Pásztó SK - Rimóc SE 4:3 (2:1) 

Mindkét fél számára nagy fontosságú volt a találkozó. A tét nagyságához igazodva jól kezdett csapatunk. Fábián távoli lövésével megszereztük a vezetést, de ezután rövidzárlat keletkezett a gépezetben és kiesett kezünkből a karmesteri pálca. Gyorsan két gólt kaptunk, ez kissé letörte a csapatot. 

Szünet után változtattunk addigi játékstílusunkon, kitámadtunk. Az ellenfél biztonságos zárt védekezésből próbált gyors támadásokkal kísérletezni, amellyel növelni is tudta előnyét. Nagy hajrába kezdett csapatunk, lehetőségek és helyzetek adódtak, amelyek közül az egyiket Bangó Rómeó révén sikerült értékesíteni, támadónk ügyesen emelt a kifutó kapus felett a hálóba. Gólunk után azonban sajnos újabb váratlan találattal növelte előnyét a hazai csapat. A mérkőzés utolsó perceiben Bangó Norbertet buktatták a büntetőterületen belül, a megítélt büntetőt Oláh könyörtelenül értékesítette. A Pásztóiak jól éltek a kínálkozó lehetőségeikkel, és mindig akkor rúgták a gólt, amikor nekünk állt a zászló, így otthon tudták tartani az értékes három bajnoki pontot. Most már mellékes, ki, hol, miért hibázott a mérkőzés folyamán. És nem hinném, hogy egy- két ember hibái miatt kaptunk ki. A sikerek idejében is egy csapat voltunk, a kudarcokban is közös a felelősség… 

Á.R

Pásztó: Prezenszki – Neumann, Vass, Kurcsik, Sándor – Molnár M., Gömbicz, Mócsa (Maksó B.), Bakos T. – Balázs (Nagy Z.), Nagy Zs. (Göröcs). Edző: Vallus Ferenc.

Rimóc: Oláh T. – Hegedűs, Ku-ris, Rádi, Kelecsényi – Rácz, Fábián, Árva, Bangó N. – Vincze B., Bangó R. Edző: Komár Gábor. 

Gl.: Bakos T. (4), ill. Fábián, Oláh T., Bangó R.

Jók: Fábián, Bangó R.

Vallus Ferenc: – Egységes, elszánt játékunk, egy kiemelkedő egyéni teljesítmény, és némi szerencse ellensúlyozta a védelmünk megingásait. Sikerült megszereznünk az első őszi győzelmünket. 

Kómár Gábor: – Hajtós, küzdelmes meccsen végig futottunk az eredmény után, rossz védekezésünknek és kapu előtti rossz megoldásoknak köszönhetjük a vereségünket.

süti beállítások módosítása