangó N. Sárga lap: Mócsány, ill. Jele T. Jók: Kelecsényi, a mezőny legjobbja, Rácz, Fábián ill. Jele Cs., Egervári.
Komár Gábor: – Az első félidőben idegesen játszottunk, több helyzetet kihagytunk, de előnybe kerültünk. Fordulás után több helyzetet kidolgozva – Kelecsényi vezérletével – sima győzelmet arattunk.
Matyóka Ferenc: – Megérdemelt hazai győzelem, sportszerűen játszó rimóci csapat teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Dicséret illeti tartalékos fiatal berceli csapat minden tagját. Sok sikert kívánok a rimóciaknak a bajnokságban.