Héhalom SE-Rimóc SE 3:2 (3:0)

2012.05.20 18:00 Héhalom, sportpálya

Vezette : Baranyi (Gordos, Nagy)

A tabella második fokán álló - hazai pályán szereplő - Héhalom csapata az első játékrészben negyedóra alatt három gólos előnyhöz jutott a védekezésben szerényen teljesítő rimóciak ellen, ám a második félidőben Oláh és Bangó R. találata visszahozta ugyan a mérkőzést a vendégek számára, de az egyenlítésre már nem maradt elég erő.

Ideális játékidőben, jól előkészített pályán kezdtek a csapatok. A mérkőzés elejét tapogatózó játék jellemezte, amelyben a vendégcsapat nem volt megilletődve. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az első igazán nagy helyzetet Rácz kitűnő indítását követően Bangó N. hagyta ki, az ötös magasságából leadott gyenge lövését Vida kapus könnyedén hárította. Ezzel az elpuskázott lehetőséggel meghúztuk az oroszlán bajszát, ezt követően rövid időn belül - a rimóci középpálya és védelem asszisztálása mellett - a hazai csapat három mintaszerű, jobb oldalon vezetett akcióból három látványos gólt szerzett. Ekkor úgy nézett ki elkerülhetetlen lesz a nagy arányú hazai győzelem. A lefújást megelőzően Kuris sérülése a vendégeket még tovább sulytotta.

A második félidőben Kelecsényi a védelembe, Bangó R. a támadósorba került, és még jobban kezdtük a játékot, mint az első játékrészben. A jobb játék helyzetekben is megmutatkozott, Bangó R. lövése előbb a felső lécen csattant, majd egy újabb támadás végén Bangó N. kerülht kihagyhatatlan helyzetbe, de gól ezúttal sem született. A lendület továbbra sem tört meg, Bangó N. rázta le a büntető területen belül a védőjét, akit ezúttal csak szabálytalanul tudtak szerelni. A megítélt büntetőt Oláh magabiztosan értékesítette. A következő találat is a vendégek részéről született, Bangó R. kitűnő csellel játszotta tisztára magát a tizenhatoson belül, lövése ezúttal már gólt eredményezett. A hazaiak ezt követően támadásban még egy kapufás lövésig jutottak, a rimóciak részéről azonban már nem maradt elég erő az egyenlítő találat megszerzésére.

A második félidőre átszervezett csapatunk már hibátlanul oldotta meg a védekezési feladatokat, a csapat látványosan feljavult és támadásban Bangó R. beállítása is új színt hozott a játékunkba, ami hosszú időt követően támadásban két gólt eredményezett. Végül is jó mérkőzés volt, amely pozitív-negatív értelemben is tanulságos lehet az elkövetkező mérkőzésekre nézve.

J.B.

Héhalom SE -Vida- Dinka, Kovács, Pásztor, Sóss- Babusa, Bognár, Gerhát (Zsámboki 72'), Danguly (Jakus M. 68') - Jakus P. (Tóth 78'), Lőrincz

Rimóc SE -Oláh - Mócsány, Kuris (Bangó R. 46'), Rádi, Laczkó -Kelecsényi, Árva (Hegedűs 75') , Bangó N., Rácz, -Vincze (Lehoczki 83'), Lovász 

Góllövő : Babusa 29', 40', Sóss 34' ill. Oláh 73', Bangó R. 84'

Szilágyi Alber: - Az első félidőben jól játszottunk, gólhelyzeteket teremtettünk és három gólt lőttünk. A szünet után az eredmény birtokában azt gondoltuk, hogy "vége van a mérkőzésnek" és kiengedtünk. A lelkesen és helyenként jól játszó vendégek példát mutattak arra, hogy vert helyzetből is fel lehet állni.

Komár Gábor : -Az első félidőben "befűzték a filmet", csak szaladgáltunk a rendre jól beinduló hazai támadók után és három gólos hátrányba kerültünk, bár ekkor is adódtak helyzeteink. Fordulás után bátor, lelkes játékot produkáltunk és a gólok mellett több nagy helyzetet is elpuskáztunk. A levegőben lógott a pontszerzés.

süti beállítások módosítása