Elfújta a szél a győzelmet

2012.03.26. 20:27

Két büntetőből egyet értékesítve megszerezte a győzelmet - és ezzel a bajnokságban a hatodik pontját is - a hazai bercel csapata a támadásban ismét kevés potenciát mutató rimóciak ellen.

Bercel KSK-Rimóc SE 1:0 (1:0)

Kellemetlen szélben, rossz pályán került sor a berceli mérkőzésre. A hazaiak kezdték agilisabban a játékot, amelyben a szerencse is melléjük szegődött. Az első negyedóra végén egy vitatható büntetőt ítélt meg a megyei első osztályban első alkalommal bíráskodó Gordos Szabolcs játékvezető, de Jele Z. lövését Oláh bravúrral hárította. Ahelyett, hogy alkalmazkodtunk volna a körülményekhez, magunkat spanoltuk fel teljesen feleslegesen, ami magával hozta a védelem újabb hibáját. Előbb Mócsány kapott sárga lapos figyelmeztetést (bírói ítélet vitatásáért) majd röviddel ez után a büntető területen belül indokolatlanul szabálytalankodott. A jogosan megítélt büntetőt ezúttal a másik Jele végezte el, aki már nem hibázta el a lehetőséget. Amint később kiderült, a mérkőzést is eldöntötte a büntető, ezt az előnyt a továbbiakban már nem bírtuk ledolgozni.

A második félidőre már egy nyugodtabb rimóci csapat lépett pályára, jobban alkalmazkodott a nagy szélhez, rossz pályához és a játékvezetéshez, de el kell mondanunk, hogy a kidolgozott három-négy helyzetből, a kaput sem találtuk el a befejezésben. Immár a második mérkőzésen fordult elő, hogy a védelemben hibázunk, támadásban nem tudunk eredményesek lenni a döntő pillanatban, így bajnoki pont nélkül zárjuk a mérkőzést. Az ezer sebből vérző csapatunk ezúttal sem tudta pótolni a hiányzókat (Rádi, Komár, Vincze, Rácz, Árva sérülten vállalta  a játékot), ennek ellenére, ha csak a saját játékunkkal foglalkozunk -ahogyan tettük a BSE vagy  a szécsény elleni felkészülési mérkőzésen - és nem a balszerencsét hozzuk játékba a folyamatos reklamálással, pontokat tudtunk volna szerezni a berceli mérkőzésen.

J.B.

2012.04.01 Bercel, Sportpálya

Bercel KSK : Egervári- Tövis, Koplányi, Kaposvári, Gyurcsek,-Ifj.Matyóka, Jele T, Jele Cs., Szilfai G. (Havjár ’77)-Csabuda, Molnár (Rodák ’90)

Rimóc : Oláh –Kuris, Mócsány, Hegedűs, Kelecsényi – Laczkó, Lovász, Bangó N., Lehoczki (Bangó B. ’70) –Árva, Bangó R 

Matyóka Ferenc -küzdelmes mérkőzésen sikerült begyűjteni a három pontot. Sok sikert kívánok  a vendég csapatnak

Komár Gábor -Gyenge színvonalú mérkőzésen, kapura veszélytelenül játszottunk. Bízom benne, hogy hazai pályán mi is annyi segítséget kapunk a játékvezetőktől, mint a hazai csapat. Gratulálok a bercelnek.

süti beállítások módosítása